It is What it Is - LT ff

1. || 33. fejezet

- Nem tudom, miről beszélsz, én sohasem hazudtam neked! – mondtam, s becsuktam a szemem. Féltem, hogy megint fel fog pofozni.
Nem tette. Ennek ellenére, is csak tovább sírtam.

- Még csak meg ne próbálj nekem hazudni megint, világos? –  emelte fel a hangját. –  Ne csak bőgjél, hanem válaszolj a kérdésemre!   – vágta oda, majd megláttam a kezébe egy kést.

- Rendben! –  Szemeim kétszeresére tágultak, a félelem csak nőtt bennem.

- Nyugodj meg, nem fogok semmi morbid dolgot csinálni. Nem fogok miattad börtönbe kerülni. – húzódott egy gúnyos mosoly az arcára.
Ez csak egy rossz álom? Félreismertem volna Louist? Ő nem tenne ilyet. Még csak nem is tud így mosolyogni! Ő csak kedvesen, esetleg huncutul tud mosolyogni, de nem így!

- Ez csak egy játék lenne? – suttogtam magam elé.

- Mit motyogsz? – förmedt rám.

- Semmit. – vágtam rá hirtelen, vékony hangon. Ő csak forgatta szemeit, majd mögém sétált. Előre féltem tetteitől, majd csuklómon megéreztem érintését. Durva volt, annak ellenére is erőszakos volt, hogy a kötél kidörzsölte a kezem.
Fogta a kést, és végighúzta a kezeim között. Elvágta a kötelet, így szabadok lettek. Ösztönösen szorítani kezdtem őket, hisz nagyon fájtak.
Megismételte ezeket a mozdulatokat a lábamnál is, majd félredobta a kést.

- Állj fel. – mondta hidegen, majd úgy is tettem, nem akartam kihúzni a gyufát nála. Nagy nehezen talpra pattantam.

- Indulj. – bökte meg a vállam, s elkezdtem indulni az ajtó felé, de megjelent egy nagy darab személy. Felnéztem rá, és Louisval együtt hátrálni kezdtünk, vissza a szobába. Mikor Louis már nem mozdult, hátrafordultam. Louis megállt egy helybe és csak a földet bámulta.

- Köszönöm, hogy előkészítetted ezt a ribancot. – nézett rá a mögöttem álló fiúra, aki csak bólintott egyet.

- M-Mire? – nyögtem ki nagy nehezen, s rám nézett.

- Arra, hogy megkeserüld azt, amit tettél velünk. – mondta dühösen, majd megindult megint az ajtó felé – Hozd Louis utánam. – intett neki, mintha az inasa lenne. Ő nem mondott semmit, csak követte. Hátulról fogta a kezeim és vitt végig a folyosón. Most nem volt annyira durva, mint eddig. De nem szeretném elszólni magam.

Kivittek a szabadra, s egy hosszú idő után végre szívhatok egy kis levegőt. Fogalmam sem volt, hol voltam, hisz a kis "udvar" körül volt véve kerítéssel, ami magas volt, és nem lehetett átlátni rajta.

Ahhoz képest, hogy tél van, és este is, nem volt túlzottan hideg, és a hó sem esett.

Körülnéztem, és megláttam egy medencét. Sejtettem mi fog történni.

Itt szögezzük le. Én nem tudok úszni. Az egy dolog, hogy Benny versenyszerűen is űzi ezt a sportágat, de én egy mélyebb vízben simán elsüllyedek. Az én sportom a foci, abba viszont nagyon jó vagyok!

Tehát csak reménykedtem benne, hogy nem fogok 2 perc múlva fulladozni.

- Louis, dobd be. – utasította David a fiút.

- Mi? Louis, ne hallgass rá! – kiáltottam ösztönösen. – Még hiszek benned! – motyogtam.

- Vagy ez, vagy megint elverlek, de akkor nem biztos, hogy túl is éled! – szorította ökölbe a kezét David, s ez, és a sajgó bordáim emlékeztettek a szörnyű eseményre.

- A testvérem kérésére megteszem. – szólalt meg Louis is, majd közeledett felém.

- Te-testvéred? – dadogtam. Most csak úgy érti, hogy"tesó", mint barát, vagy most nem viccel?