comestion | jikook

5-00

Hunyorogni kezdtem a beszűrődő napfény miatt. Nem voltak rendesen elhúzva a sötétítők, bár az ablak állását tekintve nem is értünk volna vele sokat. Ez alapjáraton idegesítő lenne, viszont most inkább tartottam gyönyörűnek és meghittnek, mintsem zavarónak. Pont arra fordultam, s csak néztem a csillogó tenger tiszta vizét, s élveztem a meleg napsugarakat. Olyan furcsa, hogy itt nincs hideg, nem úgy, mint Szöulban, ahol már a fák is lassacskán teljesen kopaszok lesznek. Mintha itt nyáron megállt volna az idő.

Mocorogni kezdtem, hogy az erkélyről többet lássak az előttem elterülő hatalmas, kék, s arannyal díszített vízlepedőből, ám az alfa erősebben szorított magához. Egész végig engem ölelt, s ez csupán azért nem lepett meg, avagy nem tűnt fel, mert már megszokott volt. Viszont ezúttal fülig pirultam, ahogy emlékeimbe ötlöttek a tegnap esti emlékek. Most is olyan birtoklóan ért hozzám, mégis lágyan, hogy ne ijedjek meg, hogy azonnal éreztem a hasamban lévő kellemességet, mely a lábaim között bontakozott ki.

- Csak öt perc, rendben, kicsim? – kérdezte az alfa lassan, mély hanggal, hiszen ő korántsem volt olyan éber még, mint én.

Nyeltem egy nagyot, s a hasamat ölelő mancsára néztem. A takaró nem takarta a felsőtestét, ellenben az enyémmel, hiszen végig látható volt a karja, s ahogy megpróbáltam picit felé fordulni, akkor megmutatkozott oldalán lévő tetoválása is. Édesen szuszogott a nyakamba, végig érezhettem meleg leheletét a bőrömnek csapódni. S ahogy hívott... Imádtam, ha becézget, még akkor is, ha én ezt mindig is túl nyálasnak találtam. Meg nem is igazán illett hozzá. Jungkook egy komoly alfának tűnik, aki a munkájának él, aki után mindenki csorgatja a nyálát. Magas, jóképű, izmos, s a tekintetével nem csupán a szigort üzeni, hanem egy egyszerű parancsot is: Vetkőzz!

Tehát ténylegesen nem illik hozzá ez a gyengédség, amit felém mutat, ahogy bánik velem, amiket mond, s ahogyan használja a szavait, képzi a hangját. Mégis annyira tetszik, mert csak én kapom ezt, velem van nászúton, miattam van gyűrű az ujján, s engem ölel karjaival, ajkaival pedig engem csókol. Engem, engem, velem, s csak nekem.

Nem is számoltam magamban az öt percre vonatkozó másodperceket, de nem is akartam. Hiába voltam már fent, s szerettem volna letusolni, jó volt úgy lenni az alfával. Csak feküdni, nyugodtan élvezni a szótlan társalgást, ami köztünk ment.

Az alfa mocorogni kezdett. Azt hittem, hogy el fog engedni, viszont csak közelebb húzott magához, s nyakhajlatomba fúrva a fejét egy csókot nyomott a bőrömre. A hideg is végigfutott rajtam, persze nem rossz értelemben. Nagyon is jól esett a kedves gesztusa, amit még félálomban is hajlandó megtenni, s elkényeztetni vele.

- Jól aludtál? – kérdezte rekedtes hangján, míg én csak hümmögtem, s bólintottam egyet válaszként. – Én is. – hallottam rajta, hogy mosolyog a fáradtsága ellenére. – Nem gondoltam volna, hogy az ilyen fajta szexben is el lehet fáradni.

- Sokáig húztál és emiatt neked is tovább tartott. – adtam választ a miértekre, bár biztos voltam benne, hogy valójában mindezzel tisztában volt. Hogyne lenne, ő egy omegaspecialista. Csupán kuncogott egyet.

- De nekem nagyon tetszett. Főleg az a csipke. – simított le a combomra. Nem volt rajtam a combfix, hiszen azt még elalvás előtt levergődtem magamról. Nem volt szoros, de attól még kényelmetlennek számított szundikálásnál, úgyhogy jobb ötletnek tartottam megválni tőle. – Nem tudom, hogy kinek az ötlete volt, de köszönöm nekik. – kuncogott. – Nekem nagyon tetszett.

- El tudom képzelni. – mosolyodtam el én is. – Egész este végig a combjaimat fogdostad.

- Valamibe kapaszkodnom is kellett néha. – ingatta a fejét. – A seggedet lefoglalta a farkam.