A RÉM

4.

4.rész

Isabell

Nem láttam még undorítóbb embert nála. Felfordul tőle a gyomrom

Meleg van, kurvára meleg van. A lángok felcsapnak, biztosan a belőlük kiáramló forró hő, ami ennyire felmelegíti a testem.

A szemhéjam nehéz, a fejem hasogat. Emlékszem elestem, biztos beütöttem a fejem. Lassan eszmélek, kába vagyok, és fáj a csuklóm, egyszerre rántom meg a kezem és emelem fel szemhéjam.

A kezem nem mozdul, a látvány, ami fogad, pedig rémisztő. Hol a picsába vagyok?

Rettegve vezetem csuklómra a tekintetem, ami egy lánccal van megbilincselve. Az első gondolatom, hogy elraboltak, de miért és ki? Megrángatom a csuklóm, a rozsdás fém láncszemek egymásnak ütköznek, a rideg szobában horrorisztikus csörömpölés veszi kezdetét.

Rémisztő.

Émelygek és nem a félelem miatt. A gyomromból furcsa morajlások érkeznek. Letekintek magamra, ruhában vagyok, térdepelek, de a bokámon levő vas bilincs, és a feszített láncok nem engedik, hogy felálljak. Olyan igazinak tűnik, mint régen a kínzó barlangokban. Kezd a félelem úrrá lenni rajtam.

Sötét van, de oda kint nappal van, szemben egy kisablakon lyukacsos sötétítő függönyön át beszűrődik a napfény, ad annyi megvilágosítást, hogy tudjam egy házban vagyok. A falnál egy fehér vaskeretes ágy helyezkedik el, olyasmi, mint a pszichiátrián. A plafonra irányítom tekintem, és az eddigi félelem rettegéssé alakul. Az ágy felett egy csörlőre feltekert lánc karabély ékeskedik. Meg fognak kínozni. Ez biztos.

De ki és miért?

A gyomrom felfordul, alapjáraton sem volt rendben, de mostanra már nem bírja tovább, hányni kezdek, de étel az nem sok van bennem, epét hányok, keserűvé válik a szám íze, a szívverésem pedig ritmustalanná. Rángatni kezdem a kezem, a túlélési ösztön felébred bennem, de meg sem mozdul, a fal mind két végén, egy-egy csörlő engedélyezi, hogy feszesebb vagy lazább legyen a lánc, ami fogva tart, és most kurvára feszes.

Eszembe jut a robbanás, hirtelen és gyorsan történt. Vajon a Kim házaspár meghalt? Elszorul a szívem, ha arra gondolok halottak. Kedveltem őket, túlságosan is. Naraporn olyan volt, mint a nővérem, nem érhet véget ilyen egyszerűen az élete? Könnyek szöknek a szemembe, elnehezülnek belső szerveim, olyan mintha nyomás érne, mint ha egy vákuum beszippantana, érzem, ahogy egy könnycsepp legördül arcomon. Megrázom a fejem, nem lehetek gyenge, nincs itt az ideje, hogy sírjak, előbb ki kell szabadulnom, csak azután gyászolhatok.

Azra ott volt velem, végig az autó mellett álltunk, a testével védelmezett. Most hol lehet? Eltalálhatta valami, amíg engem óvott? Vajon meghalt és mások is? Mi történt a robbanás után? Annyi kérdés, de kiadhatna rá választ. Miért vagyok itt?

Fáradt vagyok és száraz a szám, szomjas vagyok kurvára. Fülledt meleg van, a hajam izzadtan tapad az arcomhoz, a ruhám pedig a hátamhoz. Nem túl kényelmes ebben a helyzetben, egy estélyi. A padló kemény, a térdemről a sok mocorgásban lesúrlódott a bőr. Fáj. A homlokomról az izzadság a szemembe csöpög. Nem bírom tovább, tudni akarom hol vagyok.

− Engedjetek el! − Üvöltöm.

− Mit akartok tőlem? − A hangom igazán erőteljes, de válasz nem érkezik. Őrjítő a bezártság, és ez a kibaszott meleg is.

A telefonom alapján betudnak mérni. A táskám kezdem kutatni, de mindhiába, az ággyal szemközti asztal üres, mellette egy rozoga kétajtós szekrény, gondolom az is. Nem úgy tűnik, hogy lakik itt bárki is. Talán pont arra szolgál ez a hely, hogy a foglyokat itt bírják szóra, vagy hogy eltűntessék a világ színe elől.