Hihetetlen |Marvel ff.|

Én mint a S.H.I.E.L.D ügynöke?

A hajam élénk rózsaszín színűen világított. Na ilyen nincs. Szomorúan néztem a telefonomban a tükör képemet. Aztán meg hirtelen sötét kék színű lett a hajam.

- Ugye ez valami vicc? - kérdezte Hunter.

- Hidd el nálam senki sem reméli jobban hogy ez valami vicc. - mondtam szarkasztikusan.

- Hát úgy tűnik hogy valahogy most a hangulatodhoz kapcsolódóan változik a hajad színe. - nézte Jemma a kezében lévő tablet képernyőjét. - Az agy hullámaidat folyamatosan mértük. Nézzed! - mutatta felém a tabletet.

- Ühmmm... Nekem most mit kéne látnom ezen a rakat cikkcak vonalon? - néztem értetlenkedve Jemmára. De most komolyan. Mit kéne nekem ezen látnom?

- Ezek itt az agyhullámaid. Ezek az itt az elmúlt öt perc mérései. Ez itt a felébredésed utáni két perc volt. - mutatott a cikkcak vonal elejére. - itt még a zavarodottság jelei látszódnak. De innentől - mutatott egy viszonylag érdekes formájú szakaszra. - itt egy ideiglenes sértődöttség lép fel majd erős koncentráció figyelhető meg. Aztán itt vagyunk most - mutatott a vonal cikcakos vonal végére. - itt pedig a meglepődést lehet látni.

- De akkor ezt eddig miért nem történt meg? Hisz majdnem három napja „kövültem" meg.

- Hát az embertelen témában még viszonylag tapasztalatlanok vagyunk. Egy ember van aki mondhatni tapasztalat a témában.

- Vagyis? - tudakoltam.

- Hát ez az illető Lincoln Campbell. Ő már régóta embertelen. És elég sokat tud a biológiai jelemzőinkről. A királyi többes az embertelenekre vonatkozik. - mondta Daisy.

- És ő most hol van? - vetettem fel a milliárd dolláros kérdést.

- Nem tudjuk. Már fél éve szem elől tévesztettük. - szólalt meg May.

- Nem teljesen. - fűzte hozzá Daisy.

- Hogy-hogy? - lepődött meg Jemma.

- Pont ma beszéltem vele. Azelőtt mielőtt Jemma felhívott hogy jöjjek ide. - mondta Daisy.

- És akkor most mi lesz? - kérdeztem. Aztán leesett hogy idő közben a hajam megint ezüstös fehér színű lett.

- Az lesz hogy segítek megtanulni hogyan használd a képességeidet. Még majd ez idő alatt May fog téged önvédelemre kiképezni.

- És mikor kezdünk? - lelkesedtem fel.

- Addig semmiképpen sem amíg meg nem gyógyultak a kezeid. - játszotta a szigorú orvos szerepét Jemma.

- Ne már Jemma! Hiszen már majdnem teljesen meg gyógyultak a kezeim! Nézd meg nyugodtan! - nyújtottam neki oda a kezemet.

- Legyen! - sóhajtotta majd levette a kezemről a kötést. - Mi a franc! - kiáltott fel meglepettségében Jemma.

- Mi az? - sietett oda melléje Fitz. Mikor meglátta azt amin Jemma meglepődött ő eltátotta a száját.

- Mi az?! Mit néztek ennyire? - próbált Daisy belátni a Fitz és Jemma által alkotott fal mögé.

- A-a ke-ze... - dadogta Jemma.

- Had nézzem meg én is! - kérte Daisy.

A srácok eltávolodtak tőlem hogy Daisy meg tudja nézni a kezemet.

- Hiszen ez teljesen meg gyógyult! - döbbent meg Daisy is.

- Most ezen mi olyan meglepő? Hogy meg gyógyult a kezem? - értetlenkedtem.

- Nem az meglepő hogy meg gyógyult hanem az hogy ilyen gyorsan gyógyult! Ennyi hajszál repedés nem tud ilyen gyorsan meggyógyulni!

- Nem lehet hogy ez még egy újabb képesség? - jegyezte meg Hunter.

