A RÉM

39.

Isabell

Nicolas mindent megtett, hogy bevágódjon nálam, én pedig elhitettem vele, hogy van esélye, hagytam reménykedni, miközben tudtam nagyon jól, hogy semmit nem adhatok neki. Nem tehetem. Mert a Sagra a családom. Akármi is történt, ők az én családom, és a bosszú kötelez, nem csak a vérszerinti rokonaim miatt, hanem akik vér nélkül is azok. Nicolas megkönnyítette a dolgom, láncra verve, akár csak egy kutyát hurcolta a lábam elé Wrightot. Nem érdekel, hogy ezzel egy maffia háborút indítottam el. Wrightnak meg kellett halnia. Már csak Bloomberg van hátra, de ő még Nicolasnak is nagy falat, habár mindent elkövet, hogy valami úton módon a közelébe férkőzzek, de testőrök hada veszi körül és nagyon ügyel arra, hogy kinek szavaz bizalmat, Nicolasnak nem.

Mexikóba utazom Nicolassal, mert az élet és az üzlet nem áll meg. Az American SICT vezérigazgatója leszek. Mexikóvárosban már készen áll minden a megnyitásra, ahogy New Yorkban is. Utóbbinál már letudtam a kötelező köröket, most közép-Amerika van soron. Körbe vezettek az épületben, bemutattak a fiókvezetőnek és az összes alkalmazottnak. Tudniuk kell, kinek tartoznak elszámolással. Egyszerű civil emberek, a leghalványabb lehetőségét is elvetjük annak, hogy ne törvényes keretek között üzemeljenek a bankfiókok. Minden körültekintően elrendeztek.

Gazdag lettem, nem is akármennyire.

Nicolas-sal akármerre is járunk, mindenhol büszkén feszít mellettem, úgy mutat be sok helyen, hogy én vagyok a legfontosabb az életében. Lenyűgöz, hogy mennyire elborította az agyát a rózsaszín köd. A saját magam érdekében és persze a családoméban, minél hamarabb beszélnem kell vele. Képtelen lennék az életem hozzá kötni, és ha túl sokáig ámítom megüthetem a bokám.

Jelenleg Nicolas tengerparti házában lakom. Ő nincs itt, de sokszor meglátogat és akkor főz nekem. Kitűnő szakács. Akárhányszor ülök az asztalhoz, mindig Jeon jut eszembe, aki meg sem próbált lenyűgözni thai remekművekkel. Tudta nagyon jól, hogy azt bármikor ehetek, ha főzött akkor valami magyarosat, amit azóta sem sikerült kideríteni, hogy az ízének olyannak kell lennie vagy sem. Vicces volt és túl sokat jelentett nekem. Ő nem volt konyhaművész, mégis a kedvemre akart tenni és ez sokkal többet jelentett nekem, mint bármi más.

Külön sofőröm van és pontosan tizenkettő testőröm, akik éjjel nappal azon fáradoznak, hogy megvédjenek, még a szellőtől is, úgy hogy közben láthatatlanok. Mexikó után alig várom, hogy lepihenjek, majd ismét azon törjem a fejem, hogy a francba kerülhetnék Bloomberg közelébe. Arról már letettem, hogy Szergejt is elkapjam, mert elutazott, persze ez nem azt jelenti, hogy örökre, csak sorjában előbb az egyik, azután a másik. És egyébként is, talán Jeon már ki is találta a módját, hogyan cserkéssze be.

Épphogy belépek a házba, előveszem a telefonom és rápillantok. Nem keresett senki. Majdnem két hét telt el Jimin halála óta és azóta senki nem keresett, se Jeon, se Hoseok, de még V sem. Furdal a lelki ismeret, hogy nem mentem el Jimin temetésére, de azzal fogok tisztelegni előtte, hogy Szergejt darabokra cincálom. Csalódottan dobom le a cipőm, majd a táskám hanyagul a kis asztalra hajítom. Felsétálok az emeletre a hálóba, ami Nicolasé, de most én használom. Benyitok az ajtón, még véletlenül sem fordult meg a fejemben, hogy bárki is fog rám várni. Elvégre azért vannak testőreim, hogy senki ne törhessen váratlanul az életemre, ebbe a házba senki nem teheti be a lábát.

De Ő nem senki.

Ő egy kaméleon.

Oda megy és akkor, amikor jónak látja.

Yoongi hátam mögött összefont karokkal kémleli az óceánt. Még csak felém sem fordul, hogy üdvözöljön.

– Mit keresel itt? – kimérten kérdezem, miközben megszabadulok a blézeremtől.