Az Alfa Tulajdona

4.

~ Nekem nem mocskos elmém van, hanem szexi képzelőerőm.~

Finnick Green

Killian bámult, miközben én egy paradicsomra hasonlítottam, majd kicsoszogtam a szorításából, és idegesen felálltam. Nagyot nyeltem, remélem, ez a srác nem járja körbe az embereket, és nem mesél erről az egészről. Nem akartam, hogy én legyek a zaklatás hordozója, és nem akartam, hogy Killian bármiben is szenvedjen, nem, mintha ő szenvedne, figyelembe véve az itteni státuszát. Majdnem pofára estem, ez még csak az első nap volt.

'És én vagyok az illetlen' - nevetett magában, és érdeklődve nézett rám, anélkül, hogy megszakította volna a szemkontaktust.

Kényelmetlenül elmozdultam, és teljesen elvörösödve lenéztem. Összerezzentem és felrándultam, amikor hangos és mennydörgő morgást hallottam. A szemeim jelentősen kitágultak, ahogy felnéztem, és Killianre tereltem a tekintetem, aki veszélyes, fekete szemekkel meredt a srácra, aki az ajtókeretnél állt.

Ez belőle jött ki? Enyhén megráztam magam. Kizárt dolog. Annyira embertelen, annyira állatias, annyira félelmetes volt. Tépkedtem az agyam, hogy kitaláljam, honnan jöhetett a hang, és egy kis nyugalomra elültettem a fejemben, hogy talán valakinek a csengőhangja volt. Nem a legjobb gondolat, de működött.

'Woah kedves alfa, fogd vissza magad' - kacagott incselkedve, de a hangjában ott bujkált a tisztelet.

Felvont szemöldökkel és zavartan néztem a fickóra. Alfa? Furcsa kifejezés volt, hogy valakit így nevezzek, de ahogy elgondolkodtam rajta, jól illett Killian karakteréhez, úgyhogy passzolt.

'Declan vagyok' - mondta hirtelen a srác, és a figyelmem visszatért rá, miközben idegesen bámultam rá.

'Én F-'

'Kibaszottul éhes' - állt fel Killian onnan, ahol ült.

Egy darabig néz rám, majd nyögve kinyitja az ebédlő ajtaját. Meghorkanok, és reflexből teszek egy lépést hátra, de nem tudok hátrálni, vagy megfordulni, hogy kifussak, mert Killian a hátamra teszi a kezét, és előrefelé lök. Hátranézek rá, ő pedig rám mered. Nincs benne semmi érzelem, de esküszöm, hogy láttam, ahogy a szája sarka egy rövid mosolyra rándul fel. Pislogok, mielőtt előrefordulnék. Bátorított engem? Kicsit elmosolyodva néztem lefelé.

Még mindig nehezen tudtam túltenni magam a feszült tekinteteken, amiket mindenki rám vetett. Döbbenet, meglepetés, irigység, féltékenység és bosszúság volt egyben, ahogy körülnéztem az ebédlőben. Idegesen forgattam az ujjaimat, és azt kívántam, bárcsak mindenki eltűnne, mert ez már túl sok volt nekem. Nehéznek éreztem a szívemet.

Felnéztem, és megláttam Kai-t, aki egy hamburgert tuszkolt a szájába, miközben a telefonját lapozgatta, és azonnal felderültem, ahogy izgatottan odasétáltam hozzá. Felnézett a telefonjából, meglátott, és a fogai közé ragadt étel ellenére is elmosolyodott. Közvetlenül mellé pottyantam, ő pedig felborzolta a hajamat. A keze gyorsan elrándul, én pedig könnyedén felpattanok, amikor egy morgás hasít a levegőbe. Látom, hogy Killian összeszorított állkapoccsal méregeti Kai-t, és látom, hogy Kai összezsugorodik a tekintete alatt.

Észreveszem, hogy Declan durván belekönyököl Killianbe, a tekintete nem hagyja el Kai arcát. Killian dühösen nézett Declanre, és úgy tűnt, mintha megint beszélgetnének egymással, de az ajkuk nem mozdult.

'Mi a fenét csináltál, amíg nem voltam itt?' -Kai idegesen suttogta, a hangja bizonytalan volt.

'Én-én, bocsánat. Csak segíteni akartam' - suttogtam vissza neki.

'A fenébe, nem tudlak öt másodpercre magadra hagyni anélkül, hogy...' - megállt a szavaiban, megrándult a székében, és előrecsapta a fejét, hogy Declanre pillantson, aki olyan vigyorral csillogó szemekkel nézett, amitől kellemetlenül megmozdultam a székemben.

