Számít még? | Chris Collins&Shawn Mendes fanfic. [BEFEJEZETT]

Shawn szemszögéből

Sziiasztok. cc: Bocsi, hogy még mindig nem a kiegészítő kötettel/novellával jöttem, de talán ez is tetszeni fog nektek. Az egyik olvasó, még régebben írta, hogy írhatnék Shawn szemszögéből is részeket. Eddig nem igazán sikerült beékelni a történetbe, szóval mos egy kicsit máshogy oldom meg, de remélem így is tetszeni fog. Szóval, most pár sorban elolvashatjátok, hogy dióhéjban milyen is volt Shawn élete, amiről elég kevés szó esett eleinte.

Mikor először megláttam őt le se tudtam róla venni a szememet. Egyszerűen olyan tökéletesnek látszott a hosszú, szőke hajával és gyönyörű kék szemeivel. Túl tökéletes volt. Észre sem vettem és már bele is szerettem. Olyan gyorsan történt, hogy nem is tudtam felfogni, de már nyakig benne voltam. Minden jól mehetett volna, ha nem Chris halott barátnőjére hasonlítana. Sőt, mondhatjuk azt is, hogy kiköpött mása. Persze ez engem nem igazán állított volna meg, ha nem jelenti be, hogy érez valamit iránta. Hosszú ideig néztem végig ahogyan játszadozik vele, és a legszörnyűbb, hogy Leah mit sem sejtett az egészről. Annyira elvesztettem a fejem, hogy hülyeségeket csináltam. Először dobtam a barátnőmet, aztán ok nélkül haragudtam még Leah-ra is. Ok nélkül. Annyira egy idióta voltam! Mégis hogyan gondolhattam azt, hogy miután cserben hagytam bevallom neki, hogy szeretem akkor a karjaimba fog hullani? Aztán végül is túléltem, már kezdtek egyenesbe jönni a dolgok. Kijártuk a középiskolát, aztán az egyetemre kezdtünk el járni. Én természetesen Priscillával mentem együtt, Chris meg Leah-val. Bármennyiszer is mondtam azt, hogy már nem érzek iránta semmit, hazugság volt. Színtiszta hazugság. Viszont nem tettem semmit. Tudtam, hogy ő sose lesz képes úgy gondolni, hogy nem a legjobb barátja vagyok. Ezért is segítettem Chrisnek mikor szakítottak és csúnyán összevesztek. Mindig csak segítettem nekik. A saját káromra mentem. Nem volt elég nekem, hogy a kapcsolatukat néztem végig. Most a saját két szememmel láttam ahogyan Chris megkéri a kezét, aztán összeházasodnak. örültem annak, hogy boldogak. Ez természetes volt. De közben teljesen felemésztett az, hogy most már sose lesz az enyém. De mégsem mutathatom ki. Mosolyogva kell végig követnem az életük minden egyes pillanatát. Egyszer elmúlik a szerelem, nem?