A tizenhét éves Giovanna Pera már akkor tudta, hogy az élete gyökeresen meg fog változni, amikor a bátyjával, Alessandroval együtt az Egyesült Államokba költözött. A változások ellenére Giovanna gyorsan beilleszkedik az új iskolába és barátokat is s...
Előző félévben az életemet és testi épségemet kockára téve, a jelentkezésnél úgy döntöttem, hogy kipróbálom az itteni menzát is, hátha életben maradok utána – néhány helyen ehető, néhány viszont méregnek kellett volna nyilvánítani azt, amit étel néven elénk tettek. Az étel nem volt éppen a legolcsóbb, de ez legalább adott némi reményt arra vonatkozóan, hogy talán a magasabb árral jobb minőséget is kapok. Valószínűleg még így is jobban jártam anyagilag, mintha minden nap a büfében vagy valamilyen vendéglőben ettem volna. Minden nap háromféle menüből lehetett választani – ezeknek a listáját a menzára való jelentkezésnél előre le kellet adni az egész hónapra –, a mai opciók közül nekem valamilyen rántott húsra és tört krumplira esett a választásom.
A tálcámmal a kezemben szétnéztem az étkezőben egy üres asztal után kutatva. A legtöbben ebben az idősávban jöttek el ebédelni, így a terem többnyire megtelt diákokkal, míg sokan össze-vissza mászkáltak, ezért nehéz volt átlátni a nagy termet. Hat- és nyolcfős asztalok helyezkedtek el, körülöttük kifakult, türkizkék, műanyag székekkel. A tekintetem a termet pásztázta, mikor egyenesen összenéztem Poppyval. A lány azonnal integetni kezdett, mire megindultam feléjük. Egy hatfős asztalnál foglaltak helyet, ahogy egy szabad hely maradt: nekem.
- Milyen a kaja? – kérdeztem Carmentől, aki ugyanabból a menüből választott, mint én.
- Egész ehető – felelte a szőke hajú lány.
- Ez jó hír – mondtam. Megkóstoltam a krumplit, aminek pontosan olyan íze volt, mint egy krumplinak. Ez jó jelnek tűnt.
- Ha tehetném, idén is minden nap a büféből vennék magamnak kaját – jegyezte meg Larry, aki éppen a húsból kapargatta ki a tölteléket, miközben arra is ügyelni próbált, hogy a töltelék ne érintkezzen a rizzsel. – Kár, hogy anyagilag annyira megterhelő.
- És Giovanna, milyen volt az első első napod a Karina Hillben – érdeklődött Lottie. A latina lány még hozzá sem ért az ételéhez. A vegetáriánus opciót választotta minden héten, azonban mivel ez csak limitált lehetőséget hagyott a számára, nem akadt minden nap olyan étel, amit szeretett volna.
- Ha szeretnéd, elcserélem veled a krumplit arra a rántott valamire. De csak, ha megmondod, hogy mi az – feleltem.
- Köszi, életmentő vagy – mondta Lottie. – Egyébként rántott gomba. Ha lett volna más húsmentes opció, akkor biztos azt választom, mert utálom a gombát.
- Nekem nincs bajom a gombával – jelentettem ki. – Egyébként, a kérdésedre visszatérve, ez a nap meglepően unalmas volt, de nem is tudom, hogy mire számítottam. A legemlékezetesebb esemény a mai napomon az volt, mikor negyvenöt percbe telt, míg biológián mindenkinek sikerült leülni a tanár által írt ülésrend szerint – magyaráztam.
- Mr. Rawendyt kaptad? – érdeklődött Poppy, mire én csak megvontam a vállamat. Korábban nem találkoztam ezzel a tanárral, a nevét pedig még nem akadt időm megtanulni. – Egyébként jó tanár, csak ne csinálná azokat az idióta ülésrendeket! Előző évben Bryan Simmons mögé ültetett. Beültette a terem első sorába, pontosan középre a két méter magas srácot.
- Pedig azt gondoltam volna, hogy ha már ülésrendet csinál, legalább ismer titeket valamennyire. Ez elég rossz választásnak hangzik.
- Az a hír járja, hogy valamilyen random generátorral csinálja a listát, és nem érdekli, hogy ki hova kerül egészen pontosan, csak az, hogy mindenki ott legyen, ahol a lista mondja – mondta Carmen.
- Neked kit talált padtársnak? – kérdezte Larry, teszem hozzá teli szájjal.
- Végül nem derült ki, mert Harris balhézni kezdett.
- El sem hiszem, hogy megint megzavart egy tanórát – jelentette ki Poppy.
- Én sem – vágta rá Wyatt azonnal.
- Szerintem még a tanár is kiakadt rajta. Végül valamilyen Cunningham mellé ültem. A keresztnevét szerintem nem mondta – jegyeztem meg.
- Csak nem Brad Cunningham? – tippelt Wyatt.
- Nem, őt én is ismerem.
- Akkor Henry Cunningham? – próbálkozott ismét Wyatt.
- Hülye, Henry nem is a mi évfolyamunkba jár – szólt be neki azonnal Larry.
- Attól még csinálhatja most a biológiát.
- Biztos, hogy ismerem valahonnan, talán a névről is beugrana, ha meghallanám...
- Csak nem Noel Cunninghamre gondolsz? – kérdezte Poppy.
- Igen, ő lesz az! Ez a név már ismerős.
- Hát, ezt jól megszívtad – jegyezte meg Wyatt. – A srác elég fura.
- Egy kicsit ijesztő is – tette hozzá Carmen.
- Ő is mondott valami olyasmit, hogy rémtörténetek keringenek róla – mondtam.
- Várj csak: ő mondta neked? – tudakolta Poppy.
- Igen – feleltem kissé bizonytalanul.
- Úgy érted, beszéltél vele?
- Igen, óra után beszéltünk.
- Beszéltetek, mint te feltettél neki egy kérdést, ő pedig válaszolt, aztán lelépett, mielőtt még kérdezni tudnál tőle? Nem mintha tovább akartál volna beszélgetni vele... – érdeklődött immár Wyatt.
- Nem egészen. Óra után odajött hozzám és beszélgettünk egy kicsit – magyaráztam.
- Ő kezdeményezte a beszélgetést? – kérdezett vissza Poppy.
- Igen, ahogy mondtam, ő jött oda hozzám.
- Wow, ez nagyjából a világ nyolcadik csodájának felel meg – álmélkodott Wyatt. - És miről beszélgettetek? Bocs, de nem hallottam még senkiről, aki ténylegesen beszélgetett volna Noellel. Általában csak válaszol, ha kérdezik, de sosem kezdeményez beszélgetést. A hosszú, fekete ruháit is elhagyta talán?
- Ne csináljátok már! – szólt ránk Poppy. – Ne kezeljétek úgy, mintha látványosság lenne a cirkuszban.
- De egy kicsit olyan. Mármint, ki hord fekete pulóvert Miamiban? – tette fel a kérdést Wyatt, mire Poppy nemes egyszerűséggel tarkón vágta.
- Igaz is, Poppy, te honnan ismered őt? – érdeklődtem, mikor eszembe jutott, hogy Noel megemlítette a lányt.
- Ő a mostohatestvérem. Vagyis, csak a leendő mostohatestvérem, mert a szüleink még nem házasodtak össze.
- Tényleg, akkor innen volt annyira ismerős!
اوووه! هذه الصورة لا تتبع إرشادات المحتوى الخاصة بنا. لمتابعة النشر، يرجى إزالتها أو تحميل صورة أخرى.
