Időhullám (befejezett)

José

- Gyerünk, fürödj meg.

- Micsoda? A víztől betegek leszünk! Nem szabad fürödni!

- Azt csak hiszed. A koszos víztől beteg lehetsz de ez tiszta víz. Indulás!

- Egy nő nem parancsolgathat nekem! - fortyant föl José.

- Hát most parancsol. Nyomás!

A lány belökte az ajtón. José azonban nem látott vizet sehol, csak egy szekrényt, egy fura dobozt ami félig üvegből volt, és egy falra szerelt porcelán mosdóteknőszerűséget. Visszament a szobába.

- Hol itt a víz?

- Istenem! Na gyere!

Visszamentek az előző szobába, az átlátszó dobozhoz. A lány benyúlt a dobozba és leakasztott a falról egy hosszú fémkötelet, a végén egy olyan tárggyal, ami semmire nem hasonlított amit José addig látott.

- Fogd meg ezt! Úgy hívják hogy zuhany. Innen jön a víz. Nézd: ha itt nyitod meg, meleg víz jön. - A lány bemutatta, José pedig ijedtében elejtette, ahogy ömleni kezdett a forró víz. A víz szétfröccsent és tetőtől talpig leforrázta őket.

- Na igen, nem jó ötlet eldobálni. Itt hideg jön. Egyszerre nyisd meg mind a kettőt hogy ne tűzforrót és ne is jéghideget kapj. Érted?

- Azt hiszem. És ezek mik? - bökött néhány üvegre, amiben kísérteties, élénk színű folyadékok voltak, mintha csak egy eretnek alkimista laborjának legsötétebb bugyrából szabadultak volna.

- Ezek samponok. Ha hajat mosol, ami nem lenne rossz ötlet, ilyet tegyél rá. A tusfürdővel pedig lemosod magadról a koszt. Érthető?

- Gondolom. Mennyit tegyek?

- Egyszerre ne sokat. Ha nem habzik tegyél többet. Ezzel pedig - nyomott a kezébe egy puha de dörzsölős fehér anyagdarabot. - megtörülközöl. Világos?

- Aha.

- A ruháidat majd kimosom, csak rakd bele a szennyesbe. A barátomnak még itt van néhány ruhája. Már két hete szakítottunk, de még mindig vannak itt ruhái. Mindig is rendetlen disznó volt.

- Úgy érted, egy férfivel laktál egy házban? Aki nem a férjed? És most már elköltözött? - José rettenetesen felháborodott. Hová jutott a világ az átugrott hatszáz évben?

- Nyugodj meg, ez normális. Szóval majd kapsz ruhát.

- Köszönöm.

- Szívesen. Hagylak fürödni, nekem még be kell fejeznem valamit.

José pontosan követte a lány instrukcióit. Tulajdonképpen kezdte egészen megkedvelni a furcsa öltözéke és parancsolgatós modora ellenére. Ha már itt kell élnie, megpróbálja megtanulni az itteni szokásokat. A furcsa löttyöt (hogy is hívták? Ja, tusfürdő!) nem kevés ellenérzéssel öntötte a kezébe, és enyhén zselés állaga nem biztatta kimondottan. Óvatosan megszagolta. Tavaszi virágok illatát árasztotta. Végül bizalmat szavazott neki. Amikor kilépett a forró víz alól - még elzárnia is sikerült - magára csavarta a törülközőt. A lány által odakészített ruhadarabokat elég furcsának találta. Egy darabig nézegette, de végül inkább beismerte hogy vesztett, és kiment segítséget kérni.

A lány elmélyülten dolgozott valamin egy fotelbe kuporodva. A homlokát összeráncolta, és egy kis rúddal ütögette az ajkát. Meglepően sebezhetőnek tűnt így, sokkal kevésbé volt rémisztő és vad. Elgondolkozva nézegetett valamit amit az ölében tartott, így José sajnos nem látta. A lány haja a szemébe hullott, de most a füle mögé söpörte. Josét megfogta valami ebben az ösztönös mozdulatban, és hirtelen nem is bánta annyira a különös utazását. Halkan mögélopakodott, hogy megnézze mit alkot. Legnagyobb meglepődésére rajzolt valamit - ami úgy nézett ki mintha egy könyvre készült volna. Legalábbis volt egy cím és egy szerző. Vetett egy pillantást a címre: Vérvörös rózsaablak. A címet valóban vérvörössel írták. A borító többi részét fekete-fehér mintázat takarta, mintha egy templom ablakát ábrázolná, csak nem voltak benne színek. José újra meglepődött: a kép Szűz Máriát ábrázolta aki a halott Jézust tartotta a karjában.

- Nagyon szép. - mondta a lánynak.

- Jézusom, te itt vagy? Köszi... Szerinted jó lesz? Könyvborító.

- Gondolom. Ez milyen könyv? Vallási?

- Nem - vigyorgott a lány - vagy végül is igen. Egy nőről szól akinek meghal a fia. Egy éjjel álmában hallja a hangját. Innentől fogva elkezd hinni Istenben, és szinte az egész napot a templomban tölti, mert ott tud beszélgetni a fiával. A végén apáca lesz, a fiát pedig szentté avatják.

- Szép történet.

- Ráadásul nagyon szépen van megfogalmazva. Olyan... művészi szavakat használ. Ilyen művészi borítót akarok, ami szomorú, de boldog is valahogyan.

- Te olvastad?

- Igen.

- Te tudsz olvasni?

- Képzeld el. És igazából nem spanyol vagyok, hanem amerikai. Csak ide járok egyetemre. Grafikus akarok lenni.

- Amerika?

- Ja persze! 1416-ból jöttél igaz? Na, hát majd 1492-ben lesz egy Kolumbusz Kristóf nevű ember, aki elindul, hogy megkerülje a földgolyót, hogy eljusson Kínába, ahol Marco Polo volt. Csakhogy közben még volt egy kontinens. Gyere, ez egy földgömb. Itt vagyunk - mutatott a lány egy pöttyre, ami fölé Madrid volt írva. Elforgatta a gömböt. - Ez itt Amerika.

José elgondolkodva nézte a gömböt.

- Ez olyan gyönyörű... - majd a lány felé fordult. - Még nem is mondtad a neved.

- Caroline. Caroline Adams.

- José Sanchez. - kezet fogtak.

Sziasztok! <3 Remélem tetszett ez a rész! Nyugodtan komizzatok ha tetszik! Minden visszajelzésnek örülök! <3 <3 <3 Tudom, hogy sokára jött ez a rész, de kicsit hirtelen vágtam bele a sztoriba és még most tervezgetem! Remélem a következő gyorsabban kész lesz, addig is dobjatok meg pár csillaggal ;)