We Are Lord Of Crime

3. Mycroft Holmes

1800-as évek vége, London, Belügyminisztérium, Mycroft Holmes irodája, Albert James Moriarty POV

Némán állok a férfi előtt. Kész vagyok vállalni a felelősséget azért, amit a családom tett. Nem bánom, hogy ez azt jelenti, hogy börtönbe kell kerülnöm. Sőt kicsit meg is nyugodott a lelkem, amikor a bilincs a csuklómra került. Együtt voltunk a Bűntények Ura, együtt is fogunk szenvedni a tetteink miatt, akármit is akarjon az öcsém, akármit is képzelt el, ismerhetne már annyira mindannyiunkat, hogy nem fogjuk csak úgy hagyni ezt a dolgot.

- Tényleg megéri börtönbe vonulni ez miatt? - Hallom meg hirtelen Mycroft Holmes hangját. Nem számítottam rá, hogy beszélni fog velem, azóta rám se nézett, hogy kiléptünk az irodájából és elindultunk a Tower-be.

- A családomért teszem. - Jegyzem meg. Tudom, hogy nem kell neki magyaráznom a dolgot. Ő is szinte akármit megtenne az öccséért, erre a közös munkánk során már rájöttem.

- Nem volt más megoldás? - Ez a kérdés nagyon meglep annyira, hogy még meg is állok. A férfi követi a példámat és visszanéz rám.

- Minden lehetőséget megvizsgáltunk. Bízom William-ben, ha ő úgy látja nincs más megoldás, akkor nincs más megoldás. William a legokosabb ember, akivel valaha találkoztam, talán csak az ön öccse érhet fel hozzá. - Mosolyodok el halványan.

- Igen azok ketten tényleg egymás szintjén vannak. Még sose láttam Sherly-t olyan izgatottnak, mint mikor róla beszélt. - Rázza meg a fejét. - Albert... - Néz fel rám, csak ketten vagyunk az utcán, már látom a Tower-t.

- Igen? - Kérdezem, mikor nem folytatja.

- Vigyázni fogok a családodra. - Hallom meg halk válaszát, minek hatására elmosolyodok.

- Köszönöm. - Mondom, de a mosolyom azonnal eltűnik, mikor megremeg a föld, majd hatalmas dörgés hallatszik, amitől be kell hunynom a szemem. Berregést hallok, emberek hangját, és határozottan nem éjszakai sötétség van a szemem előtt.

- Albert. - Jön a Holmes férfi hangja, ami eléri, hogy felpattanjanak a pilláim. Nappal van és egy ismeretlen helyen vagyunk, amikor lenézek magamra meglepetten veszem tudomásul, hogy a bilincseim eltűntek, és hogy a mellettem álló átkarolta a vállamat.

- Mycroft? - Suttogom halkan és nézek rá.

- Hála az égnek magadnál vagy, akkor nem történt semmi bajod. - Enged el végül.

- Nem. - Rázom meg a fejem. - Te jól vagy? - Kérdezem, ő pedig biccent egyet, mire én körbe pillantok. - Hol vagyunk? - Bukik ki belőlem a kérdés.

- Az irodámnál. - Kapom meg a választ. - Az igazi kérdés az, hogy hogyan kerültünk ide. - Folytatja, ahogy ő is körül néz.

2010-es évek, egy hónappal a Bűntények Ura által feladott hirdetés előtt és három órával a Baker street-i telefon előtt, London, Belügyminisztérium, Mycroft Holmes POV

Az öcsém a bolondját járatja velem. Nincs az az isten, hogy ne tudja hogyan halt meg az emberem. Komolyan olyan nehezére esne egyenesen elmondani nekem, hogy mi van? Ráadásul még rá is játszik a dologra. Ideküldi nekem az orvos barátját, hogy információt kérjen, amikor szinte biztos vagyok benne, hogy már réges régen tud mindent.

Sőt ha ez nem lenne elég, hogy az öcsém az agyamra megy, még itt van az a rühes fogfájás is és nem véletlen sem keresem a kifogásokat, hogy ne kelljen elmennem a fogorvoshoz. Egyszerűen csak egy elfoglalt ember vagyok, aki nem ér rá fogorvoshoz járni. Majdcsak elmúlik magától a fájdalom, ha meg nem, akkor képtelen leszek bevenni rá valami gyógyszert.