We Are Lord Of Crime

22. Let's do crime!

John H. Watson POV

- Jól van, most már csak ketten vagyunk. Ki vele mi a bajod? - Kérdezem Hamish-től, mikor kettesben maradunk az amerikai ideiglenes otthonunkban, egy blogbejegyzés megírása után. A férfi természetesen úgy néz rám, mintha egy idióta lennék.

- Nem értem miből gondolod, hogy bármi baj lenne? - Fordul el tőlem és kezd el valamit pakolgatni.

- Áh, csak abból, hogy úgy nézel ki, mintha valakit agyon akarnál lőni és az a valaki nem Sherlock lenne. - Forgatom meg a szemem.

- Én csak... - Kezd bele, de azonnal abba is hagyja.

- Segítsek elrejteni a hullát? - Teszem fel a kérdést, ahogy nekikezdek elpakolni magam után.

- Elnézést, mi? - Bukik ki barátomból, mire visszanézek rá a vállam felett.

- Szóval tényleg meg akarsz valakit ölni. Ha rám hallgatsz valaki olyat keress, aki megérdemli a halált, nyugodtabb lesz a lelkiismereted. - Vonom meg a vállam és folytatom a pakolást.

- Én... - Próbál újra megszólalni, de nem sikerül tovább jutnia. Hallom, ahogy leül a kanapéra.

- Hozzak teát, vagy valami erősebbet kérsz? - Tudakolom, de vissza se nézek rá.

- Teát, attól tiszta marad a fejem. - Nem kell ránéznem, hogy tudjam, hogy kétségbe van esve, ez a hang egy kétségbeesett ember hangja. Márpedig, ha a barátom így kétségbe van esve, akkor itt az ideje, hogy segítsek neki, még akkor is ha csak annyit tudok neki segíteni, hogy beszélgetek vele. Így fogtam magam és kimegyek a konyhába, hogy csináljak egy kancsó teavizet, aztán amikor az kész van visszamegyek a szobába és nekilátok a tea elkészítésének.

- Szóval, akarsz róla beszélni? - Kérdezem óvatosan, hogy nehogy véletlen rosszat mondjak és megint megijedjen, aztán meg várhatom, hogy mikor fog megint beszélni. Nem mellesleg meg ennél jobb alkalmat nehezen fogok találni egy ilyen beszélgetésre. Mert az egy dolog, hogy a csapatunkban vannak páran akik nem riadnak meg a gyilkosságoktól, de ezek a gyilkosságok sem olyanok, amiket puszta kedvtelésből követ el az ember.

- Fogalmam sincs hogy beszéljek erről... - Kezd bele és bámulja a tenyereit. - Még senkinek se beszéltem erről. - Sóhajt egy nagyot.

- Akkor beszélj magaddal, végül is mind a ketten John Hamish Watson vagyunk. - Vonom meg a vállam.

- Te könnyen beszélsz, ez nem egy olyan dolog, amiről csak így lehetne csevegni. - Mordul rám, de tudom, hogy nem igazi a haragja és hogy ez inkább csak frusztráltság. - Én orvos vagyok...

- Én is, és katona, ahogy te is. - Mondom komolyan.

- De ez akkor is... - Motyogja maga elé, én pedig megelégelem a dolgot.

- Jól van. Nézd. Mind a ketten éltünk át traumákat, normális, ha nem tudjuk őket máshogy levezetni. Arról meg ne is beszéljünk, hogy mind a ketten egy Sherlock Holmes morális iránytűi vagyunk, ami időnként kifejezetten kimerítő tud lenni. - Sóhajtok egyet.

- Hát mostanában nagyon el van foglalva az egyik önsajnálattal, a másik meg a Moriarty-ával. - Forgatja meg a szemeit.

- Igen, Sherly sokkal közelebb van most William Moriarty-hoz, mint ahogy valaha volt, de ha engem kérdezel jó hatással van rá. - Vonom meg a vállamat.

- Sherlock is gyanúsan sokat van azzal a másik szőke Moriarty-val. - Gondolkodik el.

- Louis, a főnököm. - Jegyzem meg, majd a szám elé kapom a kezem.

- Főnököd? - Néz rám gyanakodva, mikor is megjelenik az ajtóban Fred és ahogy szokott szó nélkül bejön és átad nekem egy levelet, majd távozik.

- Ez meg mi? - Hallom Hamish kérdését, de én már csak a boríték tartalmával foglalkozom, mikor végzek elteszem zsebre a levelet és felállok.

