Hihetetlen |Marvel ff.|

A kiképző

Egy olyan 180 centi magas nagydarab fickó volt. Vállig érő sötétbarna haja és kék szeme volt. Ami a legjobban felkeltette a figyelmem az az volt hogy a bal keze fémből volt. Egy fekete trikó és egy ugyan olyan színű melegítő nadrág volt rajta.

- Jöjjön. - szólt hozzám reszelős hangon. Olyan volt mintha nem beszélne sokat. - Maga meg vegye le róla azt a nyakörvet! - parancsolta Alexandernak.

Erre ő engedelmesen lekapcsolta a nyakörvet. Próbáltam nem kimutatni a meglepettségemet.

- Menjen. - vakkanttotta oda a fém karú.

Alexander szó nélkül kivonult a teremből és becsukta maga után az ajtót.

- Én leszek a kiképzője. - mondta keményen. - Magának van egy úgynevezett különleges képessége. Ezt és az erőnlét fogjuk fejleszteni.

Meglepett arcot vágtam hogy hihető legyen a színjáték. Aztán kíváncsian oldalra döntöttem a fejem.

- Mikor kezdhetjük? - kérdeztem reménykedve.

- Most. - jelentette ki majd a háta mögött lévő futógépre mutatott. - Tizenöt perc. Ha hisztizel kétszer annyi.

~ Csodás. ~ gondolta Kaleb. ~ Valószínűleg nekem is lesz majd ilyen. ~ mondta savanyúan.

Nem válaszoltam. Aztán rá léptem a futógépre és megvartam amíg be lesz indítva.

Mikor beindította én a padra léptem és futni kezdtem. Kicsit gyorsabb mint amire számítottam. De ez nem volt baj. Lihegés nélkül lefutottam a tizenöt percet. Ezen kicsit meglepődtem. Eddig öt perc futás is kikészítette a tüdőmet. Ez is biztos az egyik csodaszer műve.

- Szép munka! - szólalt meg a kiképzőm.

- Köszönöm. - mondtam miközben leszálltam a gépről. - Mi a következő feladat? - néztem rá kíváncsian. Már kezdett valójában mire megy ki a játék.

- Fekvőtámasz. Harminc darab. Ha lecsalod a duplája. - mondta.

Gondolatban grimaszolni kezdtem. Fekvő? Komolyan? Ez volt az egyetlen gyakorlat amit a suliban tesi órán sem ment rendesen. De próba szerencse.

Gyorsan kiinduló pozícióba álltam és lenyomtam az elsőt majd a másodikat és szépen úgy tovább. Amit furcsálltam az az volt hogy mintha könnyebb lenne most mint régen. Lehet hogy csak sokat fogytam azért tűnik könnyűnek. Mondjuk ez a testalkatomon nem látszódik meg. Igaz a bordáim kissé kiálnak de azon kívül nygon semmi. Max ha nagyon szigorúan nézzük akkor karikásabbak a szemeim mint amikor még minden nap háromszor kajához jutottam.

- Elég lesz. - csendült fel az edzőm hangja. - Ez már bőven megvolt harminc. - mondta. Mintha megvetést vagy büszkeséget véltem volna hallani a hangjában de ezt nem tettem szóvá.

- Hányat csináltam? - álltam fel úgy mintha az előbb mi sem történt volna.

- Legalább ötvenet. - jelentette ki. - Szép teljesítmény. Úgy néz ki az erőnléted rendben. Térjünk át a közelharcra. - mondta majd támadó pozíciót vett fel.

Láttam hogy arra vár hogy én is így tegyek. Így úgy csináltam. Aztán támadott az elején inkább védekező jellegű mozdulatokat tettem. Egészen addig amíg be nem húzott nekem egy jobb horgost. Éreztem ahogy a számban össze gyűlik némi vér. Dühösen ki köptem.

Ekkor rondán néztem rá aztán neki ugrottam. Hatásosabb volt mint reméltem. Megingott az egyensúlya de el nem eset. Nem baj. Ez is már jó. Na lássuk. Ez után alkalmaztam rajta azt a felé mozdulatot amit Nat szokott csinálni.

Ez viszont már nem sikerült olyan jól. Még a hátára sem sikerült fel jutnom mikor hátra nyúlt a fém kezével és le rántot onnan.

Nagyot zuttyanva értem földet. Döbbenten néztem rá. Láttam ahogy dühös tekintettel méregetett. Lehet hogy ezt nem kellet volna. Sőt. Ez határozottan nagy hiba volt. Akaratom ellenére is ki ült az arcomra a félelem.

