We Are Lord Of Crime

34. Soha többet

James Bond POV

- Szóval végig nekik dolgoztál? - Hallom meg a kérdést, miután Albert távozott a megbeszélésről. Csak nyugodtan biccentek egyet. - Miért... - Kezd bele a kérdésbe és néz rajtam végig, de mintha nem tudná folytatni. Én meg sóhajtok egy nagyot és eldöntöm, hogy megkímélem a férfit.

- Azt akarja tudni, hogy miért nem mondtam el magának? Hogy miért épültem be? Vagy... - Itt elmosolyodok és kigombolom az ingem felső két gombját. - Hogy miért játszok férfit? - Engedem ki a nőies hangomat, és dőlök kicsit előrébb, hogy megtámaszkodjak a térdemen, de mikor meglátom a koreai-olasz vörös arcát elnevetem magam és hátradőlök a fotelban, ahol nem rég Albert ült.

- Kicsit sem vicces, Emiliano. - Dörren rám.

- Dehogy nem az. - Kuncogom, viszont megrázom a fejem és veszek egy mély levegőt. - Szóval melyikre kíváncsi főnök? - Billentem oldalra a fejem.

- Az utolsó kettőre. Az első, elég egyértelmű. - Forgatja meg a szemét, én meg akaratlanul is végignyalok az ajkaimon. Nem hiába flörtölök vele annyit. Tényleg minden pillantás megéri, ha olyan lennék, mint az itteni én már lehet ágyba csaltam volna. Csakhogy az itteni énemmel ellentétben, én sokkal jobban élvezem a játékot.

- Ami azt illeti, hogy miért épültem be. Egyszerű. A Moriarty fivérek rá akartak jönni, hogy kerültünk ide, a legmesszebb, amíg el tudtak jutni a saját kutatásukkal az az ön maffiája volt. Mivel meg akartuk szerezni az információkat, így nem volt más lehetőségünk. - Vonom meg a vállam. - Ami pedig a nememet illeti. - Fújok egy nagyot. - Olyan dologba keveredtem, amibe nem kellett volna. Irene Adler-nek meg kellett halnia, szem előtt bújtam el, a színészet a hivatásom, az álcák a mesterségem, nem nagy dolog felvenni egy új alakot. Így lettem James Bond. - Fonom össze magam előtt a karjaim.

- Miért rejtetted el előlem? - Motyogja az orra alá, de én csak felhúzom a szemöldökeim.

- Nem rejtettem el. - Jelentem ki.

- De mindig fiúként utalnak rád. - Pislog rám, mire én elmosolyodom.

- Az, hogy nem javítom ki őket nem jelenti azt, hogy igazuk is van. Én sose mondtam egy szóval se, hogy fiú vagyok. - Vonom meg a vállam és nézek el a kávéfőző felé. - Most, ha megbocsájt főnök vissza kell térnem a munkámhoz. Tudom, hogy nem szereti, ha késésben vagyok. - Mosolyodok el és állok fel, hogy elhagyjam a szobát.

Azóta a nap óta már majdnem hetek teltek el. Mr. Cassano sokkal közvetlenebb velem, mint korábban, bár látom rajta, hogy mindig rajtam tartja a szemét, mintha nem bízna bennem. Ez azonban nem furcsa, végül is csak egy kém vagyok, még akkor is, ha már fel lettem fedve.

Apropó fel lettem fedve. Ma ezen okból sétálok be a főnök irodájába kezemben a kávékészletes tálcával, amit leteszek a férfi elé a dolgozó asztalára. Mikor fel se néz megforgatom a szememet, és hátam mögé rakva a kezeimet megköszörülöm a torkomat. Ez már elég hozzá, hogy felkapja a fejét. A harag azonnal eltűnik a szeméből mikor meglát.

- Emili. - Biccent egyet, nekem meg vissza kell fognom magam, hogy ne fintorodjak el. Na, igen mióta megtudta az igazat azóta Emiliano helyett Emili vagyok. - Mit szeretnél?

- Ezt Mr. Moriarty küldi önnek. - Veszek elő az öltönykabátom belső zsebéből egy borítékot és nyújtom át neki.

- Köszönöm. - Biccent egyet, majd kibontja a borítékot, de mielőtt kiveszi a levelet megáll.

- Szeretnél még valamit? - Kérdezi egy felhúzott szemöldök társaságában, mire megrázom a fejemet.

- Mr. Moriarty azt mondta, hogy magával kell mennem. - Húzom ki magam, majd elmosolyodom. - Olvassa el nyugodtan, addig összerakom a kávéját. - Mosolyodom el.

- Köszönöm, Emili. - Egy pillanatra megáll bennem a levegő, ahogy meglátom a felém megvillantott mosolyt.

