A lány fánkos fülbevalóval

Kilencedik fejezet: Iskolán belül és kívül

Következő hét szerdán pontban háromkor találkoztam Lottie-val a rajzterem előtt. A Karina Hill Gimnáziumban ezen a héten került sor a szakkörökkel kapcsolatos nyílt napokra, ami azt jelentette, hogy mindenki szabadon kipróbálhatott minden szakkört, amihez csak kedve támadt, mielőtt eldöntötte volna, hogy jelentkezik-e valahova. Egész sok érdeklődő akadt a rajzszakkörre, de a legtöbben azért velünk együtt már tagok voltak.

Mr. Wistann, a rajztanár, egyszerre engedett be mindenkit a terembe, majd megkért minket, hogy ne tolakodjunk, mert jut hely bőven, de ha mégsem, akkor még be tudnak hozni székeket egy másik teremből is. Ezzel azonban nem volt probléma, mert a terem nagyobb volt, mint amilyennek elsőre tűnt. A padokat nem sorokba rendezték, mint az összes többi terembe, hanem oszlopokat hoztak létre, amik egymásnak fordított asztalokból álltak, így mindkét felére lehetett ülni. Azok a menő rajzos asztalok voltak, amiket meg lehetett dönteni, ha valaki éppen úgy szeretett volna rajzolni. Nekem őszintén szólva pont mindegy volt, minden helyen, pózban és felszínen képes voltam alkotni. Az asztalokon ceruzák tollak, festékek és ecsetek álltak, a rajzlapok pedig a tanár tartotta a kezében. Mr. Wistann viszonylag fiatal volt, bár nem annyira, mint Chase és a lazaságával és engedékenységével minden diákot gyorsan meg tudott nyerni magának.

- Kedves diákok! Mindenkit üdvözlök a mai rajzszakkörön. Tudom, hogy sokan már a szakkör tagjai vagytok és közületek a legtöbben jelentkezni szeretnének a szakkörbe, de én is voltam gimnazista, tudom, hogy a próbahéten olyanok is eljönnek a szakkörökre, akiknek esze ágában sincs az egész félévben itt rajzolgatni szerdánként. Ez rendben is van, de arra kérek mindenkit, hogy akinek nem komolyak a szándékai a rajszakkörrel kapcsolatban, csendben foglalja el magát. Nem érdekel, mit csinálnak, csak ne zavarják a többieket. Arra kérem azokat, akik csatlakozni akarnak a szakkörhöz, hogy óra végén mutassák meg, hogy mit sikerült összehozniuk, akkor is, ha esetleg még nem készültek el vele. Mindent használhattok, amit itt láttok az asztalokon, ha valami más eszközre lenne szükségetek, akkor szóljatok bátran. Jó munkát kívánok mindenkinek!

Először a kisebb méretű, A4-es lapokat osztotta ki, majd az A3-asok következtek, és tényleg hagyta, hogy néhányan egyáltalán ne is kérjenek lapot. A legtöbben A3-as lapot választottak, amiből nagyjából meg lehetett saccolni, hogy kik azok, akiket tényleg érdekel a szakkör és ki jött csak firkálgatni vagy esetleg kísérőnek. A tanárt nem izgatta a termet betöltő izgatott zsivaj sem, hagyta, hogy mindenki beszélgessen a körülötte ülőkkel. Azt is hagyta, hogy zenét hallgasson, aki csak akar, sőt, még meg is jegyezte, hogy akinek nincs ötlete, az rajzoljon valami zenével kapcsolatost. Ez rendes dolog volt tőle, mivel jó páran, engem is beleértve, tanácstalanul ültek a teremben az üres lap felett.

- Szerintem én festeni fogok – mondta Lottie. Velem ellentétben ő pontosan tudta, hogy mit akar rajzolni, már fel is firkantott egy vázlatot a papírjára. – Te is festeni fogsz?

- Hát, nem is tudom. Még azt sem találtam ki, hogy mit kellene rajzolnom. És amúgy sem vagyok biztos a festésben. Teljesen össze fogom koszolni magamat, még a szemgolyóm is festékes lesz! – magyaráztam.

- Hát, innen már úgyis csak haza mész, nem?

- Igaz. – A lila nadrágomat sajnáltam volna, de a fekete-fehér csíkos feslőmre rá fért egy kis szín, ezért úgy döntöttem, hogy én is festek. Legalább addig is volt időm kitalálni, hogy mivel töltsem meg a lapot, míg összekészítettünk mindent a festéshez.

Még egy gyors pillantást vetettem Lottie lapjára, amin a kusza vonalakból egy lányt tudtam kivenni, aki éppen a csillagokat figyelte egy virágokkal teli mezőn. Nem szerettem túlságosan embereket rajzolni, a csillagos eget pedig végtelenül unalmasnak tartottam, de a virágok elindítottak valamit az agyamban. A virágok szépek és ami még fontosabb színesek, a színeket pedig szerettem. És mik színesek még: a tájképek! Ha pedig már egy olyan szép helyről jöttem, mint Olaszország, akkor akár fel is használhattam azt inspirációnak. Ez különösen jó ötletnek tűnt, mert otthon Olaszországról csak fényképeim voltak, festményem még egy sem.