𝙄 𝙣𝙚𝙚𝙙 𝙮𝙤𝙪 | GxG 18+

II.kötet - 24

A történtek után folyamatosan vártam a telefonom megcsörrenését, de Yuna nem hívott. Lassan kezdtem elfogadni ezt az egészet.

- Szóval nem is jössz iskolába majd? - nézett rám Yon mire megráztam a fejem.

- Csak egy hét az egész.. - vakartam a tarkómat.

- Szóval a barátnőd, aki a csajod, vagyis félig, de mégsem az.. Megházasodik? - Szólalt fel mély hallgatásból Minho mire Yon száját egy jóízű kacagás hagyta el.

- Mi van?? - rándult görcsbe a gyomrom majd én is fel kacagtam.
- Bunkó - forgattam a szemeimet mire Minho megsimogatta a fejem bubját.

- Szóval? - nézett rám a fiú aki mellett tűkönülve hallgatózott Yon mosolyogva.

- Igen.. Ahogy mondod - fogtam a fejem.
- Ennyit a dolgon azért én sem filóztam mint amennyit te - mosolyogtam a fiúra aki ismét felkacagott.

- Hé, úgy sajnálom ezt az egészet - ölelt magához Yon.
- Szegény Hana.. Összetörték a szívet, had vigasztaljalak meg.. - ölelgetett akárcsak a nap sugarai az ember bőrét. És nem, ez a kifejezés nem túlzás.
- Ugye megírtad a házit? - Suttogta a fülembe mire rá sem kellett hogy nézzek, de tudtam hogy fülig ér a szája.

- Úgy tudtam hogy csak ezt szeretnéd te lökött banya.. - vettem elő a füzetemet amit aztán a lánynak adtam aki rögvest felvette a szemüvegét és jegyzetelni kezdett.

- Szia Jung! - intettem a lánynak aki éppen akkor sétált be a terembe. Szemeit egyből rám is szegezte, és megindult felénk.

Örültem hogy hozzánk ült, hiszen amióta osztály társak vagyunk nem töltöttünk valami sok időt.

- Olyan pici betűkkel írsz, hogy folyton amikor lemásolom a házidat fel kell vennem a fránya szemüvegem..! - nyavajgott Yon. Ekkor Jung egy kicsit maga felé fordította a füzetemet.

- Azt mondják, hogy az inteligens emberek apró betűkkel írnak - nézett rám Jung. Nem tudtam mit mondhatnék. Nagyon jól esett amit mondott, így hát egy őszinte mosoly jelent meg az arcomon.

Szinte alig hallani a hangját, konkrét, ez az első alkalom hogy hozzám szólt! Olyan aranyos!

- Áljon meg a menet! És az én kézírásom milyen!? - mutatta körbe nekünk a füzetét Yon amiben kesze-kusza betűk álltak, és néhol kávéfoltos oldalak kaptak helyet.

- Elég jó - húztam a számat.

- Jobb mint az enyém - fűzte hozzá Minho.

- Gusztustalan - jegyezte meg Jung mire mindannyiunk felnevetett.

Legalább valaki őszinte..

- De most miért? - Gőrbűltek le az ajkai.
- Mutasd ide a te füzeted! - cipzározta ki Jung táskáját majd elővett egy füzetet. Hamar csöndben maradtunk.

- Hát.. - Néztem ámulkozva.

- Ez.. - ráncolta össze a szemöldökét Yon.

- Gyönyörű! - nézett tátott szájjal Minho a füzetére.

Jung csak ejtett felém egy kis mosolyt majd leült a helyére.

- Olyan menő - Néztem a lány után.

- Én azt hittem hogy nem tud beszélni - dőlt hátra a székében Yon kezeit a tarkójára téve mire mindketten rá néztünk.

- Mivan!? - szólaltunk fel egyszerre.

- Mivan? Mégis mit hittetek? - nézett ránk bambán a lány.

- Én azt hittem hogy veled legalább beszélget! - néztem kiadva rá.

- Én is ebben a hitben éltem eddig - fogta a fejét Minho.

- Őszintén fel sem tűnt.. Mindig én szóltam hozzá, ő pedig csak hallgatott mindvégig.. - vont vállat Yon.

- Azért ez elég bunkóság tőled nem? - Nézett rá Minho.

- Miért?? Mint látod tud beszélni úgyhogy téma lezárva! - csapott az asztalra akárcsak a bírónő az ítélethozó kalapáccsal.

- Húha.. - néztem Minhora aki a fejét rázva lejjebb csúszott a széken.

...

- Hé.. Psszt! - pöckölte meg a hátamat Yon az óra kellős közepette.

- Mi az?? - fordultam felé.

- Holnap lenne kedved nálam aludni? Unatkozni fogok nélküled! - suttogta miközben a tekintetem el terelődött Jung felé aki egy zsepit az orrához szorítva kisietett a teremből.

- Nagyon jó lenne de én holnap már nem leszek iskolában mint mondtam, ugyanis össze kell pakolnom az útra.. - forgattam a szemeimet miközben intettem a tanárnőnek hogy kiszeretnék menni.

- Ó! De kár! - támasztotta meg a fejét az asztalon.

Csak elmosolyodtam lágyan majd kimentem a teremből és a mosdóba siettem.

- Szia, jól érzed magad? - néztem Jungra aki az arcát mosta épp.
- Én csak láttam hogy kimész és gondoltam megnézem hogy minden rendben van-e veled.. - dőltem az ajtónak.
- Ugye jól vagy? - néztem továbbra is a néma lányra akiről már megtanultam azt hogy tényleg csak akkor beszél ha úgy tartja kedve. Ellenben én, akinek be sem áll a szája ha már egyszer elkezd fecsegni
- Elég meleg van ma, nem árt ha sok folyadékot iszol, tudod? - néztem a lányt.
- Van egy ismerősöm akivel elég gyakran történik ilyen.. - jutott eszembe Yuna, majd elhalkultam.
- Mellesleg az sem árt ha sokat eszel ilyen időben, vagyis persze sok finomat! És akkor biztos hogy nem történhet.. - szakította félbe a mondandómat.

- Olyan kedves vagy - lépett közelebb majd a mellkasomra támasztva kezeit egy lágy csókot lehelt az ajkamra, majd kiment a mosdóból.

Na jó.. Mi.. Volt.. Ez?

A szívem hevesen kezdett el verni. Szinte a vékony ruha anyagon keresztül látni lehetett. Yunán kívül sosem csókolt meg más lány, és eddig nem is ábrándoztam róla..

Az ajkamhoz nyúltam, majd a fejemet rázva vissza mentem a terembe.
Egész óra alatt az ajkamat harapdáltam, és nem tudtam hova tenni ezt a csókot.