Amikor úgy érzed elvesztettél mindent, nem marad más csak a bosszú.
Isabell boldogabb nem is lehetett volna, úgy érezte, minden vágya teljesült, szerelem, barátok, család, azonban az ő élete fájdalomra volt ítélve, csak néhány pillanatnyi boldogság...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Isabell
Tele vagyok energiával, a félelem piciny darabkája sem árnyékolja be elhatározásom, miszerint ma elkapom Raylait és végre megkaphatja méltó büntetését.
Nagy nap Csodás nap
Most először indulok közös csatába Jeonnal, igazán vicces látni, hogy én még teljesen nyugodt vagyok, őt szétveti az ideg. Remegnek az ujjai, amint felszerel mindenféle önvédelmi fegyverekkel. A biztonság kedvéért, egy nyomkövetőt is tesz rám. Az oldalamra fegyver taskát helyez, ahogy a bakancs szárába is elrejt egy-egy pengét. Magam is meg tudnám tenni, de ragaszkodott hozzá, hogy ő csinálja. Édes. Szeretem. Ha vége ennek az egész szarságnak elmondom neki, hogy mennyire szeretem, és amegkérem jöjjön velem Amerikába, hogy befejezhessem, amit elkezdtem. Megigazítja a nadrágom, még egyszer leellenőriz minden a helyén van, végül egy fekete mellényt ad rám, ami golyóálló.
- Ha valami történik veled, azt sosem bocsájtom meg magamnak. - borzalmasan sötét a tekintete, ha először látnám megijesztene.
- Nem fog. Vigyázok magamra. Nem lesz baj, minden a terv szerint fog haladni. - nyugtatom, de olyan mintha szavaim olaj lenne a tűzre. Megfeszül álkapcsa, ajkai egyvonallá préselődnek. Felveszem a bőr kiskabátom, a hajam lófarokba kötöm.
- Nem akarlak ismét elvészíteni.
- Ne fesd az ördögöt a falra! - figyelmeztetem, és ezt már arckifejezéssemmel is tudatom.
Elég volt ebből a negatív hozzállásból. Semmi kedvem ahhoz, hogy még egyszer elraboljanak, ahhoz meg végképp nincs, hogy meghaljak. Élni akarok, nagyon is. Nem veheti el senki tőlem ezt az érzést, ami most körül ölel. Erősnek érzem magam, szabadnak és bátornak.
- Rendben, én biztosítom a terepet, te pedig elkapod azt a szajhát. Emlékszel amit tanítottam? - tekintetünk egybeforr. Pontosan tudom, mire gondol. Közénk emel egy injekciós tűt.
- Ez mi?
- Jimin egyik isteni találmánya. Lebénítja az embert, gondolkodni tud, azonban mozogni nem. Használd, de vigyázz, nehogy fodítva süljön el! - a mellény egyik zsebébe csúsztatja az átlátszó folyadékkal töltött fecskendőt.
- Igen is, értettem! - katonásan felelem, miközben mosolyra görbül ajkam.
- Nem játék. Légy óvatos és gyors. Rendben?
- Rendben. - nem mosolygok tovább, mert ő sem teszi. Túl merev, minden mozdulatáról süt az aggodalom.
- Szeretlek. - búgja érces hangon.
- Én is szeretlek. - megcsókolna, de akkor Hoseok belép az ajtón.
- Készén álltok? - mindketten felé fordulunk.
- Mehetünk - keményen feleli Jeon.
Valaha szétizgultam volna az utat, de most nincs bennem semmi félelem, csupán a vágy, hogy végre elkaphassam, azt a ribit. Jeon azonban épp az ellenkezője, nincs túl jó hatással rám, hogy ennyire ideges.
