Hihetetlen |Marvel ff.|

Kimenekítő akció 2.0

Steve szemszöge:

Hallottam ahogy Stark jelez a lányoknak hogy induljanak. Persze én ekkor már jó pár őrt kiiktattam az útból. Most is épp a következő biztonságiakat kerestem miközben a fák támadásában lopakodtam.

Aztán meghallottam azokat akiket kerestem. Épp az útszélen voltak és egy-egy flakonból iszogattak elmerülve a beszélgetésben.

~ De megváltozott a világ! ~ mondtam magamban. ~ Az én időmben még ilyen nem volt. ~ csóváltam meg a fejemet.

- Mi készen állunk. - hallottam meg Natashát.

- Vettem. - hallatszott Clint hangja.

- Én is! - tette hozzá Stark. - Kapitány! Te is hallottad? - intézte hozzám a szavait.

Nem válaszoltam mert tudtam hogy meghallanának. Így gyorsan mind a kettőt elintéztem. Az egyiket agyon csaptam a pajzsommal a másikat meg megfojtottam. Gyorsnak és halkan kellet elintéznem az biztonságiakat. Nem szabad a központ tudatára adni hogy itt vagyunk.

- Vettem. - szóltam bele egy kis csúszással az adó vevőmbe.

- Na végre! - csattant fel Stark. - Mi tartott eddig? - kérdezte szemrehányóan.

- A dolgomat intéztem. De mondom inkább úgy hogy el kellet inteznem kettő biztonságit. - mondtam.

- Így máris más! -  mondta Stark.

- Akkor mi mikor induljunk? - hallottam meg Kira hangját is a fülhallgatómban.

Igazság szerint Kira elég hallgatag volt mióta le száltunk a gépről. Meg nem tudnám mondani hogy miért. De engem most a küldetés foglalkoztatott a leginkább.  Így gyorsan válaszoltam is.

- Most. - mondtam.

Ennek hatására egy hallottam ahogy Stark kurjant eggyet és nekiállt leszedni az összes szeme elé kerülő Hydrást. De ezzel egy időben azt  is hallottam ahogy valakit fejbe vágtak.

- A furgon megvan! - jelentette Natasha.

- Vettem. - mondtam majd nekiálltam tovább lopakodni és elintézni a további őröket.

Kira szemszöge:

Natasha épp az őrt ütötte ki mikor én a lakattal bénáztam. Aztán láttam a szemem sarkából hogy Nat odaállt mellém és a fejét enyhén csoválva nézett.

- Mivan?! - néztem rá kissé sértődötten.

- Csajszi! Mire van a képpességed ha nem erre? - nézett rám vigyorogva.

- Tényleg! - esett le a tantusz. - Oké innen megoldom.

Erre Nat csak megvonta a vállát és előre ment beindítani a motort. Mikor hallottam ahogy becsukta maga után a kocsi ajtaját megidéztem a kék ködöt.

Szerencsémre nem hagyott cserben és egyből kinyílt egy halk kattanással.

Tudtam hogy ha anyu a kocsiban van akkor el kell majd magyaráznom a dolgokat. De azt hogy hogyan kerültem ide azt még nehezebb lesz majd elmagyarázni.
Vettem egy nagy levegőt majd kitártam a kocsi hátulját. Egy csomó rab volt odabent kábán és megkötözve. És ott volt köztük anyu is. Azonnal oda rohantam hozzá és átöleltem.

- Kira? - kérdezte akadozóan.
- Igen... Igen... Én vagyok az... - suttogtam boldogan. - Annyira hiányoztál! - szorítottam még még erősebben.

Ekkor Nat feje tűnt fel a kis ablaknál ahol hátra lehet nézni a csomagtérbe. Láttam ahogy azt tátogja hogy indulnunk kell.

- Hé emberek! - kiáltottam el magam miközben álltam fel anyu mellől. - Készüljetek! Nem soká mindenki biztonságban lesz! - mondtam biztatóan majd előre kopogtattam azon a kis ablakon hogy jelezzem Natnak hogy indulhatunk.