A RÉM

29.

Jeon

Az éjjel nem telt valami jól, pedig végre elkaptam azt a rohadékot, de mégis az izgatottság nem engedte, hogy szemernyit is aludjak, mégsem érzem fáradtnak magam, tele vagyok energiával és valahol le kell vezetnem. Iszom egy forró feketét, majd Haiderrel együtt a faházhoz megyünk. Remélem a patkányok elvégezték a dolgukat, és Radames egész éjjel ordított, biztosra veszem, hogy sikerült megoldani a nyelvét, és ma készségesebb lesz.

Ordítás nem hallatszik, még csak szuszogás sem, Radames vagy hallott vagy ájult, ajánlom neki, hogy utóbbi legyen. A sötét faházat megtölti fénnyel az ajtó nyitódása, Egyenesen Radameshez igyekszem. Baromira izgulok. Megmarkolom a haját és felemelem a fejét, lélegzik a szarházi, elengedem a feje lekókad, bizonyára a patkányok elfárasztották az éjszaka. Haider felhúzza a rolókat és így már teljes fényárban úszik a kisház, jól látni ahogy a patkányok milyen módon bántak el vele.

A kis jószágok, ahogy kértem tőlük úgy bántak a féreggel. Mint az köztudott a patkányok szeretik a húst, és ha összevannak zárva az emberrel hát megkóstolják, igaz én szerettem volna ha ez szép lassú folyamat lenne, de a kis drágák megkóstázták ezt az aljas férget mindenfele. A lábujjai volt a tét, és persze ez sikerrel is járt, mind a tíz lábujja már az állatkák gyomrában. Tisztán kivehetőek a kis fogak, a lábfején, ahogy igyekeztek minél nagyobban harapni. A vér még néhol nem alvadt meg, a padlón is vöröslik a testnedvtől, és kibaszott büdös van, ami az emberi ürüléknek köszönhető, maga alá csinált a szerencsétlen.

Azonban nem csak a lábujjai vannak oda, de bal füle hegye is hiányzik, a felsőajkába is bele haraptak és nem mellesleg az ocsmány farkába is, ez biztosan fájhatott, de engem elégedettséggel áraszt el. Ezerszer többet kell szenvednie, mint amit a nőm elszenvedett.

Kiadom Haidernek, hogy lássa el sebeit, nem szeretném, ha elfertőződne és idő előtt meghalna. Míg Haider szépen lekezeli Radames megcsócsált testrészeit, addig én helyet foglalok, rágyújtok egy cigarettára és boldogan hallgatom a rohadék szitkozódásait, meglehetősen választékos, de ez volt a cél. A szadista most megtudja milyen az, ha egy hozzá hasonlóval sodorja össze a sors, sőt nála egy sokkal rosszabbal.

Nem létezik a világon olyan ember, aki egy ponton meg ne törne, ez alól Radames sem kivétel. Utálatos szavai mögött megbújik a fájdalom és rettegés, nem sok kell hátra, hogy a szája ne csak ocsmányságokat köpjön, hanem némi infóval is szolgáljon.

Elnyomom a padlón a cigi csikket, majd felállok, amire ő elhallgat. Mondhatnám, hogy rémület csillan egyetlen éppnek nem nevezhető szemében, de nincs olyan állapotban a szemgolyója, hogy bármilyen érzelmet leolvashatnék róla. Az arcizmain viszont igen. Megmerevednek, ahogy testtartása is. Itt az ideje, hogy elkezdjen félni tőlem.

– Egész éjjel azon agyaltam, hogyan voltam képes megállni, hogy minden dühöm rád ne eresszem. A választ nem tudtam megadni, és arra jutottam, miért is fosztanám meg magamtól azt a kéjt, hogy a saját öklömmel verjem ki a szart is belőled. – kéjjel telve elmosolyodom, amit ő viszonoz.

– Azt hiszed, hogy megfélemlítesz? Bármit tehetsz velem, nem fogsz kicsikarni belőlem semmit. Elvehetsz tőlem mindent, de egy valamit nem tudsz, az emlékeim, az érzést, amikor a kurvád húsába haraptam, amikor a farkam a szűk ánuszába dugtam, vagy amikor a bakancsom orrával a szájába rúgtam. – harsányan felnevet, pont mint egy pszichopata. Eljött a pont, erre volt szükségem, pontosan tudni akartam, mit tett vele, hogy ugyanazt tehessem én is. Szenvedjen élje át a kínt, amit ő okozott.

– Gyerünk folytasd, milyen élvezeteket nyújtottál még. Csak sorold nyugodtan. Azt hiszem mazochista vagyok, mert minden vágyam az, hogy tudjam, mit műveltél a csajommal.