It is What it Is - LT ff

1. || 30. fejezet

A barátom egy üzenetet küldött, hogy itt van, mert nem akarta a csengetéssel felkelteni Ernestet. Pedig néha úgy alszik, hogy egy földrengésre sem kelne fel!

- Szia kicsi! – köszönt, miután ajtót nyitottam neki.

- Jézusom, nem fagytál szét? – ijedtem meg, mikor éreztem, ahogy a hideg levegő bejön az ajtón, és látván a havazást.

- De eléggé! – vacogott.

- Hozok egy plédet, és csinálok neked meleg teát! – jelentettem ki, és már el is tűntem a konyhába. Forraltam egy kis vizet, eközben megkerestem a meleg takarót Niallnek.

A forró vizet egy kis csészébe öntöttem, majd beleraktam a tea filtert, egy kis cukrot és citromot, és vittem is a fázó fiúnak. A kandalló mellett ült a fotelben. Hátára terítettem a takarót, és kezébe nyomtam a teát.

- Köszönöm. – nyomott egy puszit az arcomra, mire elmosolyodtam. Belekortyolt, és megdicsérte, milyen finom. Leültem a fotel karfájára, s úgy simogattam a festett szőke haját.
Niall hirtelen megfogta a derekam, és az ölébe húzott. Elég csikis vagyok, így fel is sikítottam.

- Nyugi, nem megölni akarlak, csak ölelni! – nevetett a reakciómon.

- Pedig ebből pont úgy jött le! – kuncogtam, majd adott egy csókot a számra. Miután a légzésem is visszaállt a normálisra, amellett döntöttünk, hogy hozunk egy kis nasit. Felálltam, és étel után kezdtem keresni.

- Popcorn jó lesz? – kiáltottam vissza a nappaliba.

- Tökéletes! – válaszolt azonnal.

- Meddig kell ezt a szart melegíteni? – nevettem, míg a zacskóján próbáltam keresni ezt az információt.

- 3 percig elég lesz, édesem! – tájékoztatott majd be is rajtam, és elindítottam az időzítőt. Az idő letelte után sípolt egyet, ami jelezte, hogy most már lehet enni. Kiöntöttem egy tálba, majd visszamentem a fiúhoz, aki mint láttam nagyban a telefonját böngészte, és észre sem vette, hogy mellette álltam.

- Hé! – dobtam meg egy popcornnal.

- Na! – zárta le a telefonját, majd kivette az öléből az ételt, és megette. – Köszi! – nevetett.
Fejemet csóválva visszamásztam az ölébe, s Niall kezei becsúsztak a pólóm alá, és a hasamat kezdte el simogatni. Tudja jól, hogy ezt nagyon szeretem.

- És jól vagy? – kérdezte, és tudtam, hogy nem a csikizésre értette.
Nem is tudtam hirtelen válaszolni, egy kis idő elteltével sóhajtottam egyet.

- Nagyon nehéz ez. Minden karácsonyt, és szülinapot eddig vele ünnepeltem, most pedig a jó Isten tudja, hogy hol van. Kezdek megijedni, és azt hinni, hogy... – csuklott el a hangom, egy hajszál választott el a sírástól.

- Semmi baj, Em. Megértem. Hidd el, Louis épségben fog hazatérni. És biztos vagyok benne, hogy nem csak neked hiányzik, hanem mi is hiányzunk neki, és gondol ránk. Bárhol is van, jól van, és küzd. – mondta lágyan, én pedig elkaptam kezét, és ujjait összekulcsoltam az enyéimmel. Ő arcomat tanulmányozta, és egy puszit nyomott a kézfejemre.

- Anya meg szeretne neki tartani egy temetést. Teljesen lemondott a fiáról.

- Test nélkül temetés? Nem korai ez?

- Ezt mondtam én is. Lehet, hogy meghalt, de legalább a testét meg kellene találni. Vagy ha még él, az eléggé rosszul jönne le Louisnak.

Niall bólintott egyet egyetértése jeléül. Kerülni akartam ezt a témát, ezért nem akartam róla inkább beszélni, ezt ő is látta rajtam.

- Ne szomorkodjunk! Inkább igyunk meg egy sört! – mondta már egy kicsit vidámabban, én pedig bólintottam egyet mosolyogva. Kipattantam öléből, és elindultam a konyhába. Mikor beérkeztem, egyből a hideg szellőtől libabőrös lett a karom. Az ablak nyitva volt.
Ilyenkor? Én nem nyitottam ki, és biztos Niall sem volt ilyen hülye. Hóvihar van, könyörgöm!

- Mi a... – mielőtt káromkodtam volna, észrevettem egy kis cetlit a hűtőn. Levettem róla, és elolvastam, mi áll rajta.

West Street 47.
Motel 9. szoba.
Egyedül gyere, Emily.

Nagyon megijedtem, hogy valamilyen ismeretlen ember járt a házunkban, és elég valószínű, hogy Louisnak köze van ehhez.

Nem is húztam az időt. Zsebre raktam a kis cetlit, majd kiáltottam egyet.

- Niall, nincs itthon egy sör se, elmegyek a boltba! – mondtam, miközben gyorsan a cipőmért, és kabátomért szaladtam.

- Este tizenegykor? Mégis hova?

- Keresek valami éjjel-nappalost. Sietek! – mondtam, majd el is hagytam a házat. Nem szeretek hazudni embereknek, de mindenképp el akarom kerülni, hogy Louis bajba essen. El fogom neki mondani, ha eljön az ideje, most viszont sietnem kell.

Bevágódtam az autóba, és azonnal kiálltam a garázsból. Elég veszélyes ilyen hóba, és sötétségben vezetni, de ez vészhelyzet volt. Persze ügyeltem arra, hogy lassan menjek, és ne essen bajom, és másnak se az úton.

Oda is értem a motelhez. Rendkívül ideges voltam, hisz bárki lehet az, aki ott vár rám.

Egy ideig csak a kocsiból bámultam kifele, és néztem a motelt. Csak a kilences szobából szűrődött ki fény.

Nagy nehezen rávettem magam, hogy kiszálljak a járműből. Óvatos léptekkel tettem meg az utat az autótól a szobáig.

A zárban benne volt a kulcs, amit elfordítottam, és be is léptem az ajtón. Magam után becsuktam, majd megfordultam.

Egy ember állt előttem, tetőtől talpig feketébe. Mi ez, valami horror film? Mert nekem nem tetszik.

Ez most az elrablója akar lenni? Rám is vágyik?

Ki ez? Mit akar?

Meg akar ölni?

- Itt vagyok. Egyedül. Ahogy kérted. – mondtam komoly hangon, amiből sugárzott a félelem.
Ő csak felhajtotta a fejét, és egy sóhajtott egyet.

Majd megfordult.