It is What it Is - LT ff

1. || 32. fejezet - I.

- Elment az áram, így nem működnek a riasztók, és át tudtam jönni hozzád. Mióta itt vagyok, csak attól félek, hogy téged is ide fog hurcolni. – kapta el a kezem. – Azt akartam, hogy biztonságban légy.

- Ki ez?

- Arról fogalmam sincs. – rázta meg a fejét. – Megbeszélhetnénk ezt később? Most csak Veled szeretnék egy kicsit lenni. – folyt le egy könny az arcán, amit a hüvelykujjammal letöröltem neki. Közel hajoltam hozzá, és kezeimmel arcát puha simogattam. Felszisszent, mikor véletlenül az egyik ujjam áthaladt az egyik sebén.

- Sajnálom. – suttogtam szájára, majd összeillesztettem az enyéimmel. Louis nem csókolt vissza, amitől egy kissé megijedtem. Elváltam tőle, majd tekintetem levezettem a kezeimre. – Sajnálom. Nem is tudom mi járt a fejemben. – kértem megint elnézést, majd Louis hirtelen derekamnál fogva magához húzott, s megismételte, amit az előbb tettem, most már viszonozva azt. A csókunk lassú volt, és szenvedélyes. Érezhető volt benne a hiány, és a fájdalom.

- Bocsi, csak még mindig nem tudom elhinni, hogy itt vagy mellettem. Annyira gyönyörű vagy! – kulcsolta össze az ujjainkat. Kijelentésére elpirultam. Régen nem hallottam kedves bókjait, ami ürességet okozott a szívemben.

- Elmeséled mi volt veled? Annyira aggódtam, napokig csak sírtam. – mondtam. – Rettentően hiányoztál.

Louis felállt, s még jobban láttam rajta, hogy az elmúlt időszakban szenvedett. Alig tudott járni rendesen, nagyon le volt fogyva.
Háttal állt nekem, és felsóhajtott.

- Miután eltűntem, engem is egy ilyen szobába hozott, mint a tied, csak a folyosó másik végén. Mikor rájöttem, mi is folyik itt valójában, csak a kiutat kerestem mindenhol.

LOUIS
- Aztán pár nap elteltével, végre kinyílt az ajtó. Azonnal kiszaladtam rajta, ám mégis féltem. Fogalmam sem volt, mi ez a hely, és mit keresek itt. Majd ráléptem egy borítékra. Lehajoltam érte, és megnéztem, mi van benne. – meséltem, majd a szőkeség felé fordultam.

- És mi volt? – kérdezte reszketve.

- Egy utasítás. Le volt írva egy drogdíler címe, ahonnan kell kellett szednem egy anyagot. Végigszaladtam a folyosón, ahol találtam végül egy ajtót. Az benyitott a házába. Akármennyire próbáltam keresni valamit, hogy megtudjam ki ez, de semmi. Nincs egy kép se, se posta, se iratok, se semmi. Maradt a névtelenség.

- Ennyi? Erre tart ez a nyomorék? De ez illegális! – nevetett fel kínosan.

- Ez nem minden. Még akkor találkoztam vele. Nagydarab, izmos férfi, aki egy kicsit sem tűnt barátságosnak.

/2013. december 10./
- Mit akarsz tőlem, mit csináljak? – kérdeztem idegesen.

- Nem láttad az utasítást te kis csicska?

- Legyek a futárod? Komolyan ennyit akarsz? – csaptam a combjaimra.

- Nem a futárom vagy, hanem a szolgám.

- Neked komoly bajaid vannak, haver. Ez a XXI. század, itt nem divat a szolgaság. – fontam össze karjaimat a mellkasom előtt, majd hirtelen arcomon csattant a tenyere.

- Ne merészelj így beszélni velem, megértetted? Simán kinyírhatlak, és ha így folytatod, kurvára el fogod érni. – szorította ökölbe a kezét. – Most takarodj, és csináldd meg amire kértelek te nyomorék! – kiabált.