A lány fánkos fülbevalóval

Negyedik fejezet: Furcsa véletlenek

Majdnem fél tízet ütött az óra, mikor reggel felébredtem. Vagy sokkal inkább, majdnem fél tízet ütött az óra, mikor kirángattak az álmomból, mert én magamtól még biztosan aludtam volna, de nem lehetett nem felkelni arra a zajra, amit a bátyám, meg feltehetően egy egész elefántcsorda csapott. Még a világoskék, kacsás pizsamámban voltam, mikor kibotorkáltam a nappaliba. A világosbarna hajam össze-vissza állt, mert túl fáradt voltam ahhoz, hogy megfésülködjek, de amúgy sem nagyon érdekelt, hogy hogy nézek ki. Már meg sem lepődtem rajta, hogy Alessandroval és Chase-szel találtam szemben magam, az viszont igencsak meglepett, mikor megláttam, hogy a bőröndök és a dobozok, amik tegnap még tele voltak mindenféle kacattal, mostanra már többnyire üresen álltak.

- Mi az, máris befogtad az új pasidat pakolni? – kérdeztem.

- Szia! Látom sikerült felkelned – köszöntött Alessandro.

- Erre a hangzavarra nem lehetett nem felkelni.

- Legalább örülhetnél, hogy pakolunk. Már éppen ideje volt.

- Ja, nagyjából két hete halogatjuk a dolgot. Ezért is annyira furcsa, hogy pont most fogtál bele. Chase-szel.

- Jó reggelt! – köszönt Chase, mikor egy kis időre abbahagytuk a beszélgetést. Üdvözlésként én csak intettem neki egyet, mert fontosabb volt, hogy folytassam a kötekedést a testvéremmel.

- Hát, ti tudjátok. Végül is, ez is egy módja annak, hogy együtt töltsétek a szabadidőtöket, csak nem gondoltam volna, hogy... Vagyis a vakáció utáni bőröndök, meg dobozok kicsomagolása nincs éppen a top tíz randiötelem listáján – mondtam.

- Tegnap már megegyeztünk, hogy nem szólsz bele a dolgaimba.

- Rendben, akkor hagylak is titeket pakolni. De az én dobozaimhoz ne nyúljatok.

- A világért sem pakolnám ki a kacsás, macis, macskás vagy mit tudom én milyen pizsamáidat.

- Ezt jó tudni.

Éhes voltam, ezért a szobám helyett a konyhához mentem, hogy készítsek magamnak valamit, vagy sokkal inkább, hogy találjak valami ehetőt a hűtőben, mert reggelente túl fáradt vagyok ahhoz, hogy főzőcskézzek. Erre szerencsére nem is volt szükség, mert a hűtőben megtaláltam, amit kerestem: tegnapról maradt néhány szelet pizza, amiket elég lett volna betennem a mikróba, vagy akár hidegen is megehettem. Én az utóbbit választottam. Felültem a konyhaszigetre és onnan figyeltem, ahogy a két fiú pakolászik. Egész jó csapatot alkottak. Általában, ha mi pakolunk a testvéremmel, akkor az idő nagy részében csak azon veszekszünk, hogy ki mit pakoljon el, hogy biztosan mindkettőnkre ugyanakkora része maradjon a munkának, mert nem is lehet annál rosszabb, minthogy valamelyikünknek eggyel több dobozt kelljen kipakolnia, vagy eggyel több szobát kiporszívóznia. Talán pont emiatt haladt annyira jól Chase és Alessandro: az időt pakolással töltötték nem pedig vitatkozással. De Chase se, tűnt úgy, mintha túlságosan is zavarná, hogy éppen házimunkára fogták. Lehet, hogy nem kimondottan lelkesen, de rendíthetetlenül pakolt, Alessandroval ellentétben, aki úgy nézett ki, mintha a fogát húznák. Csak akkor próbálta lelkesebbnek tettetni magát, mikor összetalálkozott a tekintete Chase-ével.

- Komolyan egész végig csak bámulni fogsz minket? Nem akarnál esetleg segíteni vagy ilyesmi? – érdeklődött a bátyám.

- Ti olyan ügyesek vagytok, csak láb alatt lennék – feleltem.

- Persze, minek csinálnál bármit is, ha itt vagyok én, hogy megcsináljam.

- Te és Chase – helyesbítettem. – Majd én is megcsinálom a saját részemet. Valamikor.