A RÉM

46.

Isabell

Jeon nem szarakodott, a bosszút választotta. Yoongi és Hoseok már korán megérkeztek, készen állnak, csak én nem vagyok biztos benne. Gyereket várok, és nem akarom kockáztatni már senki életét, ők hárman és a gyermekem a legfontosabbak az életemben. Szükségem van rájuk. A pincébe megyünk, ahol Jeon egy kar segítségével elfordítja a falat és elénk tárul a titkos fegyver készlet armada. Mindenki választ magának egy csinos és kevésbé csinos darabot. Háborúba indulunk.

A terv: Szergej a városban van, kivonjuk a forgalomból, ahogy szétbombázzuk az áruló klán szerveződés is, bosszút állunk V-ért Jiminért, Jinért, Namjoonért, a Jeon szüleiért és minden elvesztett lélekért.

Jeon nem szándékozik lelépni, maradni akar, ha estleg még sem úgy sülnek el a dolgok, akkor engem felrak egy hajóra, velük pedig találkozok a pokolban. Ez nekem egyáltalán nem jön be. Rossz terv, kurva rossz terv. Aljas vagyok, ismét csak az vagyok, mert nekem van egy C tervem is, nem engedem hogy magamra hagyjon, élnie kell, a gyermekéért és értem.

Mire visszatérünk a házba vendégünk érkezett, Chakon személyében. Rajtam kívül mindenki meglepődik, én hívtam ide, Jeont a bosszú irányítja és nem adott elegendő időt magának, hogy tökéletes tervet szőjön, nekem a biztos kell.

Yoongi és Hoseok nyugodtan ücsörög a kanapén, míg én idegesen fel- alá járkálok. Ismerem Jeont, tudom milyen hirtelen haragú, és rohadtul nem fog tetszeni neki, hogy a háta mögött szervezkedtem, de meg kellett tennem, és előbb utóbb neki is rá kell jönnie, hogy miattunk cselekedtem így. Mert mi már egy család vagyunk, ha tetszik, ha nem, félre kell tennie az elveit, mert már apa lesz, és ez az elsőbb rendű. Yoongi unott arca, mögött észrevettem, hogy várja, hogy előálljak valamivel, míg Hoseok fürkésző szemei megadták a löketet, hogy ne várjam meg még kérdésekkel bombázzanak.

– Én hívtam ide. – egyszerre fonják keresztbe karjukat, mintha ikrek lennének. Nem lepődtek meg, ki más is lehetett volna. Szúrós tekintetük arra buzdít, hogy folytassam. – Nem volt más választásom. – Megállok előttük, mély levegőt veszek. – A Sagra uralma leáldozott, ideje hogy átadjuk másnak a stafétát, nincs miért harcolnunk, a család széthullott, Chakon viszont erős, sok embere van, és ha átadjuk a hatalmat, akkor inkább neki, mint azoknak, akik aljasul hátba szúrtak minket. – kíváncsian fürkészem őket, de mozdulatlanul merednek rám. Szétvet az ideg, hogy nem tudom kivenni a tekintetükből mire gondolnak.

Elátkoznak?
Őrültnek gondolnak?
Megvetnek?

– Jeon nem rég tért magához, nem engedem, hogy még egyszer bárki is elválassza tőlem, gyerekem lesz és szükségem van az apjára, viszont, ha itt marad és örült bosszú hadjáratba kezd, és ti támogatjátok, mert biztosra veszem így lesz, akkor semmi nem garantálja, hogy életben marad. Bennem is él a bosszúvágy, engem is megfojt a gyász, éhezem mindazok vérére, akik tönkre tettek minket. Szerettem V-t és szerettem Jimint is. Ahogy a többieket is, de nem tehetem fel az életünket a bosszúra, nem tehetem. – esdekelve ejtem az utolsó mondatot. – Hoseok, te megértesz engem, van egy lányod, te sem áldoznád fel, és te Yoongi, neked pedig családra van szükséged, és mi azok vagyunk. Szükségem van rátok, ne hagyjatok cserben. Kérlek!

– Befejezted? – Hoseok brutál milyen érzéketlenül horkan fel. Soha nem láttam még ilyenek. – Mégis hogy gondoltad, hogy egyedül meghozod ezt a döntést? – előre dől a kanapén, megvakarja a tarkóját, majd feláll, egyetlen lépésre van tőlem. Mérges, már megint. – Én az életem adnám érted, és biztosra veszem Yoongi is, te pedig még csak nem is hiteted el velünk, egyszerűen odalöksz a hiénáknak.

– Mi, nem! Hogy gondolod? Nem! – elszorul a mellkasom. Így van, a hiénák elé vetem őket. Kiver a víz, de nem hátrálok meg. Nem tehetem.

– Mit mondtál Chakonnak? – még véletlenül sem néz oldalra, egyenesen a szemembe mélyed, felgyorsul a szívverésem, a torokomba gombóc keletkezik.