Hihetetlen |Marvel ff.|

Én a 0-8-4

- Srácok! Ide hívnátok a többieket is? Szeretném elmondani hogy mi történt akkor és ott a gépén. - mondtam határozottan.

- Persze. Várj egy pillanatot! - szólt Fitz majd be pötyögött valamit a kezében lévő tabletbe. - oké! Mindjárt itt vannak.

- Kik vannak itt mindjárt? - csatlakozott be a beszélgetésbe Hunter.

- A többiek. - válaszolta meg helyettem Fitz a kérdést.  - Ide hívtam őket mivel Kira szeretné elmondani nekünk hogy mi történt a gépen.

- Ühüm. - morogta Hunter.

- Itt vagyunk! - hallottuk meg Coulson hangját. - Akkor? - fordult felém - Mi történt a gépen?

- Na szóval! Az a helyzet hogy valószínűleg azt láthattátok ahogy velem született képesség aktiválódott. Elméletileg apám a második születésnapom alkalmából meglepett azzal hogy az összes képességet mondjuk úgy oda ajándékozta nekem azzal a kitevéssel hogy majd csak akkor aktiválódjon amikor eljön az idő. És fogalmam sincs hogy mi volt az ami miatt a képesség úgy érezte hogy eljött az idő. - egyébként nem tudom hogy beszéltem úgy a képességről mintha egy élő személy lenne. - és nem tudom hogy mire mondta azt hogy az idő de mindegy is. Ja és ez semmi ahhoz képest hogy kiderült hogy az apám nem földi volt. Hanem valami Arrotza nevű bolygóról származott És ha jól emlékszem azt is mondta hogy én vagyok Arrotza leendő uralkodója. Szóval valószínűleg ő volt Arrotza uralkodója. Szóval lényegében félig űrlény vagyok. És mint azt tudjuk hogy még embertelen is. Valószínűleg anyám révén. Vagy az ő rokonai révén. Ki tudja! - vontam meg a vállamat. - arról meg nem is beszélve hogy ezt mind amit apám elmondott nekem azt nem egyszerűen angolul mondta hanem valami idegen nyelven. Ha jól sejtem akkor Arrotzaiul. És az a poén benne hogy én értettem amit mondott. Arról meg nem is beszélve hogy mikor átadta nekem minden képességét akkor ezt egy amolyan kék színű köd szerűséggel tette meg. És erre mind az délelőtt jöttem rá miközben lebegtem. És a legviccesebb az  egészben hogy nekem végig kellett néznem a komplett életem minden emlékét mire megtaláltam azt az emléket amiben ez történt. - daráltam le a mondandómat a többieknek.

Kellet nekik egy pár pillanat mire felfogták hogy mit is mondtam. Bobi elfehéredett. Jemmának tátva maradt a szája. May ügynök szemei ki kerekedtek. Colson igazgató arcán egy érdekes kifejezést vett fel. Hunter csak nézett és valamit morgott az orra alatt. Azt hogy mit arról halvány lila gőzöm nincsen. Fitz kék és zöld árnyalatban villódzó arca meglepően szórakoztató látványt nyújtott. Daisy reakciója volt a legmeglepőbb. Csak alig lepődött meg. Kissé azért a szeme is kikerekedett meg az arca is enyhén elfehéredett. De még az ő reakciója volt a legszolidabb. Mack arcán a düh és a meglepettség volt felfedezhető. Mondjuk semmi meglepő nem volt a reakciójukba. Mert azért valami ilyesmire számíthat az ember amikor elmondja hogy félig űrlény. És ezt mind mind akkor tudtam meg amikor random nekiálltam lebegni valami kék színű köddel körülöttem. Mert ennél normálisabb dolog nem is létezik. Á nem! Ez tökre normális. Hiszen minden emberrel megtörténik az ilyen. Vicceltem. Nem. Amúgy meg még mindig azt figyeltem hogy a többiek hogyan reagálnak erre. Már három perccel néma csend volt mikor Hunter megszólalt.

- Ugye te most csak viccelsz?! Mármint hogy... most komolyan! Az apád azt mondta hogy valami leendő uralkodó leszel és odaadta neked az összes képességét? Mivan?! Ugye nem gondolod azt hogy én ezt el is hiszem?! - reklamált Hunter bosszúsan.

- Hunter! - rivallt rá Bobi Hunterre.

- Igen?! Most meg mi van?! - kérdezte kicsit sem kedves hangszínnel.

