Időhullám (befejezett)

Julia

Sziasztok! Igen, felbukkant egy újabb szereplő... Köszönöm az ugrásszerűen megnőtt megtekintéseket és voteokat. Imádlak titeket! Igyekszem méltónak lenni a megnövekedett figyelemre, és továbbra is örömmel látok kommentben mindenféle javaslatot, kérdést és visszajelzést. (Ez a kép nem túl jó, van egy nagyon jó is, de azt sehogy sem tudom betenni, ezért ide beteszem a linket: http://www.romaikor.hu/pic.php?i=332&l=3)

Julia az utcán szaladt. Kidobták a kocsmából, pedig Regulus-szal együtt ment. Hiába, egy tizenhat éves patríciuslány helye nem a kocsmában van. A kocsma a katonák, gladiátorok, kézművesek, csavargók és a söpredék helye. És mit csináljon a szegény tizenhat éves patríciuslány, ha ő legszívesebben katonákkal, gladiátorokkal, kézművesekkel, csavargókkal és a többi söpredékkel tölti az idejét? Mit tesz, ha hímezgetés helyett inkább kockázik, a társalkodónőivel való csevegés helyett inkább elver néhány részeget és az unalmas színdarabok helyett azt nézi, ahogy a gladiátorok ölik egymást az edzőtéren?

Julia esetében pontosan ez volt a helyzet. Ráadásul ez nem volt elég: az apja a madritumi consul legjobb barátja és legfőbb bizalmasa, egész Hispania második legnagyobb hatalmú embere. Tehát még az átlagos helyi patríciuslányoknál is rosszabb volt, ha kocsmákba, kaszárnyákba, műhelyekbe és apró alvilági sikátorokba járkál, és titokban lerészegedik, harcolni tanul és mindenféle szakmát próbál elsajátítani, és ami a legrosszabb, profin verekszik a madritumi alvilág bandaharcaiban, megtanult altatófőzeteket és mérgeket keverni, valamint mindenféle gyógyítási praktikákat tanul.

Aki számára nem lenne világos, valahogy így kellene kinéznie az életének: egész nap szőni, varrni tanul, főz, takarít, vigyáz a kistestvéreire és segít az anyjának. Gyakran helyez áldozatokat az istenek oltárára, szorgalmasan imádkozik, zenét tanul, a társalkodónőivel finom elfoglaltságokon vesz részt, például megtekint néhány számot az amphiteatrumban, a durvább jeleneteknél kötelességtudóan eltakarva a szemét, sétálni a város előkelő részeiben, vagy szent verseket tanulnia.

Julia szempontjából ez mind kimerült abban, hogy fogadott mellé két társalkodónőt és egy nevelőt, jó hírű rabszolgákat Pannóniából, a néhány évvel ezelőtti lázadáskor elfogottakat. Az egyik társalkodónőjével, nagyon jóban volt. Sosem tudta kimondani a nevét, ezért nemes egyszerűséggel Amicának szólította. Vele jóban-rosszban együtt voltak, és kiderült, hogy a lány remekül lő mindenféle nyíllal, valamint a szőrén ül meg bármiféle lovat. Elmesélte, hogy a hazájában a lányok ugyanúgy lovagolhatnak és íjászkodhatnak, mint a fiúk, hordhatnak nadrágot és foghatnak fegyvert. Így aztán borzalmasan érzés volt nekik, hogy a rómaiak a nőket alsóbbrendű lénynek tekintették, ezért volt benne ő is a lázadásban.

A másik lány nagyon félénk volt. Annának hívták. Halk, kedves hangon beszélt, és mindig a békés megoldást kereste. Az apja úgy vélte, ő szolgál majd jó példával a lányának, Amica pedig megfékezi. Nem volt utolsó szempont számára Anna tökéletes alakja, hosszú, selymes haja és finom, hosszú kezei sem. Fekete, mandulavágású szemében a szomorú fájdalom viszont semmit sem számított. Julia nem volt hülye, tudta, hogy az apja ővele próbálja pótolni az édesanyja hűlt helyét a hálószobában, akár akarja Anna, akár nem. Julia mindig igyekezett kedvesen bánni vele.

A tanítója alapjában véve kedves, idős hölgy volt, jóindulatú arccal, de nagyon szigorú volt, és nem riadt vissza a nádpálca használatától sem. Azonban az utcai pofonokon és kard ejtette, könnyebb sebeken edződött Juliának meg sem kottyant.

Julia hátrapillantott, hogy megnézze, milyen messze van az üldözője. A kövér kocsmáros már lihegett, de csak nem akarta annyiban hagyni, hogy a lány elcsent egy darab sajtot és egy korsó sört. A háttérben Regulus és a többi katona barátja jókat röhögött. Julia nem zavartatta magát, hozzá volt szokva a szaladáshoz, mászáshoz és ugráshoz. Az életeleme volt a mozgás. Már kicsi korában is igazi kis vadóc volt, fára mászott és a nővérével birkózott, de az anyja szemet hunyt efölött, cserébe a lány megtanult egy verset, vagy megfőzött egy levest. De az anyja kicsi, törékeny és beteges volt, és három évvel ezelőtt elvitte a láz. Julia akkor kezdett igazán "elkanászodni", ahogy az apja emlegette. Akkor kezdett katonákkal barátkozni, az pedig kérdés nélkül vonta magával az ivást, a kockázást, a kardforgatást és a káromkodást.