- Igazán nincs mit. - Hajtom le a fejemet és kezdek el matatni a kávéval, amíg a férfi végigfutja a tekintetét a levélen. Igyekszem figyelmen kívül hagyni, hogy milyen tekintetet vág a levélre, de meg kell hagyni nem egyszerű, mikor olyan viccesen néz, mint most. Mintha nem akarná elhinni, amit olvas, pedig biztos vagyok benne, hogy akárki is írta a levelet, az teljesen komolyan gondolta minden részét.

- A főnökeid találkozni akarnak Pablo-val. - Jegyzi meg végül összehajtva a levelet és eltéve a zsebébe.

- Várható volt. William agya jobban mozog, ha látta az illetőt, akiről szó van. Mondjuk úgy, hogy tudja milyen kérdéseket kell feltenni. - Vonom meg a vállam, ahogy Cassano elé teszem a kávét. - Tessék főnök, ahogy szereti.

- William? Ilyen közvetlen kapcsolatban vagy a főnökeiddel? - Fintorodik el.

- Ők a családom, főnök. - Jegyzem meg egy halvány mosoly társaságában.

- Az én családom része is vagy és engem mégis főnöközöl. - Forgatja meg a szemeit.

- Jobban örülnél a tegezésnek és a Vincenzo-nak? - Vágom csípőre a kezeim, mire a férfi szikrákat szóró tekintettel néz rám. - Sejtettem, hogy nem. - Rázom meg a fejem.

- Ami azt illeti, igen. - Áll fel hirtelen és indul meg az ajtó felé, én viszont csak tágra nyílt szemekkel nézek utána. - Na mi lett Emili, nem jössz? - Néz vissza rám egy halvány mosoly társaságában. - Azt hittem a főnökeid azt akarják, hogy velem gyere. - Hallom meg a szavakat, de az értelmük kicsit lassan jut el a tudatomig.

- De, de, megyek! - Iramodok meg hirtelen. - Néha nagyon furcsa tudsz lenni Vincenzo. - Nézek rá a szemem sarkából, ahogy elindulunk a folyosókon a laborok felé.

- Ahogy te is. - Kapom meg a választ, majd elhallgatunk és némán megyünk el Pablo-hoz, akit természetesen abban a bizonyos laborban találunk meg.

- Áh, főnök. Minek köszönhetem a látogatását? - Hallom meg Pablo hangját, mikor Mr. Cassano belép a laborba. - Emiliano? - Pislog rám, mikor meglát engem.

- Ciao Pablo. - Intek neki és egyszerűen nekidőlök a falnak. Nekem csak jelen kell lennem és elkísérnem őket Louis-ék elé.

- Mit keresel te itt? - Tudakolja a kutató engem nézve.

- Azzal te ne foglalkozz Pablo. - Szól közbe Mr. Cassano. - Azt hiszem gratulálhatok neked. A gép működik. - Ahogy ezt kimondja a kutató szemei kitágulnak.

- Tényleg, de honnan tudja? - Hápog és néz a gép felé.

- Emili? - Fordul vigyorogva felém a főnök, mire megforgatom a szemem és Pablo elé állok. Felveszem az asztaláról a mi univerzumunk mangáját és felé nyújtom.

- Azt hiszem itt az ideje, hogy bemutatkozzak. A nevem Bond, James Bond. - A férfi szemei azonnal tágra nyílnak és vagy négyszer néz rajtam végig. - Nem kezdek el vetkőzni felejtsd is el.

- Nem is akarná senki. - Hallom meg a hátam mögül, Mr. Cassano hangját, mire vigyorogva nézek felé.

- Pedig neked szívesen vetkőzöm bármikor. - Elégedetten nyugtázom magamban, hogy a férfi a füle hegyéig elpirul, mikor ezt meghallja. - Szóval Pablo, gratulálok a kis szerkezeted áthozza a bűnügyi lángelméket a mangáidból. - Alig, hogy ezt kimondom a tudós ijedten fordul az asztalhoz.

- Főnök. - Nyel egy nagyot és pillant a főnökre. - Szerintem valamit nagyon elbasztam. - Motyogja. - Tudja ma eléggé unatkoztam és elkezdtem olvasni, ezt. - Emel fel egy újabb mangát az asztalról.

- Te jó ég Pablo! Mondd, hogy a gépet nem kapcsoltad be. - Vágja fejbe magát a főnök.

- Hát még nem indult be teljesen... - Néz a gép felé, amivel eléri, hogy Mr. Cassano szó szerint lekapcsolja a központi áramot a szobában, majd sóhajtson egy nagyot.

- Szedj össze minden tervrajzot és eredményt, Angliába megyünk! - Mondja a férfinek. - Emili, veled még van egy kis megbeszélni valóm. - Int nekem egyet és kimegy a szobából.

- Szívesen maradnék csevegni Pablo, de a főnök nem szereti, ha megvárakoztatják. De nyugodj meg, ha lesz időnk annyit kérdezhetsz majd, amennyit akarsz. Az indulásig viszlát. - Köszönök el a tudóstól és sietek ki a folyosóra. Nem akarom megvárakoztatni Vincenzo-t.