Számít még? | Chris Collins&Shawn Mendes fanfic. [BEFEJEZETT]

❝2Sⅹ⑧ⅹ2S❞

Aiden pillantásaitól a lehető legjobban elszégyelltem magam. Az egyik pillanatban már bocsánatot akartam kérni, de nem is tudtam miért. Hisz nem én törtem el az orrát... 

Viszont Aiden volt olyan kedves, hogy a képembe köpte, hogy gratulál a választásomhoz. Csak még jobban a béka segge alá került a jókedvem. Egy ideig nem is látott napvilágot. Aztán pénteken egyszer csak elém állt és behúzott az egyik szertárba. Eléggé meglepettem.

- Sajnálom - mondta halkan. A forró lélegzete szinte égette a bőrömet.

- Mit? - vontam fel a szemöldököm miközben igyekeztem nem rossz helyeken megérinteni őt. Bár elég nehéz volt, milyen a szűk helynek köszönhetően teljesen összepréselődtünk.

- Miattam voltál szomorú. Nem akartam.

- Aiden! Nyugi, nincs baj - mondtam mosolyogva.

- Szuper - biccentett egy aprót aztán a száját az enyémre tapasztotta.

Meglepődtem. Aztán még jobban, mikor vissza is csókoltam. Nem tudom mit gondoltam mikor beletúrtam a dús fekete hajába, vagy amikor a dereka köré fontam a lábaimat.

- Ezzel nem segítesz - nyögte bele a csókunkba. 

- Bocsi - mormogtam, aztán vadabbul kezdtem el csókolni. Aiden még jobban a falnak nyomott. Kezei a lábaim minden porcikáját bejárták. 

Az ujjaimat végighúztam a felsőtestén. Éreztem ahogy az izmai megfeszülnek. A kezeim tovább vándoroltak a derekáig. Óvatosan benyúltam a pólója alá majd az ujjaim felső teste minden egyes szegletét bejárták. Aidenből egy sóhajt szakadt fel.

A kezeit a lábamról a derekamra tette. Lassan lehúzta a pólómat. Akkor jöttem rá, hogy mi a francot csinálok.

- Aiden - mondtam miközben kapkodtam a levegőt.

- Mi az? - kérdezte. A homályos fényben is tisztán tükröződött az arcán a meglepettség.

- Ezt nem itt kéne - csúszott ki hirtelen a számon. Gondolataimban jó néhányszor seggbe rúgtam magam emiatt.

Aiden helyeselően biccentett majd lerakott a földre. Gyorsan felvettem a pólómat majd próbáltam az ujjaimmal kifésülni a zilált hajamat. Eközben Aiden is lihegve túrt bele a hajába.

- Menj a szobámba. Máris megyek én is. - A kijelentésére csak egy bólintással válaszoltam majd a szobája felé vettem az irányt.

Mikor beértem sóhajtva ültem le az ágyára. Milliószor fordult meg a fejembe a kérdés. Tényleg akarom?  Őszintén szólva nem tudtam. Semmit sem érzek Aiden iránt. Legalábbis az előbbi eset közben nem éreztem semmi olyat. Csak szimplán vágyat. 

Nem érkeztem befejezni a gondolatmenetemet, mert amint belépett Aiden a szobába rögtön letámadt az ajkaival.

- Szobatársad? - kérdeztem mikor elváltunk egymástól.

- Jövőhéten jön - hadarta majd miután lehúzta rólam ismét a pólómat újra megcsókolt. Eközben a kezeimet ismét útnak indítottam, hogy bejárják a kidolgozott felső testét. Aidenből egy halk nyögés távozott. Ezt követően én is levettem róla a pólóját. 

Ráültem Aiden csípőjére majd először a szájára nyomtam egy apró csókot, majd az ajkaimat az állkapcsán vezettem végig. Mikor a nyakához értem felsóhajtott. 

A kezeim útját az ajkaim is követték. Miután végig csókoltam a felső testét vissza tértem a szájához. Aztán mikor Aiden a nadrágomat kezdte kigombolni hirtelen észhez tértem és leállítottam.

- Ezt nem kéne - mondtam lihegve.