Azonban az anyja meghalt, egy évre rá pedig a nővérét odaadták valami szörnyű alaknak. Emlékezett, mennyire rettegett a házasságtól. A jövendőbelije egy magas, szikár, fiatal politikus volt, gyors és kegyetlen. Amikor legutóbb látta a nővérét, annak már a hasában fejlődött a gyerek. Amikor megkérdezte, jól bánik-e vele a férje, azt mondta: "Lehetne rosszabb. Amikor jó kedve van, egészen kedves, de ha felbosszantják, rosszabb mint egy kiéhezett farkas."

Julia lerázta a kocsmárost, majd hazasétált. Amikor beért, Annával találkozott.

- Szia Anna! Hogy s mint?

- Apád látni szeretne.

Julia örült ennek. Az apja nagyon szerette, vigyázott rá, de nagyon undok tudott lenni. Talán őt viselte meg legjobban a felesége halála.

- Ave apám. - köszöntötte Julia.

- Ave lányom.

- Mit akarsz mondani?

- Nem fogsz neki örülni. Megengedem, hogy utána dühöngj, de két nap múlva el kell kezdenünk az előkészületeket. Addig azt csinálsz amit akarsz. Hidd el, én sem örülök neki. - nagyot sóhajtott.

- Mi történt? - türelmetlenkedett Julia. - Inkább ess túl rajta.

- Férjhez mész. - jelentette be az apja. Julián pánik lett úrrá.

- Kihez? - a hangja megremegett.

- Brucetushoz. - mondta hatalmas sóhaj kíséretében az apja. Busa szemöldöke alól bűnbánóan nézett rá.

- Ne! Csak őt ne! - kiabált Julia. Brucetus hatalmas, hájas férfi volt, hosszú, fekete, zsíros haját copfba fonta. Már találkoztak néhányszor, és nem is próbálta titkolni a vonzódását. Kenetteljes modorát hamar levetkőzte, amikor egyszer-kétszer kettesben maradtak. Már rögtön az első alkalommal megpróbálta megmarkolni a lány mellét, mire olyat kapott a képébe, hogy eleredt az orra vére. A második találkozásuknál egy hajszál híja volt a dolog, szétfolyó, bűzlő hájas testét Juliának nyomta, aki csak hosszas küzdelem után tudott szabadulni, cafatokban lógó ruhában. Azóta nem volt hajlandó kettesben maradni vele, de társaságban is fogdosta és félreérthetetlen célzásokkal bombázta.

- Nem lehetne... - kezdte Julia, de nem fejezte be. Tudta jól, hogy Brucetus zsarolja az apját. - Mikor lesz az esküvő?

- Kilenc nap múlva.

- Te jó ég, ilyen hamar? - sikoltott fel Julia - Apa, ez nem lehet igaz!

Az apja megölelte. Ő is magas volt és robusztus, de a bőre nem hájat, hanem izmokat takart. Ahogy medvekarjaiba zárta, Julia biztonságban érezte magát.

- Elmehetek a szobámba, apa?

- Menj...

Julia kiment, és nyugodtan végigsétált a villán. Megtanulta, hogy ne mutassa ki az érzelmeit, ami egy verekedésben egyenlő volt a halálos ítélet aláírásával. Egy villámgyors kitérőt tett, beosont a konyhába és elcsent párnapi élelmet, meg egy praktikus tarisznyát. A szobájába érve elővette a mozgó kő alá rejtett kését és a katonaruhát. Felhúzta a bőr lovaglónadrágot és az inget, amiket átalakított, hogy nagyjából illjenek rá. Erre jó a varrástanulás. A tarisznyába bepakolta az ételt és egy jókora kulacsot, vízzel. A kést az övébe dugta, majd a varrókészletéből előkapta az ollót. Ezután kimászott az ablakán és leugrott. A szobája az első emeleten volt, de megtanulta, hogyan érjen biztonságosan földet. Ha az ember magasról ugrik, lazán, enyhén behajlítva kell tartani a lábat. Amint földet ér az illető, azonnal bukfenceznie kell, így a komolyabb sérülések elkerülhetőek.

Amint kiért az utcára, becsusszant egy sikátorba. Az ott felgyülemlett koszos vízben megszemlélte az arcát. Levágott a hajából annyit amennyit tudott, majd művészien koszt kent a bőrére és a hajába. A hajat és az ollót előre látóan jó mélyre ásta a sárba. Az elnyűtt katonaruhában, kócos és rendetlenül levágott hajjal, piszkos arccal egy egyszerű kis csavargónak tűnt. A tarisznyát is bepiszkolta és egy kicsit nekidörzsölte a falnak, hogy kopottabbnak nézzen ki, majd a sárba dugta a kését is. Mi sem árulkodóbb mint egy mocskos utcagyerek tiszta késsel. Majd útra készen felállt és nekiindult Madritum utcáinak.