comestion | jikook

▫️prológus▫️

- Jó, mindenki nyugodjon le! – szólt a társaságnak Felix, s próbálta is elhallgattatni őket több-kevesebb sikerrel. – Először is, szeretném elmondani, hogy fogadd hatalmas gratulációmat, Park Jimin, amiért ilyen szép átlaggal zártad az egyetemet. – emelte a poharát a szeplős, én pedig szégyenlősen elmosolyodtam főleg, hogy a kicsiny gyorsétteremben mindenki minket nézett, hiszen a zaj miatt, amit a többiek okoztak, elég feltűnő volt a társaságunk. – Másodszor pedig meghívok mindenkit szombaton egy bulira, hiszen végre a diplomát szerzett okoskánknak is lesz ideje eljönni velünk mulatni! – vigyorgott, s a többiek tapsolni, illetve ujjongani kezdtek.

Sosem voltam egy bulizós típus. Inkább a visszafogottabb kategóriába soroltam magam. Omegaként tudtam, hogy hol a helyem, s mit szabad, illetve mit nem. Márpedig egy szórakozóhely elég veszélyesnek számított. Nem is vágytam arra, hogy én esetleg illuminált állapotban legyek, s egy-két alfa játékszernek tekintsen. Sajnos az élet nem úgy működött, ahogy azt megálmodtuk, ahol mindenki egyenlő.

Mindig utolsó voltam, egy jelentéktelen senki, hiszen omega lett a másodlagos nemem. Amikor ez 12 éves koromban kiderült, szinte magamba zuhantam. Nem tartottam igazságosnak, hogy legalulra kerültem, de nem tudtam mit tenni. El kellett fogadnom ezt, s az alapján döntéseket hoznom, hogy az számomra megfelelő legyen. Én tényleg csak addig nyújtózhattam, amíg a takaró ért. Nem voltam se gazdag, sem pedig olyan valaki, akire felnézhetnek az emberek. Persze voltak kivételek, hiszen szerencsémre olyan társaság tagja lettem, ahol nem számított az, hogy ki hova tartozik.

Omegaként igenis büszke voltam. Sikerült egyetemet végeznem, kitűnő átlagom volt, s még a nevem se mocskolódott be. Bár egy-két ember igen csúnyán nézett rám, hiszen nem voltam megjelölve, nem volt alfám, akihez tartoztam volna. Senki sem tartott el, én pedig erre nem is vágytam. A saját lábaimon akartam szilárdan állni. Nyilván, egy-két helyzetben jól jött volna egy erősebb támasz, de az sem jelentett problémát, ha nekem kellett vért izzadva megoldanom a problémáimat.

- És találtál már munkát magadnak? – kérdezte a társaságunk egyik tagja, Soojin. A lány alfa volt, eleinte irigy is voltam, hiszen úgy gondoltam, nekem kellett volna abban a pozícióban lennem, amiben ő van. Viszont idővel megbékéltem a dologgal. Sosem vágott fel ezzel, mindig kedves volt velem, s nem félt magasabb és sokkal erősebb férfi alfák ellen is kiállni, amikor bajba keveredtem.

- Talált bizony! – ült le mellém Felix, s ölelt át. A szeplős omega finom csokoládéillata az orromba kúszott. Nem szívesen használtunk szagelnyomót, ha nem volt muszáj. Egyrészt drága volt, másrészt pedig a közelgő láz egy remek indok volt arra, hogy ne menjünk be az egyetemre, s pihenhessünk egy kicsit. – Asszisztense lesz egy dokinak, nem? – pillantott rám, én pedig helyeslően bólintottam, miszerint igazat beszél. – Egy omegaspecialistának. – mosolygott.

- Az nem semmi. – bólogatott elismerően a lány. – De nem lesz kissé kellemetlen? Mármint... Érted, azért nem a legjobb, hogy folyamatosan járkálni fognak oda és annyi illat fog keveredni. Neked érzékeny az orrod egyes alfákra.

- Igen, de muszáj lesz kibírnom. – rántottam vállat.

Sajnos tényleg érzékeny voltam nagyon sok illatra. Volt, amit kellemesnek találtam, de határozottan tudtam, hogy az illető, aki viseli, nem az igazi. Talán mesébe illő álom, de én az igaz társamat keresem. Néha kételkedek abban, hogy megtalálom. Annyit ábrándoztam róla, hogy majd megvéd, kedves lesz velem, s szeretni fog. Azt hiszem, hogy valahol mindenki erre vágyik. Természetesen a béták egy rétege erős kivétel, de mi, akik külön a fajfenntartásra lettünk teremtve, jobban szeretnénk úgy megöregedni, hogy szeretet vesz körül. Számomra ez nagyon is fontos volt.