Számít még? | Chris Collins&Shawn Mendes fanfic. [BEFEJEZETT]

#14 ☞①④☜#14

A délután nagyon jól telt, főleg, hogy Chris-szel töltöttem. Bármennyire is azt hittem, hogy "ágyba akar juttatni" tévedtem. Egy apró jelzést sem tett felé aminek örültem. Viszont abban a pár órában amit nála töltöttem nem telt agyon izgalmasan, legalábbis külső szemmel nem tűnt volna annak. Egész délután csókolgatott és vagy százszor bocsánatot kért, amiért bunkó volt. Egyszerűen imádtam.

Ma reggel viszont fáradtan keltem mert kénytelen voltam éjszaka tanulni, mert Chris nem engedte, hogy ezt náluk tegyem meg. Állítása szerint ki kellett használni, hogy nincsenek otthon a testvérei meg a szülei. Kiderült, hogy van két lány testvére, az idősebbik Kirsten, a fiatalabbik Karisma. Mellettük még van egy öccse, Crawford. Nem tudom ő, hogy van vele, de én nem bírnám ki ennyi testvérrel. Tuti nap mint nap veszekednénk, ami nélkülük is napi program a családban.

- Szia - köszönt mosolyogva Chris mikor találkoztunk a suli előtt.

- Szia - köszöntem vissza majd lábujjhegyre álltam majd gyorsan megcsókoltuk egymást. A közelünkbe lévő diákok hangos fütyülésbe kezdtek amitől eléggé zavarba jöttem, de amikor Chris megfogta a kezem el is múlt, mivel csak rá tudtam gondolni.

- Ti jártok? - nyögte ki Shawn mikor beléptünk az osztályba.

- Igen - mondta szárazon Chris. A választ követően Shawn mélyen a szemembe nézett majd bólintott egy aprót.

- Chelsea? - kérdeztem Isaacet.

- Jövőhéten már jön - mondta mosolyogva.

- Végre - sóhajtottam fel.

- Már hiányzik ugye? - kérdezte Zach.

- Naná! Ebben a nagy sürgésben nem is tudok náluk menni.

A panaszomra Shawn gúnyosan felnevetett. Szóval megújult a haragja irántam. Hát nem szuper?

Bár boldognak kellett volna lennem nem sikerült teljes mértékben. Ez Shawnnak köszönhető leginkább. Valószínű volt, hogy haragszik rám, nem tudom miért, és sehogy nem tudtam megbékíteni, és ez zavart. Mégis csak vele szidtam Christ az utóbbi két napban.

- Mondd már mi a bajod! - kérleltem Shawnt amikor végre sikerült utolérnem.

- Húzz már innen - nyögött fel kelletlenül. Igazából beszédstílusától meg kellett volna sértődjek, de most nem ez volt a lényeg.

- Mi a franc bajod van?! - kérdeztem élesen.

- Jársz vele! - üvöltött az arcomba amitől kicsit megszeppentem. - Érted már?! Jársz vele! Elegem van - tárta szét a karját. - Mikor haragudtál Chrisre itt voltam melletted. Felvidítottalak mikor az az idióta megbántott. Egy kérdésem lenne. Komolyan gondolod vele?

A kijelentése megbénított. Percekig nem találtam rá még a saját hangomra se.

- Igen. Teljesen komolyan - mondtam ki a leghatározottabban.

- És ő? Ő komolyan gondolja? - kérdezett ismét.

- Nem tudom - ráztam meg a fejem. Shawn kelletlenül felnevetett.

- Mondta már, hogy szeret?

- Nem - mondtam suttogva. Egyre kínosabb irányba fordult az egész beszélgetésünk.

- Jó - bólintott. - Mert én szeretlek.

Először azt hittem rosszul hallok. Aztán mikor visszapörgettem a mondatait a fejemben akkor sem hittem annak amit hallok.

- Mi? - kérdeztem totál szerencsétlenül.

- Nemár Leah! - nevetett fel, de most már őszintén. - Szeretlek, basszus!

- Ezt... ezt te sem gondolhatod komolyan - mondtam suttogva, közben pedig próbáltam a gondolataimat helyre rakni de nem ment. Bár nem néztem a szemébe mégis zavart a pillantása.

- Persze, hogy komolyan gondolom - mondta a szemeit forgatva. - De te már Chrisszel jársz, és nem akarsz megbántani. Vele jársz, és gondolom szereted is azt a marhát. Megértelek, nyugi. Legalább most már ezt is tudod.

- Hallgass! - szóltam rá ingerülten. Shawn megdöbbenve nézett rám. - Igen, nem akarlak megbántani! de ez nem hatalmaz fel téged arra, hogy helyettem eldöntsd az érzéseimet! Honnan a francból tudod, hogy szeretem? Még én sem tudom!

- Kicsi, édes Leah - mondta miközben a kezét a vállamra helyezte.

- Ne viselkedj úgy velem mint egy gyerekkel! - ráztam le magamról a kezét. - Ne mondd, hogy te belém látsz és tudod, hogy szeretem! Majd én megmondom, ha így lesz. most csak hagyj boldognak lenni, könyörgöm. Amióta Emmeline meghalt, nem tudtam igazán boldog lenni. És most itt a lehetőség, de te rohadtul elcseszed. - A hangom a végére elcsuklott és éreztem ahogy a könnyeim az arcomat kezdték égetni. Shawn bólintott egyet majd otthagyott. Nem szólt egy szót sem. Még annyit se mondott, hogy "bocs". Miért esik szét körülöttem minden? Miért pont akkor, mikor már azt hiszem, hogy minden rendben lesz?

- Aranyhaj - hallottam Chris hangját a hátam mögül. -, mi történt?

Chris arcán aggodalom ült. Mikor nem válaszoltam szorosan átölelt és a hátamat kezdte simogatni, miközben azt suttogta a fülembe, hogy "nyugodjak meg".

- Minden oké - bizonygattam mikor kicsit eltoltam magamtól. - Csak eszembe jutott a nővérem és muszáj volt kiadjam magamból.

Chris bólintott egy aprót majd a kezemnél fogva egy padhoz húzott a suli udvarán.

- Mesélsz a nővéredről?

- Érdekel? - a kérdésemre Chris válaszul csak bólintott. - Egy évvel idősebb volt nálam. Ugyanolyan szőke haja volt mint nekem és kék szeme. Ő mindig is talpraesettebb volt mint én. Rengeteg barátja volt, bulizni járt velük. Az egyik legjobb barátnőjét Bellynek hívták. Egy autó balesetben halt meg. A nővérem, Emmeline ekkor esett depresszióba, és... - magyaráztam, de nem bírtam befejezni.

- Nem a te hibád - simította meg arcomat gyengéden Chris majd átölelt és egy puszit nyomott a számra. - Hazakísérjelek?

- Nem kell - mondtam mosolyogva majd búcsúzóul megcsókoltam és hazaindultam.

Egész este Shawn mondatai lézengtek a fejembe. Kimondta azt a szót amit én a nővérem elvesztése óta félek a számra is venni. Viszont ma rádöbbentett valamire. Méghozzá arra, hogy tényleg szeretem Chris-t. Most már teljesen biztos vagyok benne.