comestion | jikook

4-09

Alig tudtam elhinni, hogy Jungkookkal tényleg összeházasodtunk. Olyan... Hihetetlen volt az egész. Nemrég ismertem meg őt a buliban, nemrég kaptam csak le, lettünk szexpajtik, s most férjemnek hívhatom őt. Egyszerűen alig lehetett felfogni, hogy a semmiből hirtelen minden lett. Mintha alapanyagok nélkül építettünk volna fel egy palotát.

A ceremónián rizst dobtak ránk, a szülők, s egy-két rokon is sírtak, s majdnem én is elhullajtottam pár könnycseppet. Mindig is meghatónak és gyönyörűnek találtam egy esküvőt, de a sajátján az emberben mégis sokkal több érzelem fut át, mintha csak egy filmet, esetleg sorozatot nézne.

A hagyományoknak híven háttal álltam a közönségnek, ahol a női, illetve omega tagok összetömörültek, s visítozni kezdtek, illetve fogadni, hogy ki fogja elkapni a csokromat. Néhányan a párjuknak szóltak oda, hogy készítsék a gyűrűt, ugyanis nagyon biztosak magukban. Levakarhatatlan volt a mosoly az arcomon ezeket hallva, s amúgy is nagyon boldog voltam. Engedni akartam egy kicsit a naiv, buta énemnek. A gyermekded szerelemnek, a gyilkosnak, a kegyelmet nem ismerőnek.

Előre hajoltam, s én is elkiáltottam magam.

- Készen álltok? – kérdeztem, s közben Jungkookra pillantottam. Ő még az alfák gratulációját fogadta, de szerencsére elcsíptem a tekintetét. Egy féloldalas mosolyt ejtett, s a kis szemtelenje még kacsintott is. Eleinte nem értettem, hogy miért kaptam ezt, ám, amikor beharapta az alsó ajkát, s inkább elvezette rólam a pilláit, leesett. Kibaszottul be voltam dőlve, s le mertem fogadni, hogy ez a kanos köcsög mást se látott maga előtt, csak a nászéjszakát. Inkább megráztam a buksimat, s próbáltam nem ideges képet vágni, nehogy feltűnjön az embereknek, hiába álltam a többségnek háttal, a hold-popómat pedig mutogatva nekik. – Akkor dobom a következő szerencsésnek, aki házasodni fog! – tettem is, amit mondtam. Szépen hátraküldtem a csokrot, a nők és az omegák többsége pedig egyszerre ugrott középre, elvégre arra repült.

Kíváncsian néztem, hogy kinek sikerült megkaparintania, s közben egy kezet is megéreztem a derekamon. A kellemes aloe vera illata képes lett volna elkábítani, annyira hiányzott már, s most, hogy ismét érezhettem, még a libabőr is végigjárta a testemet.

Jungkook izmos mellkasa a hátamnak nyomódott, s lejjebb hajolt, hogy egy csókot nyomjon az arcomra. Úgy bújtam hozzá, mint egy kiscica. Jó volt végre, hogy itt volt velem. Azért hiányzott a napokban. Szeretek a családommal lenni, minden egyes pillanat értékes, amit velük töltök, hiszen aligha találkozok velük. Rég nem élek otthon, gimis koromban is kollégiumba költöztem, úgyhogy nekem tényleg fontosak ezek a momentumok, ahol ők is ott vannak.

Ha az ember csonkacsaládban nő fel, megtanulja értékelni azt, amije van. Ez persze nem jelenti azt, hogy az, akinek van anyukája és apukája, nem teszi meg ugyanezt, csupán a két helyzet mégis más. Ha anya nem dolgozik ilyen keményen, mi már nem lennénk. Talán nem is ismernénk egymást. Bedugtak volna egy árvaházba, s aki szeretne, az visz. Egyedül annyi mindenre képes volt kettőnkért úgy, hogy a legkisebb rangban van. Sosem könnyű a dolga egy omegának, de így... Csak a tiszteletemet és a hálámat tudom felé mutatni, semmi mást.

- Próbáltam felkészíteni magam arra, hogy biztosan gyönyörű leszel, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. – adott nekem még egy puszit, én pedig elkuncogtam magam, s az arcára simítottam.

- Mikor szoktál rá, hogy így bókolj nekem? – kérdeztem szórakozottan.

- Talán nem bókolhatok a férjemnek. – fogta meg a kezemet, amin a karikagyűrű volt.

- Igazából elvárt lenne. – ingattam a fejem, ő pedig elmosolyodott.

- Na látod. – szorított magához jobban, én pedig oldalra fordulva egy apró csókot nyomtam a szájára. Azért nem mélyültem bele jobban, mert elkezdtek kiáltozni a csokromra vadászó egyének, ezzel az én figyelmemet is felkeltve. Ujjongtak, fütyültek és tapsoltak, majd a nagy kör, ami körülvette a szerencsést, megnyílt, így én is megláthattam, hogy ki az, aki elkapta a kapott virágaimat.