comestion | jikook

5-04

A napok teltek-múltak. Velünk pedig minden a lehető legnagyobb rendben volt. Jungkookkal közelebb kerültünk egymáshoz – már ha lehet ettől közelebb – és sokkal jobban megismertük a másikat. Ezúttal már nyíltabbak voltunk, bár ez inkább az érzelmeinkre értendő.

A férfi mindent megtesz, hogy megbízzak benne. Ugyanis hiába mondanám azt, hogy hiszek neki, hogy nem fog semmi rosszat tenni velem, azzal hazudnék valamilyen szinten. Ő is tudja, hogy bármennyire szeretem és kész vagyok bármit megtenni a kapcsolatunkért, van egy bizonyos pont, egy ajtó, ami előtt meg kell állnom, hogy nézzem egy ideig a falapot azon agyalva; vajon bemenjek-e?

Ez a gyermekvállalás volt. Az alfa tagadni sem tudná, de nem is akarja, hogy szeretne egy családot. Igaz, megvárja, amíg én is késznek érzem magam erre, elvégre mégis egy nagyobb traumát éltem át ezzel kapcsolatban, de én még... Még mindig nem voltam képes arra, hogy fejet hajtsak. Annyi év eltelt azóta, de nem mertem mégcsak bele se gondolni abba, hogy mi lenne, ha terhes lennék a közös babánkkal.

Jungkook és Kang Jongsu két teljesen más, eltérő ember. Kinézetre, viselkedésre, személyiségre, minden tulajdonságra kiterjedve más a két férfi. Mégis van bennem egy kis félsz, bármennyire is húz az egyik oldalam a nem felé, a másik bizonytalan. Hiszen régen is annyira szerelmes voltam, hogy nem vettem észre, hogy valójában mire kellettem.

Kang Jongsu ígérgetett nekem. Azt mondta, hogy összeköltözünk, hogy lesz egy saját családunk, egy közös kisbabánk, megházasodunk... De mindez olyan ábránd volt, aminek felesleges volt hinnem. De ma büszkén mondhatom, hogy tanultam az esetből. Ő talán tönkretett, de van, amit csak neki köszönhetek.

A tanulságot. Bárki, aki ígérget, azért teszi, mert valójában csak megnyugtatni akarja magát, s engem is. Azért csinálja, mert tudja, hogy ő sem képes megtartani a szavát. Csupán üres, jelentéssel nem bíró lexémák. Nincs is rosszabb hazugság, s galádság a fogadalomtól.

Nem jelent meg ismét az alfa a kórházban, viszont szomorúságomra a fiatal omega sem, aki gyermeket vár tőle. Misoo nem jelentkezett, én pedig nem hívhattam, elvégre nem zaklathattam. Csupán a doktor asszisztense vagyok ott, semmi több. Ráadásul nem tudja az igazat rólam. Jó lenne ismét összefutni vele, hogy elmondhassam. Hátha a helyes utat választja. Akkor én is azt hittem, hogy nincs más lehetőségem, van egy adott ösvény, amit járnom kell, ha tetszik, ha nem. Viszont mindig van választási lehetőség. Csupán merésznek kell lenni ahhoz, hogy a beláthatatlan mellett döntsünk.

- Muszáj elmenned jövőhéten? – húztam a számat, s bújtam Jungkookhoz, aki azonnal oldalamra is simított, majd egy puszit nyomott a nyakamra.

- Nem mondhatom vissza, pici. – mondta. Igen, ezzel én is tisztában voltam, de annyira szerettem volna az ellenkezőjét hallani. – Csak egy hétről van szó. Nem katonaságba megyek. – kuncogott.

- Azt lehet már tudni, hogy melyik doki jön be helyettesíteni téged? Vagy mindig más lesz? – tereltem inkább, ugyanis jó lett volna tudni, hogy hogyan álljak a dolgokhoz.

- Erről még nincs semmi hírem. Hétvégén fogom megkapni én is e-mailben a helyettesítésről szóló információkat.

- Nem is értem, hogy miért nem nekem küldik. – motyogtam duzzogva. – Én maradok ott, te elmész. Minek neked tudni, hogy ki jön be helyetted...

- Ezt én sem értem, pici. – nevetett. – De nem lesz gond. Valószínűnek tartom, hogy nem raknak be melléd egy frissen lediplomált dokit. Már egy ideje mellettem vagy, de még nem számítasz tapasztalt asszisztensnek. Ki tudja, talán megkapod a főorvos urat. – kuncogott, én pedig eltátott szájjal, elszörnyülködve néztem rá.