A lány fánkos fülbevalóval

Huszonhatodik fejezet: Oakley Moss kontra Karina Hill

Az Oakley Moss Gimnázium szinte hasonmása volt a Karina Hillnek, bárki is tervezte őket, nem szorult belé túl sok kreativitás. Bár nem láttam az összes termet meg labort, de így is biztos voltam benne, hogy még azok is pontosan ugyanott helyezkednek el, mint nálunk. A falak pontosan ugyanabban az árnyalatban pompáztak, sőt, még a szekrények ajtaja is ugyanazt a kopott vörös árnyalatot kapta. A hasonlóság miatt egyből megtaláltuk a focipályát, aminek a lelátói már megteltek diákokkal. Az első sor bizonyult a legnépszerűbbnek, ezek a székek már mind foglaltak voltak. Mi azonban inkább valahová középre szerettünk volna ülni, de mindenképpen egy olyan helyre, ahonnan jól lehet látni az eseményeket, hiszen Carmen is játszott és mi mindenképpen szerettünk volna drukkolni neki. 

Találtunk is egy éppen megfelelő pontot, ami még üresen állt, és a nap is csak egy egészen kicsit sütött oda, de nem olyan szögben, hogy a szemünkbe süssön. A „székek" egyébként csak egy műanyag, fehér, enyhén meghajlított tálcaszerűséget jelentettek, amik nagyjából egy átlagos méretű emberre voltak szabva. Wyatt időközben valahonnan szerzett chipset, pedig azt sem láttam, hogy elment volna mellőlünk, de azt hiszem, ha róla és a kajáról van szó, ez nem annyira meglepő. A lényeg talán inkább mégis az volt, hogy volt olyan kedves és nekem is adott belőle. Míg én Wyatt-tel chipset ettem, a másik oldalamon ülő Lottie a tekintetével a környéket pásztázta, éppen keresett valakit.

- Ő egész jól néz ki, nem? – kérdezte Wyatt teli szájjal. A hangzavar miatt egy kicsit közelebb kellett hajolni hozzám, így egyenesen a fülembe csámcsogott.

- Kire gondolsz? – tudakoltam, mert a rengeteg ember között nem tudtam megállapítani, hogy kit szemelt ki magának Wyatt.

- A szőke lány a fekete pólóban. Éppen egy kólásüveg van a kezében.

- Felicity?

- Ismered őt?

- Miért, te nem?

- Miért ismerném őt? Nem ismerhetek mindenkit csak azért, mert egy városban élünk.

- Csak azt hittem. Lottie mondta, hogy Felicity elvileg itt több emberrel is egy általános iskolába járt. Azt hittem, te is köztük vagy.

- Nem, én máshová jártam. Oda, mint Poppy.

- Már olyan régóta ismeritek egymást?

- Igen, egészen kiskorunk óta. Szerinted bejönnék neki?

- Poppynak?

- Felicitynek.

- Nem, nem hinném, szerintem nem vagy az esete.

- Miért, az milyen?

- Nem tudom, nem vagyok benne biztos.

- Akkor nem tudhatod biztosan, még az is lehet, hogy én igenis az esete vagyok.

- Nem kizárt.

- Végül is, ha Noelnek összejött veled, akkor semmi sem lehetetlen.

- Ezt meg hogy érted?

- Hát, tudod ő olyan sötét és komor, te pedig olyan színes vagy és vidám.

- Ezt tudom.

- Fogalmam sincs, hogy hogy jöhettetek össze. Főleg ilyen gyorsan, még csak néhány hónapja ismeritek egymást.

- Tudod, a legtöbb ember olyan, hogy megismernek valakit, aztán eldöntik, hogy kedvelik egymást és aztán elmennek randizni. Aztán pedig vagy te, aki ennek az ellenkezőjét csinálod, a nagy semmit.

- Nem beszélgetek veled többet – jelentette ki Wyatt, majd egy kissé el is fordult tőlem, hogy hitelt adjon a szavainak.

- Lehetsz sértődött, de akkor is igazam van.