A lány fánkos fülbevalóval

Negyvenedik fejezet: Lezárás

Reggel egy üzenet fogadott a legjobb barátnőmtől, miszerint Paola lefoglalta a Miamiba szóló repülőjegyét és jövőhéten elején, amikor már véget ér a tanév, ide is utazik. Ennél jobb hírt nem is kaphattam volna.

Általában lassan telik az idő, ha nagyon várunk valamit, de ez az eset szerencsére kivétel volt, mert Paola érkezésének napja hamarabb eljött, mint gondoltam volna. Az első napot együtt töltöttük, Miami utcáit járva, mert túl sok minden volt, amit meg akartam mutatni a legjobb barátnőmnek. Még az sem számított, hogy a hely mennyire unalmas vagy éppen hétköznapi, Paolának mindent látnia kellett. Így hát megmutattam neki a Karina Hill immár többnyire üresen álló épületét, amibe természetesen nem mentünk be, hiszen ilyenkor már amúgy sem lehet, de a nem idejáró diákok valószínűleg amúgy sem mehetnének be, majd az Oakley Mosst is, bár a két épület szinte teljesen megegyezett egymással. Ellátogattunk az Orgona Klubhoz, ahol Marley Allen lépett fel, majd a bárhoz, ahol az afterpartyt tartotta. Megmutattam neki a minigolfklubot, bár a kerítéstől nem sok látszott belőle, az edzőtermet, majd a házat is, ahol Noelék laktak, persze ezt csak diszkréten, mivel egy lakóházra csak úgy mutogatni, azért mégiscsak bunkóság.

Rendesen el is fáradtunk a nap folyamán, ezért a következő napra valami nyugisabbat terveztünk. Erre pedig a tengerpart éppen megfelelő helyszínnek tűnt. Paola találkozni szeretett volna a barátaimmal is, akik örömmel belementek, hogy velünk tartanak a partra. A legjobb barátnőm Noellel is szeretett volna megismerkedni, ezért, ha már úgyis olyan sokan leszünk, gondoltam meghívom őt is. Talán ez mégis egy kicsit kevésbé kínos, mintha csak hárman lennénk úgy, hogy a lány árgus szemekkel vizslatja a barátom minden mozdulatát.

A nyári szünetben egyikünknek sem volt kedve túlságosan korán felkelni, ezért tizenegyre beszéltük meg a találkozót, bár Larry azonnal jelezte, hogy ő maximum csak délben csatlakozik hozzánk, de lehet, hogy abból inkább egy óra lesz. Tudtam, hogy Wyatt-tel valamilyen livestreamet néznek egészen hajnalig, de amúgy sem siettünk sehová, szóval egyikünk sem bánta a dolgot.

Paola nagyon hamar megtalálta a közös hangot a többiekkel. Tudtam, hogy zavarja, hogy ő nem beszéli olyan jól a nyelvet, mint én, de így is remekül megértette magát, szóval igazán nem volt oka zavarban lennie emiatt. Mivel már lassan egy éve az Egyesült Államokban éltem, az én nyelvtudásom nem meglepő módon rengeteget fejlődött, de az akcentusom még így sem tűnt el, és valószínűleg sosem fog. Persze, a barátaim tudták, hogy Paola külföldi, ezért megpróbáltak tekintettel lenni rá és lassabban beszélni vagy egyszerűbben fogalmazni, de Paola sosem volt az a lány, akit könnyen zavarba lehetne hozni vagy nagyon félénk lenne, ezért, ha valamit nem értett, akkor teljes nyugalommal kérdezett vissza. Amúgy is, mi már annak a generációnak a tagjai voltunk, akik szinte mind beszéltek angolul, és nem is rosszul.

A nap sütött, a víz meleg volt, és éppen csak annyi légmozgás volt, hogy a hőség ne hasson fullasztónak. Rajtunk kívül rengetegen voltak a parton, helyiek és turisták egyaránt, de a nyár elérkeztével én arra tippeltem volna, hogy a legtöbben nem Miamiban éltek, vagy egyáltalán nem is az Egyesült Államokban, mint például Paola.

Legszívesebben csak a vízen lebegtem volna, hogy magamba tudjam szívni az óceán és a napfény illatát, de ehhez talán egy kicsit túl sokan voltak rajtam kívül a parton. Körülöttem mindenhol családok labdáztak, gyerekek ugráltak, vagy éppen lányok lebegtek a matracaikon. Néhányan szörfdeszkán próbáltak egyensúlyozni, amihez jól jött, hogy semmilyen légmozgás nincsen, ami hullámokat generálhatna, ezzel is nehezítve a helyzetüket, ami így is nehéz volt, mert a legtöbbüknek már az is problémát okozott, hogy sikerüljön egyáltalán ráfeküdniük a deszkára.

