Időhullám (befejezett)

Julia

Sziasztok :) Most nem igazán volt ihletem, és annak ellenére sem sikerült túl jól, hogy még késtem is egy napot :(. Azért majd írjátok meg a véleményeteket!

Julia a konyhaasztalnál ült. Egy ujjával idegesen kopogott a fán, amíg Elisa az anyjával beszélt. Próbált hallgatózni, de a legkisebb nesz sem szűrődött át a kamra ajtaján. Elisa és az anyja már öt perce bezárkóztak az apró helyiségbe, és Julia semmit sem tudott a társalgás menetéről. Nagyon szurkolt Elisának, bár nem az volt a legnehezebb, hogy meggyőzze az anyját, hogy fogadják örökbe. Nem, azt kellett vele elhitetni, hogy Julia valóban a múltból érkezett, és az egész történet Caroline-ról és Joséról csak mese volt.

A várakozás valóságos kínszenvedés volt. Végül az ajtó kicsapódott, és Elisa anyja kiviharzott, miközben olaszul hadart a lányának, aki mögötte lépkedett. Julia fölpattant, a tekintete ide-oda járt közöttük, igyekezett kitalálni, mit határoztak. Egyikük arcáról sem tudott leolvasni semmit, de Elisa tekintete boldognak tűnt, az anyjáé pedig gyanakvónak, kíváncsinak és egy kicsit rémültnek.

- Nagyon remélem, - kezdte Elisa anyja - hogy igazat mondtál, mert nagyon rossz ötlet lenne elhitetni velünk egy ilyen sztorit. Ha csak meg akartad viccelni Elisát, akkor most mondd meg, vagy úgy repülsz tőlünk, hogy a lábad sem éri a földet. Értve vagyok?

Megvárta, amíg Julia bólint, majd komolyan a szemébe nézett, és megkérdezte:

- Na, akkor, Julia: a múltból jöttél?

- Igen.

- És nincs senkid?

- Nincs.

- És hol laktál? Hogy ismerted meg Elit?

- Caroline-nal és Joséval, ebben nem hazudtam, csak nem vagyok a rokonuk. Egy parkban találkoztunk... Pedróékkal fociztunk.

- Értem... És ők ketten mit mondtak, meddig lakhatsz náluk?

- Nem mondták... De sürgősen Amerikába kellett utazniuk, és Elisa felajánlotta, hogy addig lakhatok itt.

- Elisa azt kérdezte, - itt a lányára mosolygott - hogy örökbe fogadhatunk-e. Nos, amennyiben ennek a Caroline-nak meg Josénak nem baj, meggondolom. De még semmi sincs eldöntve, lányok!

- Majd megkérdezem őket, hogy megengedik-e... - mondta Julia.

Elisa anyja szigorúan bólintott, majd fontoskodva kirobogott a helyiségből. Elisa eszeveszetten vigyorgott. Úgy tűnt, ő már lezárt ügynek tekintette Julia örökbefogadását.