Hallottam, hogy némi suttogás hallatszik körülöttem, és szemek néztek rám célzottan, én pedig lehajtottam a fejem, az alsó ajkamat a számba szívtam, és a fogaimmal rágcsáltam. Játszottam az ujjaimmal, és mindenemre szükség volt, hogy ne boruljak ki a rám zúduló megjegyzések mennyiségétől, de nehéz volt, és lassan haldokoltam belül.

Nem tudom, mi történt, de úgy tűnt, hogy a megjegyzések teljesen abbamaradtak, és amikor félénken felnéztem, már nem figyeltek rám. Fellélegeztem a megkönnyebbülés jeleként, a szívem megkönnyebbült. A tekintetem megakadt Killianon, aki szenvtelenül nézett le az érintetlen hamburgerére és sült krumplijára. Érezhette, hogy bámulom, és felnézett, találkozva a tekintetemmel, ami azonnal elfordult tőle. Elpirultam, és óvatosan visszatoltam a szemüvegemet az arcomra.

Néztem, ahogy Killian az érintetlen tányérnyi ételt az irányomba tolja, és hideg külsőt tart az arcán. Nem tudtam megállni, hogy ne vigyorogjak rá.

'Köszönöm!' -Mondtam hálásan, egy apró mosollyal.

Nem nézett rám, amikor nyersen azt mondta- 'Nem érted tettem.'

Az apró mosoly még mindig az ajkaimon táncolt, ahogy elpirulva vigyorogtam.

'Oké' - egyeztem bele a kedvéért, fogtam egy sült krumplit, és belemorzsoltam.

Kaira néztem, és aggódóan felhúztam a szemöldökömet. Az arca vörös volt, és úgy tűnt, mintha nehezen tudna az evésre vagy a telefonjára koncentrálni. Az ajkába harapdált, az arcán frusztráció ült, és láttam, hogy felnéz, és rosszallóan néz Declanre. Declan szemei feketék voltak, és olyan jelentést hordoztak, amit nem értettem, de Kai megvető tekintetéhez képest csábító mosolyt viselt.

Kai hirtelen felállt, és a szemem enyhén tágra nyílt a meglepetéstől. Rám nézett, kellemetlen érzéssel a szemében. Köhögött, mielőtt kinyitotta volna a száját.

'Azt hiszem, lógni fogok az óráról, és hazamegyek, vagy ilyesmi' - ez volt az első alkalom, hogy dadogni vagy idegesnek hallottam, mióta ismerem, ami nem is olyan régen volt.

'Jól vagy?' -Kérdezem tőle aggódva.

'Én- igen, persze, hogy jól vagyok' -motyogta.

'Te...' - hagyom abba a beszédet, amikor érzem, hogy egy láb lassan megérinti a bokámat, én pedig gyorsan elpirulok, és elakad a nyelvem. Gyorsan Killianra nézek, aki felkapott egy sült krumplit a tálcámról, és nem látszott zavarodottnak.

Kai meg sem várta, hogy befejezzem a mondandómat, mielőtt gyorsan elindult, és kisurrant az ebédlő ajtaján.

'Megyek, megnézem, jól van-e' - mosolygott rám Declan kedvesen, de a szeme huncutul csillogott.

Még mielőtt bármit is mondhattam volna, felállt, és ő is elindult kifelé az ebédlőből, így csak Killian és én maradtunk. Nem tudtam elmerengeni azon, hogy egyedül vagyok vele, mert aggódtam Kai miatt, és Killianhez fordultam, hogy hangot adjak az aggodalmamnak.

'Szerinted Kai jól van, főleg, hogy Declan utána megy?' -Kérdeztem gyorsan, aggódó szemekkel.

Killian egy darabig néz rám, mielőtt felsóhajtott, és egyenesen felült. Egy pillanatig nem szólalt meg, és észreveszem, hogy a szemei elkerekednek, mintha mélyen elgondolkodna. Nem szakítom félbe, és várok, amíg a szemei ismét rám fókuszálnak.

'Jól van' - mondja Killian, gondoskodás híján, és én frusztrálttá válok.

'Biztos vagy benne?' -Sürgetem, a határok feszegetésétől való félelmem elveszett abban a pillanatban.

'Hazudnék neked, Cica?' - kérdezi költői módon, de nem tudok túllépni azon, ahogyan nevezett.

'A nevem Finnick' - pirulok el.

'Nem érdekel' - mondja, miközben megszólal a csengő, és felszólítva minket az utolsó órára.

Újabb szó nélkül feláll, és elsétál, magamra hagyva engem.

Cica?