A tizenhét éves Giovanna Pera már akkor tudta, hogy az élete gyökeresen meg fog változni, amikor a bátyjával, Alessandroval együtt az Egyesült Államokba költözött. A változások ellenére Giovanna gyorsan beilleszkedik az új iskolába és barátokat is s...
Az első nap „varázsa" gyorsan elmúlt, így a következő napon már nem siettem annyira, hogy beérjek az iskolába. Az aulába érve azonban tudatosult bennem, hogy ismét nem néztem meg az órarendemet mielőtt iskolába indultam volna, ezért fogalmam sincs, hogy milyen órám lesz és azt hol és ki tartja. Legalább már azzal nem ment az idő, hogy előkotorjam az órarendem, mert azt ma biztosan nem engedhettem volna meg magamnak.
Történelem, 204-es terem, Chase Griffiths. Eddig annyira érdekelt, hogy a jó helyre jussak el, hogy meg sem néztem az órát adó tanár nevét. Arra gondoltam, hogy úgysem ismerek itt még egy csomó tanárt, a barátaim pedig hajlamosak voltak nem egyet érteni abban, hogy melyik tanár jó és melyik nem, ezért most az ő véleményüket sem kértem ki. Legalább lett volna olyan közöttük, akivel az én véleményem a többi tanárról egyezett volna! De így, hogy megláttam Chase nevét, már annyira nem bántam, hogy ezt a lépést elmulasztottam megtenni, hiszen Chase is új itt, még senki nem tud róla semmit, engem leszámítva. Kivéve persze, ha teljesen véletlenül van egy másik Chase keresztnevű történelemtanár az iskolában.
Ezen azonban többet már nem volt esélyem gondolkodni, mert az említett személy egyenesen felém sétált a folyosón. Így, hogy inget és nyakkendőt viselt, kezében pedig egy vastag könyvet fogott, tényleg egészen úgy nézett ki, mint egy történelemtanár. Nagyjából ő is pont ekkor vett észre engem.
- Szia! Látom, hogy mégis csak a diákjaim közé kerültél – mondta üdvözlésképpen.
- Hát, nagyon úgy néz ki. Milyen volt az első napod?
- Még csak ez lesz az első órám. Mondd csak, látszik rajtam, hogy izgulok? Mert nagyon ideges vagyok és úgy érzem, hogy ez az arcomra van írva.
- Jaj, nem dehogyis, nagyon felkészülnek tűnsz. És nem lesz semmi gond, a teremben úgyis te fogsz a legtöbb mindent tudni a történelemről.
- Kösz. Csak remélem, hogy a diákok majd oda fognak figyelni arra, amit mondok.
- Biztosan. A történelem fontos tantárgy, még Amerikában is. Legalábbis azt hiszem, nem minden teljesen világos az amerikai oktatási rendszerrel kapcsolatban.
- Hát, még van időd kitalálni. Ha pedig valamit nagyon nem értesz, akkor szívesen segítek. Én egész életemben itt jártam iskolába, most pedig ugyanebben az oktatási rendszerben vagyok tanár.
- Köszi, ez kedves tőled.
Már épp menni készültem, mikor utánam szólt: - Ja, és még valami, mielőtt még elfelejtem. Tudom, hogy gyakorlatilag egyik előírást vagy szabályt sem sértem meg azzal, hogy a bátyáddal járok, de... Csak most kaptam meg ezt a munkát és nem szeretném semmivel sem veszélyeztetni.
- Persze, nem mondom meg senkinek, hogy máshonnan is ismerjük egymást.
- Tényleg? Nem nagy kérés? Mert nem akarom, hogy azt hidd, hogy ez Alessandro miatt van.
- Nem, dehogyis, megértem. És te is mondtad, hogy ezzel semmilyen szabályt nem szegsz meg.
- Oké. Hát akkor, köszi.
- Igazán nincs mit.
- Előbb te menj be, ne akarj már az első órán a tanár után érkezni.
A teremben szerencsére egyes padok álltak, ezért nem kellett egyből a terembe beesve döntést hoznom arról, hogy kit szeretnék egy teljes félévig padtársamnak. Bár nem pont időben érkeztem – nagyjából egy időben a tanárral –, néhányan még nálam is nehezebben élhették meg az iskolakezdést, ezért a terem fal felőli oldalán maradt néhány hely középtájon, amik közül szabadon választhattam. Chase pár perccel az óra kezdete előtt érkezett, és a csengetésig a legtöbbeknek sikerült megtalálniuk a termet, két ember mégis akadt, akiknek ez az extrém sport nem jött össze, így lihegve estek be az ajtón.
- Bocsi – szólított meg az előttem ülő lány, akit, ha jól emlékszem, Arabellának hívtak. A sötétbarna haja alsó részét szőkére festette, a nagy jég kék szemeire erős szemfestéket kent. A bőrét megfogta a nyári nap, de látszott rajta, hogy télen nagyon vissza fog fehéredni. – Tudom, hogy ez már nem az első nap, de egy kicsit még szét vagyok esve. Nem tudnál adni esetleg egy lapot és egy tollat?
- De persze. – Kitéptem egy lapot a füzetemből, majd átnyújtottam neki a tollamat. – Szólj, ha esetleg nem fog a toll.
- Rendben és nagyon köszönöm! – A hangja alapvetően is magas volt, de ennél a mondatnál azt az idegesítő, nyávogó hangot hallatta, amit néhány lány szokott, valami különös oknál fogva.
Chase órája egészen érdekesre sikeredett. A történelem sosem tartozott a kedvenceim közé, inkább az aktuális tanártól függött, hogy inkább pozitívan vagy negatívan ítéltem meg a tárgyat. Még túl korai lett volna végleges álláspontot foglalnom, de úgy éreztem, hogy ebben a félévben talán inkább pozitívan fogom megítélni. Még a teremben pakolásztam a cuccaimat, mikor az előttem ülő lány ismét hátra fordult:
- Annyira köszönöm, hogy kisegítettél. És köszi a tollat is.
- Nagyon szívesen. Nem kell egész napra, nekem van másik? – kérdeztem.
- Nem kell, köszi, nem akarok visszaélni a segítőkészségeddel. Majd a következő órán is kérek valakitől. Ha pedig bármivel meghálálhatom, csak szólj bátran!
- Rendben.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