- Megeshet. Lehet hogy gyorsabb lett a regenerációd. - gondolkozott hangosan Jemma.

- Akkor mikor kezdjük el a kiképzést?-kérdeztem tűkön ülve.

- Hát... Ha Jemmának nincs kifogása akkor azonnal. - somolygott Daisy.

- Így hogy teljesen meggyógyul mindenes így nyugodtan edzhetsz. - mondta Jemma.

- Okés! Na szóval remélem hogy nem egy kórházi ruhában kell majd edzenem! Tud adni nekem valaki valami normális edzésre alkalmas göncöt?! - poénkodtam.

- Persze! Gyere csak! Majd kapsz valami rád is jó ruhát! - kacagta Daisy.

Néhány perc séta után Daisy szobájában voltunk és épp a szekrényét rámoltuk kifelé.

- Jajj istenem ez nem lehet igaz! - bosszankodott a „kiképzőm". - Hol a francba van az a pulcsi! Tegnap még megvolt!

- Biztos meglesz majd. Előbb vagy utóbb minden mindig előkerül. - próbáltam tartani benne a lelket. Persze én aki az ágyon csücsült és élvezte a semmittevést.

- Inkább az utóbb lesz az mit az előbb! Na ugye most csak szivatsz! - kiáltott fel.

- Mi az? - pattantam fel.

- Ez komolyan mondom hihetetlen! Egész végig itt volt ez a nyomi kis pulcsi! - mutatott az egyik fiókra.

- Hát ilyen az élet! - vigyorogtam.

- Neked aztán van humorérzéked Kira! Komolyan mondom! Most is tökre bosszús voltam hogy végig abban a fiókban lapult ez a pulcsi és még csak most lett meg. És te egy egyszerű hozzászólásnak szánt mondat amiben volt annyi irónia hogy én észre vettem azt! - dicsért Daisy.

- Ugye tudod hogy nem kéne nekem egót „növesztenem". Rosszat tesz az egészségnek! - lőttem el egy szerintem borzasztó poént.

- Ajj Kira! - fulladozott Daisy az elfojtott röhögéstől. - Na jó ezt hagyjuk abba! Tessék ezeket vedd fel aztán menjünk edzeni! - vágott hozzám egy halom ruhát.

Miután át öltöztem meg néztem hogy mit vágott hozzám Daisy. Nem is olyan rossz. Gondoltam miután végignéztem a tükörképemen.

- Kész vagy már? - hallatszott Daisy türelmetlen hangja.

- Igen! Megyek! - kiáltottam ki a választ.

Miután kiléptem Daisy elégedetten nézett végig az általa ősze válogatott ruhák által kialakított fantasztikus szetten.

- Jó munkát végeztem! - vigyorogta. - Na gyere! Erre van az edző terem! - tájékoztatott.
Megint sétáltunk egy pár percen keresztül mire elértük a keresett helységet.

- Gyere! - nyitotta ki az ajtót előttem Daisy. - Menj csak előre!

Fogtam magam és beléptem a korom sötét helységbe.

- Meglepetés! - hallottam egyszerre mindenhonnan.

- Úr isten! - sikantottam. - Mi ez? Valami meglepetés buli?

- Hát mondjuk úgy hogy ez egy ügynök avató buli! - köszöntött Bobi.

- Készen állsz arra hogy kezdetét vegye az életed egy új szakasza? - kérdezte Daisy.

- Igen! - kiáltottam örömömben.

- Hát akkor Kira Roberts! Most tedd le az ügynök esküt! - hallottam egy számomra ismeretlen hangot.

- Leteszem én! Valaki mondaná hogy mit kell mondanom? - kértem segítséget.

- Mond azt hogy: Én Kira Roberts...

- Én Kira Roberts... - ismételtem.

- Esküszöm hogy...

- Esküszöm hogy... - mondtam tovább.

- Hűséget fogadok a Shield felé!

- Hűséget fogadok a Shield felé! - fejeztem be az eskü letételét.

- Akkor mostantól te Kira Roberts, te is a Shield ügynöke vagy! - kiáltotta Coulson.