Larryvel úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk a szörfözést, vagyis hullámok hiányában és úgy, hogy még egyikünk sem próbálta, inkább csak azt, hogy ráálljunk a deszkára és ne zuhanjunk egyből a vízbe. A körülöttünk lévők annyira bénának tűntek, mi pedig úgy gondoltuk, hogy ennél csakis jobbak lehetünk. Carmen ezzel nem értett egyet, ő inkább arra készült fel, hogy jól kinevessen minket.

Némi szerencsétlenkedés után arra jutottam, hogy lehet, hogy a többiek mégsem voltak annyira bénák, mert nekünk sem ment jobban a dolog. Az azonban hozzátartozik a történethez, hogy egyikünk sem könnyítette meg a másik helyzetét, mert folyamatosan lökdöstük vagy tologattuk a deszkát, így Carmennek lett igaza, mert tényleg csak jót nevettünk a helyzeten.

Noel a parton ült, egy nagy napernyő alatt, hogy ne égjen le. Én mellé ültem le, de úgy, hogy a napon legyek. A hajamból patakokban folyt a víz és bár nagy hőség volt, szerettem volna megszáradni mielőtt visszaindulunk. A fiú éppen egy pizzaszeletet tartott az egyik kezében, a másikban pedig a telefonját. Én egy hotdogot ettem, amit az egyik bódéban vásároltam elég sok pénzért, de az igazi tengerparti élményhez a méregdrága kaja is hozzátartozik.

- Úristen! – kiáltotta Poppy.

- Mi az? – kérdezte Wyatt.

- Te tudtál erről? – tudakolta Poppy tőlem.

- Mégis miről? – érdeklődtem. A lány felém fordította a telefonja képernyőjét, amin az Instagram volt megnyitva. A fotón Alessandro látszott és Chase, amint éppen átkarolják egymást.

- Ezt Alessandro tette fel? – kérdeztem.

- Nem tudom, őt nem követem. Ezt Mr. Griffiths tette ki – mondta Poppy.

- Te követed őt Instagramon?

- Ne tereld a témát, Giovanna. Tudtad, hogy a bátyád Mr. Griffithsszel jár? Kizárt, hogy ne tudtad volna.

Noelre emeltem a tekintetemet, hátha ő tudja, hogyan kellene kezelni ezt a helyzetet, de ez hibának bizonyult.

- Várj, te is tudtad? – kérdezte Poppy.

- Én ebbe nem folyok bele – vágta rá azonnal Noel, mire Paola, a másik beavatott, azonnal nevetni kezdett.

- Még te is tudtad? – tudakolta Poppy, akinek azonnal leesett, hogy Paola nevetése minek is szól valójában.

- Ha azt mondom, hogy nem mondom el senkinek, akkor abba csak akkor számít bele a legjobb barátnőm, ha azt kifejezetten megkérik. És igen, tudtam, hogy Alessandro és Chase járnak.

- És Noel?

- Az anyám hibája volt, ő szólta el magát.

- Mióta vannak együtt? – kérdezte Lottie.

- Egy kicsivel a tanév kezdete előtt jöttek össze. Igazából, először nem is tudtam, hogy a tanárom lesz.

- Kínos lehetett, mikor először összefutottatok a folyosón – jegyezte meg Larry.

- Akkor már tudtam, hogy elég nagy az esély arra, hogy a tanárom lesz.

- És milyen iskolán kívül? Hogy néz ki a lakása? Van más könyve történelemtankönyveken kívül? – tudakolta Wyatt.

- Honnan tudjam? A bátyámmal jár, mi nem szoktunk együtt lógni.

Ezzel nagyjából le is csengett a téma, ezért visszatértem a félig megevett hotdogomhoz. Immár nem maradt több titok köztem és a barátaim között, aminek csakis örülni tudtam, mert nem szerettem előttük titkolózni. Szerencsés voltam, hogy a költözésem révén ilyen emberekkel hozott össze a sors, mint amilyenek ők. És persze Noellel.

VÉGE

A/N: Köszönöm szépen mindenkinek, aki vette a fáradságot és végigolvasta ezt a történetet. Megvannak a maga hibái, de számomra mindig is különleges lesz. Még a karantén idején kezdtem el írni és 184 oldallal és 58851 szóval később ez lett belőle.

U.i.: Nem tudom, hogy ma vagy az elmúlt pár napban kinek, mit és hogyan jelzett ki a Wattpad, lehet érdemes megnézni, hogy minden fejezetet kijelzett-e.