A lány fánkos fülbevalóval

Harmincharmadik fejezet: Minigolf

Iskola után minigolfozni mentünk Noellel, ahogy azt korábban megbeszéltük. Elvileg kikérte Larry véleményét arról, hogy szerinte hol találni Miamiban érdekes golfpályákat, ahol viszonylag olcsón tudnánk játszani néhány órát, esetleg még valamilyen diákkedvezményt is adnak. A hely, amit Noel ezek után kiválasztott, még így is drága volt egy kicsit, de Noel azt mondta, hogy Larry szerint nagyon megéri.

Úgy volt, hogy szokás szerint a házunk előtt találkozunk, azonban a megbeszélt időpontban a fiú sehol sem volt. Helyette egy üzenet fogadott a telefonomon, miszerint Noel késni fog egy kicsit, mert elnézte az időt. Mivel már elindultam otthonról és amúgy sem volt jobb dolgom, ezért úgy gondoltam, hogy megkönnyítem Noelnek a dolgot és átmegyek hozzájuk, így neki nem kell még a mi házunkig is eljönnie, hanem egyből a minigolfpályához tudunk menni. Noel nem lakott messze tőlünk, ezért csak írtam egy rövid üzenetet neki, nehogy elkerüljük egymást, majd el is indultam. Nem sokkal később érkezett egy üzenet Noeltől, hogy nyugodtan menjek be hozzájuk és várjam meg ott őt.

Noel nincs kimondottan jóban a szüleivel, ezért igyekszik a lehető legkevesebb időt ott tölteni, egy házban velük, ezért legtöbbször vagy nálunk találkozunk, vagy elmegyünk valahová. Mikor megérkeztem a házhoz, azt terveztem, hogy csak írok még egy üzenetet Noelnek, hogy tiszteletben tartsam a határait, ahogyan azt ő is kérte, azonban a leendő Mrs. Cunningham, aki éppen a kertben munkálkodott, meglátott engem és azonnal ajtót is nyitott nekem. A nő pontosan ugyanúgy nézett, mint Poppy, mintha csak a lány jövőbeni képmását látta volna. Le sem tagadhatták volna a kettejük közötti rokoni kapcsolatot. Nem úgy, mint Noel és az apja között, akik egy cseppet sem hasonlítottak egymásra. Mr. Cunningham éppen a nappaliban ült és a tabletjén olvasott valamit. Az orrán egy vastag, fekete keretes szemüveg ült, de még ezzel sem láthatta elég jól a betűket, mert zavaróan közel hajolt a tablethez. A haja sötét volt, csak néhány őszülő szál tette világosabbá, a szemei azonban a kék egy túlságosan is jeges árnyalatában pompáztak. Mint Poppy barátja már összefutottam Noel szüleivel egyszer-kétszer, de Noel barátnőjeként csak egyszer találkoztam velük és akkor is csak egy egészen kis időre. Viszont egyik alkalommal sem tűnt úgy, hogy bármi bajuk is lenne velem, ezért inkább csak az okozott nekem gondot, hogy vajon Noel hogy fog reagálni ebben a helyzetben.

- Giovanna, igaz? – köszöntött Mr. Cunningham. – Már sokat hallottam rólad.

- Tényleg? – kérdeztem meglepetten. Noel és az apja nem igazán voltak beszélőviszonyban egymással, csak akkor kommunikáltak egymással, ha tényleg nagyon muszáj volt, ezért szinte kizártnak tartottam, hogy Noel bármit is mesélt volna a szüleinek, még akkor is, ha rólam volt szó.

- Csakis Poppytól – jegyezte meg Noel, aki éppen ekkor jött le az emeletről.

- Ha nem siettek, akár maradhatnátok is egy kicsit, szívesen megismernénk a barátnődet – mondta a férfi.

- Sietünk – vágta rá habozás nélkül Noel, bár ez nem teljesen volt igaz. Még bőven volt időnk odaérni, hiszen nem időpontra mentünk, csak annyit kellett tennünk, hogy még zárás előtt megérkezünk, addig pedig még majdnem hat óra maradt.

- Majd legközelebb – feleltem a lehető legkedvesebben, hogy menteni próbáljam a kissé kínosra sikeredet helyzetet.

- Majd az esküvőn – tette hozzá Noel, mire elmosolyodtam. Meg vagyok hívva az esküvőre és ami még fontosabb, Noel is elhatározta, hogy menni fog!

Nem akartam Noelt faggatni, mert tudtam jól, hogy ő nem az a típus, aki mindenáron az érzéseiről akar beszélni. Neki nem kellett kibeszélnie magát, hogy könnyebb legyen, ő inkább az a csendben szenvedő típus volt. Én viszont nem, ezért nem tudtam csendben tölteni, még annyi időt sem, mint a kocsiút, habár arra azért ügyeltem, hogy a téma ne terelődjön se a szülőkre, se a családra. De azért még így sem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak az egész út alatt, mert ezért ez mégiscsak nagy dolognak számított, ha Noelről és a családjáról volt szó.