Időhullám (befejezett)

José

Helló, remélem, mindenki jól van :) Én pillanatnyilag remekül :)) Tudom, hogy tegnapra ígértem ezt a részt, de kifutottam az időből, viszont ezt most igyekeztem hosszabbra írni, kárpótlásul. Gondolom, jobb később, mint soha. Nem is húzom az időt, csak szeretném megköszönni, hogy elértük a 444 megtekintést (milyen szép szám, nem igaz?) és majdnem 70 vote-ot. Nagyon örülök neki, köszönöm szépen a támogatást, a vote-okat, a díjakat és a kommenteket! Nagyon jó érzés, hogy ennyien értékelik, amit írok!

Joséval forgott a világ. Zúgott a füle és úgy érezte magát, mint amikor a király fogadásán életében először ivott egy pohár bort. Közel sem volt részeg, de egy picit olyan volt, mintha fejbe kólintották volna. Viszont határozottan jó érzés volt.

Viszont amint Julia benyitott és ő felocsúdott ebből az euforikus, önkívületi állapotból, biztos volt benne, hogy a Sátán hatalma uralkodott el rajta. Ebben annál is biztosabb volt, hogy még utána letagadta, amit csináltak - noha a szó szoros értelmében nem hazudott, elhallgatta az igazságot.

A legrosszabb az egészben az volt, hogy még csak nem is bánta, amit tett. Sőt, újra meg akarta tenni, hiába parancsolt magára, hogy undorodjon magától, nem használt, nem tudta bűnösnek érezni magát. Nem mondta ki, de belül már tudta, hogy szerelmes lett ebbe a lányba. De ezt nem ismerte el, és könyörgött, nem is tudta kinek, csak azt kívánta, hogy mind a hárman elfelejthessék ezt a percet.

- José, ne álldogálj ott, mint Bálám szamara, hanem gyere és segíts! - kapta el valaki a karját. Nagyot sóhajtott. Nem akart testi kontaktusba kerülni Caroline-nal, amíg nem tisztázza az érzéseit.

- Csak elgondolkodtam.

- Ne gondolkodj, hanem légy szíves segíts, mert nem tudok mindent egyedül csinálni!

- Ne haragudj. – mondta és oda se figyelve segített teríteni.

Nem volt kedve beszélgetni sem, annyira lefoglalták a gondolatai, és Caroline és Julia közt nem alakult ki komolyabb párbeszéd. Ha egész pontosak akarunk lenni, a kislány folyamatosan szövegelt a fura játékról, ők pedig a gondolataikba merülve ettek, időnként pedig egymásra pillantottak, majd elvörösödve visszatértek a reggelihez.

- Mehetünk? – kérdezte Julia – Már biztos várnak, úgyhogy siessetek!

- Igazán lehetnél egy kicsit udvariasabb! – pirított rá José – Caroline-tól így is nagyon kedves, hogy nem hajított ki minket az utcára!

- Ki se enged az utcára – jegyezte meg Julia egy csöppet gonosz hangon – pedig otthon mehettem ahová akartam.

- Julia. Megtennéd, hogy befognád a szád? Köszönöm. – szólt közbe Caroline, aki elég frusztráltnak tűnt. Julia hatalmas levegőt vett, hogy replikázzon, de Caroline már az első szó előtt elhallgattatta.

- Amúgy Josénak igaza van. De ha annyira akarsz, menj! Én viszont meg akarok reggelizni rendesen, ha már felvertél minket hajnalok hajnalán.

- Jó! Megyek is!

Julia mérgesen kicsörtetett az ajtón. José fejében megfordult, hogy eltévedhet, de aztán azt gondolta, hogy az lenne a legjobb. De gyorsan elhessegette ezt a gondolatot. Az, hogy Julia könnyen tájékozódott a római korban, nem jelenti azt, hogy megbirkózna a 2016-os Madriddal.

- Ez mi? - kérdezte, hogy egy kicsit eloszlassa a feszültséget. Valami fura barna krém volt az, aminek a dobozára nagy, fekete betűkkel a Nutella szó volt nyomtatva.

- Ez nutella.

- Ennyit én is látok.

- Mogyorós-csokis édesség, kenyérre lehet kenni.