Mindennél SM ff

2. évad 14. rész

- Én mondtam neki, hogy amíg tud maradjon ott. - bukott ki belőlem. - Nem szerettem volna ha ilyen állapotban találkozik apával. Féltem őt, nagyon is.

- Jaj, Kicsim! - húzott magához. - Apád soha nem lenne képes titeket bántani, ugye tudod? - tolt el magától és melyen belenézett a szemembe.

- Aznap nem úgy tűnt. Mindegy is, megyek és összeszedek pár ruhát.

Felszaladtam a szobámba. Tudom gyenge vagyok. Elfutok a problémáim elől. Szörnyű ember vagyok. Ahelyett hogy megbeszélném őket még inkább csak magamba fojtom. Nem tudom elképzelni hogy miket látnak bennem az emberek. Egyszerűen néha annyira idegroncs vagyok, vagy egy érzelmi roncs hogy azt rossz nézni. Valamelyik nap rámírtak a régi barátnőim, mert látták hogy elkezdtem a VS-nél modellkedni. És akkor még csodálkoztok hogy miért nincsenek barátaim. A mai világban nagyon nehezen lehet megbízni emberekben. Néha még a közeli ismerősökben sem, hiszen simán álarcot mutathatnak neked, csakis azért hogy megtudjanak pár pletykát. És ha hírességekről van szó, akkor még nehezebb, hiszem dús gazdagok és mindenki úgy néz rájuk mint egy pénzeszsákra. Emlékszem a Shawnnal való kapcsolatom elején nagyon sokan írták hogy csak kihasználom, vagy hogy csak arra használom hogy felkapjanak és én is híres legyek. Vicces nem? Szóval tényleg, manapság már meg kell válogatni a barátainkat, mert sosem tudhatod hogy ki kétszínű.

Annyit gondolkodtam hogy azt vettem észre hogy már kipakoltam szinte az egész szekrényemet. Gyorsan ránéztem hogy miket vettem ki, majd amik nem tetszettek visszatettem őket a helyükre. Gyorsan fogtam egy bőröndöt és beledobáltam a ruhákat. Karenéknél majd úgyis szépen összepakolom.

Vicces, hogy konkrétan nincs otthonom. Mármint oké, van fedél a fejem felett aminek hálás is vagyok de valahogy úgy nem érzem egyiket sem otthonomnak. Igazából, úgy érzem hogy egy ember karjai között érzem magam biztonságban, az pedig Shawn. Nyilván nyálasnak és sablonosnak hangzik, de ez így van. Nekem inkább egy személyt jelent az otthon, mint egy helyet.

- Már megint elkalandoztam. - motyogtam. - Most pedig magamban beszélek, csodás. - forgattam meg szemeimet. Gyorsan összehúztam a bőröndöm cipzárját, és leemeltem volna az ágyról ha nem lett volna ilyen nehéz. - Mi a szart pakoltam én ebbe?

Végül csak sikerült levennem és lecipelnem a lépcsőn is. Mielőtt még kiléptem volna az ajtón elköszöntem anyától akit bocsánatot kért. Végül beültem az autóba és először Shawn lakásához vettem az utamat, hogy ott lerakjam a bőröndöt. Miután ez is megvolt mostmár tényleg Karenékhez mentem vissza.

Útközben sokfelé elkalandoztam. Azon is gondolkodtam hogy mi lenne ha elköltöznék végleg, de azzal szerintem csak nekem és Shawnnak ártanék. Gondolkodtam a vele való kapcsolatomon is. Mostanában többször eszembe jut, hogy amúgy mi is van közöttünk de a végére csak megrázom a fejemet és egy lemondó sóhajjal túllépek a témán. Az tény hogy amíg tudtam hogy nincs velem, nem tudom felhívni addig sokkal rosszabb volt a helyzet. Mostmár egy fokkal jobb, de még mindig nem az igazi. A gyógyszereket naponta szedem, és ha elfogy akkor muszáj felhívnom az orvost hogy írjon még hiszen nem gyógyultan meg teljesen. Ha lehet így fogalmazni.

Ahogy letettem a kocsit, kiszálltam belőle és beléptem a bejárati ajtón. Felakasztottam a táskámat és eszembe jutott hogy valahol a táskám mélyén van egy cigarettás doboz. Igazából most teljesen jól voltam. Nem voltam szomorú, ahhoz képest amiket anya mondott, hiszem felszaggatta úgymond a régi sebeket. Elborulva sem volt az agyam, csak szimplán eszembe jutott és gondoltam akkor most kipróbálom. Feltúrtam a táskámat, majd meg is találtam amit kerestem. Kimentem a teraszra - természetesen felöltözve mert azért még mindig tél volt - leültem a fa székre és kibontottam a dobozt. Ahogy megláttam a sok kis összetekert fehér papírt benne dohánnyal, megfordult a fejemben hogy talán mégsem kéne de egyszerűen annyira nem érdekelt. Kivettem belőle egy szálat és a nemrég vett öngyújtóval meggyújtottam. Ahogy meggyulladt szívtam belőle egyet, majd rögtön elkezdtem köhögni. Fogalmam sem volt hogy ez normális-e, de szívtam belőle még egyet. Mostmár kisebbet, Ugyanis nem akartam megfulladni. Ahogy a fehér füst kijött a számon valahogy jobban éreztem magamat. Fogalmam sem volt hogy miért vagy hogy hogyan, de tudtam hogy kell belőle még egy.