- Miért? - kérdezte összevont szemöldökkel, aztán zavartalanul kigombolta a nadrágom.

- Mondom ezt nem kéne - ráztam meg a fejem ingerülten.

Gyorsan lemásztam Aidenről majd visszagombolt a nadrágomat majd felvettem a földre hajított felsőmet és azt is magamra kaptam. Az összezilált hajamat ismételten az ujjaimmal próbáltam kifésülni.

- Ne mondd már, hogy még sose csináltál ilyesmit - mondta Aiden megvetően. Egy pillanatra megdermedtem.

- Képzeld el, hogy már megtörtént. Nem is egyszer - mondtam gúnyosan. 

- Ó tényleg? Akkor miért futamodsz meg? - vonta fel a szemöldökét. - Most komolyan ilyen állapotban itt hagysz?

- Figyelj Aiden, Felejtsd el ami történt. Elvesztettem a fejem - mondta idegesen.

- Collins nem tud kielégíteni? - kérdezte vigyorogva. Éreztem ahogy a düh szétárad a testemben.

- Ne aggódj emiatt - ráztam meg a fejem. - Ő jobb mindenkinél.

Végszóra becsaptam az ajtaját majd a szobám felé vettem az irányt. Szerencsém volt, hogy Lottie épp Graysonnal mászkált valahol. Mikor eszembe jutott a kép ahogy boldogan ölelik át egymást egyszerre öntött el a féltékenység és az öröm. Féltékeny voltam, hogy neki ilyen tökéletes kapcsolata van, és örültem, hogy boldog volt Graysonnal. Megérdemelték egymást. 

Ha nem mentem volna el abba a buliba azon a vasárnap akkor talán most is Chrisszel mászkálnék egy parkban boldogan mosolyogva és nevetgélve. Ehelyett meg a szobámba vagyok, összekuporodva az ágyamon kekszet zabálva. 

Másnap reggel eléggé rossz kedvem volt amit Lottie is észrevett, de nem voltam hajlandó neki semmit se mondani. nem akartam senkinek se beszélni arról ami velem és Aidennel történt. Úgy szégyelltem magam mint még soha.

- Mi van veled Leah? - kérdezte Chris aggódva mikor beléptem az egyetem épületébe.

- Semmi - vágtam rá.

- Hercegnő - mondta vigyorogva. - Jobban ismerlek mint te magadat. Szóval hajrá, ki vele!

- Chris, ez nem alkalmas.

- Oké - mondta sóhajtva, de továbbra se hagyott magamra. Értékeltem a kedvességét.

A nap végére továbbra is rossz kedvem volt amit Lottie is megelégelt. Mivel kizárt a szobából, azzal az indokkal, hogy "nem bírja nézni a savanyú képemet". Sóhajtva tudomásul vettem, hogy a legjobb barátnőm ignorált engem mert nem tud mit kezdeni velem.

- Miért vagy kint? - kérdezte Chrstian mikor meglátott az egyik padon.

- Lottie nem bírja elviselni a savanyú képem - mondtam kínosan nevetgélve.

Chris mosolyogva leült mellém aztán csendben néztünk magunk elé. Éreztem ahogy az álmosság miatt leragad a szemem, de nem akartam bemenni. Nagyon emlékeztetett arra az éjszakára mikor felléptünk... Bár nem végződött a legjobban attól még megmosolyogtatott az emlék.

- Min mosolyogsz? - kérdezte hirtelen.

- Emlékszel mikor először léptem fel veled? - mondtam, majd szembe fordultam vele. A szemei felcsillant és széles mosoly terült szét az arcán.

- Persze - bólintott. - Akkor mondtam ki először hogy kedvellek.

- Komolyan úgy gondoltad? - kérdeztem döbbenten. A töprengős arckifejezését látva alig bírtam bent tartani a nevetésemet.

- A lehető legkomolyabban - válaszolta végül. Mosolyogva néztem rá aztán közelebb húzódtam hozzá és a fejemet a vállára döntöttem ő meg átkarolta a derekamat.

- Még most is szeretlek - mormogta majd a hajamba csókolt.

- Bárcsak tudnám, hogy én mit érzek - dünnyögtem fáradtan.