- Ez meg mi volt? - nézett rám szigorúan.

- Hát izé... Csak úgy jött. Azt hittem hogy... Á! Mindegy! - legyintettem a kezemmel.

- És a többi mozdulat? - nézett rám szúrosan. - Azokat honnan szedted?

- Öhmmm... Ösztönösen csináltam. - vágtam rá a hirtelen ötlettől vezérelve.

- Rendben. Újra. - mondta majd újra támadó állásba ált.

Egy pillanatig sem haboztam, rá támadtam. Ütöttem, rúgtam ahol csak értem. Nem kíméltem. De ő sem engem. Aztán eszembe jutott hogy jelenleg nincs rajtam a nyakörvem. Talán ha sikerülne egy „véletlen" kitörést csinálnom akkor földre vihetném. Csak ugye nem szabad szándékosnak látszódnia.

Még néhány percig hagytam hogy üssön aztán mikor hátra estem aktiváltam a képességem.

Az arcára mérhetetlen megdöbbenés ült ki. Valószínűleg nem számított arra hogy ilyen fog történni.

- É-én annyira sajnálom... Én-én nem tudom ez mi volt! - mondtam „zavarodottan".

- Szerintem használtad a képességedet amiről beszéltem. - jelentette ki. - Erősebb ez a képesség mint ahogy hittem. Nemsokára hívok hozzád egy mutáns képesség szakértőt aki ki fog téged képezni eme képesség használatára. Addig is mutasd meg hogy még mit tudsz mert van az a sanda gyanúm hogy tudsz te még többet is.

Ez után folytattuk a bunyózást. Rengeteg ütést kaptam de legalább ugyanennyit is tudtam bevinni. Vagy még jó 30 percig bunyóztunk amikor amikor bekaptam egy nagyon durva öklöst a hasamba. Fájdalmasan ordítottam fel és majd hagyta el a testemet egy rezgés hullám.

A komplett bázist beleremegett abba ahogy kiáltottam. Kiképző döbbenten meredt rám ezután. Láttam hogy most bajban vagyok.

- Эта чертова штука.¹* - mondta oroszul. Aztán angolul fojtatta - Ez meg még is mi a fene volt?! - rivalt rám.

Erre én „dermedten" néztem magam elé mintha enyhe sokkot kaptam volna. És szerintem egész hihető volt.

Talán az egyetlen előnye annak hogy itt vagyok hogy képes vagyok szemrebbenés nélkül hazudni és nem mellesleg baromi jó színész is lettem. Mindenkit csont nélkül képes vagyok átvágni.

És ezt nem az egóm mondatja velem hanem a tapasztalat. Elvégre még mindig képes vagyok fenntartani azt az álcát hogy agymosott vagyok pedig már fél éve csinálom. Szerintem ez elég bizonyíték arra hogy jól csinálom.

Egy kis időt adott nekem az edzőm de mivel nem nagyon változott meg a viselkedésem így arra következtethetett hogy nem csak valami kis egyszerű sokkot kaptam. A vállára kapott és vissza vitt a cellába. Amit furcsálltam hogy nem kaptam vissza a nyakörvem. Gondolom azt hiszi hogy sokkot kapva nem jelentek veszélyt.

A cellám előtt szokás szerint ott volt két őr. Jelen esetben az egyik Alexander volt. A másik meg az a brummogós hangú. Mivel nem voltak blokkolva a képességeim így érzékeltem hogy Alexander egy kissé meg ilyedt.

- Sokkot kapott kiképzés közben. - jelentette ki az edzőm.

- Mégis hogyan sikerült ezt? - kérdezte a brummogós pasas.

- Maguknak ahhoz semmi köze. - mondta ridegen az én drágalátos edzőm. - Ha újra képes lesz beszélni akkor hozzanak neki valami ennivalót. - mondta parancsolóan.

- De uram ma már kapott egyszer enni... - kezdett bele a nagydarab de Alexander félbeszakította.

- Igenis! - mondta kötelességtudóan.

Erre választ nem kapott csak láttam ahogy elindultunk a szoba belseje felé. Egy apró zuttyanással landoltam az ágyként szolgáló pricsen.

A következő pillanatban az ajtó csukódásának hangjára lettem figyelmes. Ekkor úgy döntöttem hogy alszom egyet. Elvégre egy ideig még nem fognak zavarni. Már ha minden igaz.

Így álomra csuktam a szemem és szinte azonnal el is aludtam.

¹*: Azt a rohadt.