- Lett munkám, akarsz segíteni eltenni valakit láb alól? - Kérdezem egy halvány mosollyal az ajkaimon.

- Mi? - Bukik ki, belőle, mire elkapom a karját és felhúzom.

- Gyere, jól fog esni kicsit kiengedni a gőzt. - Jegyzem meg, ahogy magam után húzom a szobámba, hogy megtervezzem hogyan kell véghez vinnem a feladatomat.

Will Graham POV

Őszinte leszek, mióta be lettem ide zárva rengeteg időm volt gondolkodni és rengeteg mindenre rájöttem. Olyan dolgokra is, amikre sose akartam rájönni, vagy igazából csak azt hittem, hogy nem akarok rájönni. Olyan dolgokra, amik mindig is bennem voltak és olyanokra, amik csak most jöttek felszínre. Megértettem a történteket, megértettem Hannibal miért tette velem, amit tett, akkor is, ha nem örülök annak, ahogy tette a dolgokat.

Mégis eldöntöttem, hogy ha kijutok innen, erről az átok verte helyről, ahol szó szerint minden mozdulatomat figyelik, akkor muszáj lesz beszélnem Hannibal-al és az egy jó hosszú beszélgetés lesz. Ehhez viszont ki kellett innen jutnom, ami sokáig nem nagyon tűnt lehetségesnek, egészen addig, amíg Crawford meg nem jelent két teljesen idegennel és nem kér tőlem kihallgatást. Az a két fazon nagyon zavart és a távozásuk után még órákig azon gondolkodtam, amiket mondtak.

Veszélyesek, úgy viselkednek, mintha ez az egész ügy hidegen hagyná őket, de tudják ki a hasfelmetsző és ezt közölték Jack-el is és ha elmondták neki, hogy Hannibal az, akkor esélyem se lesz a pszichiáterrel beszélni. Csak azt nem értem, hogy a szőke miért segített nekem kijutni ebből a börtönből, mert abban biztos vagyok, hogy a szőkének köze volt a dologhoz, mert Chilton szerint Moriarty volt a papírjaimra írva. Végül is nézzük a jó oldalát kiszabadultam és Hannibal még szabadon van, ezért is jöttem el ma hozzá.

- Azok az angolok tudják, hogy te vagy a hasfelmetsző. - Szinte ez az első, amivel kezdek. Jobb, ha nem teketóriázok ki tudja még mennyi időnk van.

- Igen. - Biccent egyet, amivel eléri, hogy én nagyokat pislogjak rá.

- Nem is aggódsz miatta? - Tudakolom, de ő csak mosolyog rám és beinvitál az ebédlőbe. - Hannibal, ha sokáig szaglásznak, akkor téged börtönbe zárnak és hidd el nem kellemes ott lenni. Tapasztalatból tudom. - Nézek rá morcosan.

- Nem akarod, hogy börtönbe kerüljek, Will? - Jön a kérdés, mire nagyot nyelek.

- Nem. - Mondom ki őszintén. - Szóval valamit nagyon gyorsan kezdeni kell azokkal az angolokkal, de túl feltűnő, ha egymás után halnak meg és pont azután, hogy kijöttem a börtönből. - Morgom és kezdek el azon gondolkodni, hogy mit kellene inkább csinálni.

- Ne aggódj Will, nem kerülök börtönbe. - Jelenti ki.

- Ezt nem érted, Hannibal azok egyszerűen átolvasták a jelentéseket az ügyedről és rájöttek. Hatalmas veszélyben vagy. - Győzködöm.

- Az igazat megvallva nem. - Vonja meg a vállát. - Mr. Moriarty és a vele járó Mr. Holmes biztosítottak róla, hogy attól, hogy tudják ki vagyok eszük ágában sincs tenni az ügyben semmit. - Jegyzi meg, amivel eléri, hogy eltátsam a számat. - Sőt... - Itt rám mosolyog és felém nyújt egy borítékot. - Van kedved velem utazni Olaszországba? Megmutatnám hol lettem azzá aki vagyok. - Mondja teljesen komolyan, én pedig lassan elveszem a borítékot.

- Segítesz nekem is felfedezni magam? - Kérdezem, mikor meglátom ugyanazt a pecsétet a borítékon, ami azon a borítékon volt, amiben a szabadlábra helyezésem papírjai voltak. A Moriarty pecsétet.

- Kérned sem kell. Szóval mit szólsz egy vacsorához? - Mosolyodik el újra, amit én viszonozok is mikor felnézek rá.

- Éhen halok. - Válaszolok egy kuncogás társaságában, jobban rászorítva a kezemben tartott papírra.