- Nem lehetnél egy kicsit kedvesebb?! Ha te lennél ilyen helyzetben akkor te hogyan kezelnéd?! És mégis neked jól esne ha mondjuk Mack le ordítaná a fejedet?! - mondta felemelt hanggal Bobi.

- De itt csak az az egy gond van hogy nem én vagyok ilyen helyzetben!!! - emelte fel már Hunter is a hangját.

- Srácok! Nyugodjatok le! - csapott közéjük Mack.

- Igaza van Macknek! - szóltat meg immár Coulson is. - Daisy! Kira! Mi majd még beszélünk! - szólt oda Daisynek és nekem. - A többieknek van egyéb hozzá fűzni valója? - nézett körbe a társaságon. Mivel látta hogy nincs így jelezte hogy mindenki menjen a dolgára. - May ügynök! Megtenné hogy ide hozzá nekem az egyik 0-8-4-ről szóló aktát? - kérdezte meg May ügynököt sokat mondó szavakkal.

- Hozom. - jött May ügynök szűkszavú válasza.

- Mi van? Mi az a 0-8-4? Milyen akta? Most már megint mi van?! - nyafogtam. Megint én voltam az aki nem tudott semmit sem semmiről!

- Majd mindjárt mindent megmagyarázunk. - fordult felém Coulson.
Kábé 2 perc múlva visszaért May ügynök a kezében egy dossziéval.

- Tessék! - adta oda May a dossziét Coulsonnak.

- Köszönöm. - biccentett Coulson. - Na szóval. Ha tényleg igaz amit mondtál akkor lesz egy pár dolog amit meg kell majd beszélni.

- Minden egyes szó amit ki ejtetem a számon az mind igaz volt. - mondtam.

- Akkor először is azzal kellene kezdenünk hogy mi is az a 0-8-4. Daisy! Mondjad. - biccentett oda Daisynek.

- Huh. Hát a 0-8-4 az egy ismeretlen eredetű tárgy. Vagy személy. Ilyen vagyok én is. - magyarázta Daisy.

- Ahogy az a személy is aki az apád volt. Majd' két évtizeddel ezelőtt egy Hong kong-i merénylet alatt készült róla egy rövid felvétel. Nem sok minden látszott rajta de az igen hogy egy kék köddel harcoló férfi van azon a felvételen. - folytatta Coulson. - Itt is van. Tessék! Nézd csak meg! Mutatott a „dobozomban" lévő Tv-re majd elindította rajta az említett videót.

- Ez...Ez ő... Ez az apám! - suttogtam ilyedtemben.

- Akkor jól gondoltam. Nos, mivel az apád képességeit birtokolod így most már te vagy a 0-8-4. - mondta tovább Coulson.

- Ez... Ez... - makogtam - Én félek! - álltam neki zokogni. Hiszen nem tudom hogy mi folyik itt. Most valami 0-8-4 vagyok a képességem miatt. És az apám járt Hong kong-ban. De nem vakációzni.

Valószínűleg akkor jött ide a földre. Hiszen anyu mindig azt hajtogatja hogy mikor megismertem apádat akkor épp egy hosszú utazásról volt haza felé. Ott ismerkedtek meg. Pár hónapra rá már egy pár voltak. Nem egész egy évvel később meg már házasok. Erre két évre rá születtem én. A szerelmük gyümölcse.

- Szóval igaz. - suttogtam.

Az apám átverte anyámat majd lényegében olyan erőt adott nekem amit nem akartam. Sírtam. De amit éreztem az szavakba nem önthető. Fájt. Égetett mintha savat itattak volna velem. Égtem belülről. Sikítottam. De olyat hogy bele remegett a bázis. Majd felemelkedtem az ágyról. Repültem. És közben már a kék köd is elő jött. Sikítottam. Téli torokból. A komplett bázis remegett. Láttam hogy Daisy megpróbálja enyhíteni a rezgéseket. De valahogy erősebb voltam nála.

Aztán hirtelen egy csomó emlék tört be a tudatomba. Az amikor megtudtam hogy apu meghalt. Mikor az első kiscicám meghalt. Mikor az első kutyám meghalt. Egy rakat szomorú emlék. Én csak sírtam és sikítottam. És a kék köd már szó szerint betöltötte a dobozt amiben voltam. Aztán apró szúrás éreztem a nyakamon. Ott ált mellettem Daisy komplett védő szettben egy injekciós tűvel a kezében. Nyugtató. Ez volt ráírva. Éppen hogy ezt el tudtam olvasni aztán nekiálltam álmosnak érezni magamat. Le zuhantam. Mázlimra az ágyamba. Aztán teljes sötétség.