Számít még? | Chris Collins&Shawn Mendes fanfic. [BEFEJEZETT]

#13☞①③☜#13

Reggel levakarhatatlan vigyorral a képemen keltem fel. Tele voltam energiával készülődés közben ami a szüleimnek is feltűnt.

- Mivel érdemeljük ki, hogy ilyen boldog vagy? - kérdezte anya mikor a cipőmet húztam épp fel.

- Csak tegnap jó napom volt - vágtam rá és elindultam mielőtt még megkapom a "beteg is lehetnél most, ha tovább álldogálsz a hideg esőben" szöveget amit a tegnapi nap folyamán már rengetegszer meg kellett hallgatnom.

De mi értelme is lenne annak, ha az ember egy teljes napig boldog? Legalábbis nekem még eddig egyszer sem jött össze ilyesmi. Ma sem volt másképp.

Az első hideg zuhany az volt, hogy Chelsea még mindig nem jött iskolába. Már kezdtem hiányolni, főleg, hogy már harmadik napja nem is tudok elmenni nála. 

A második dolog ami enyhén kikészített az volt, hogy Chris hozzám sem szólt. Egyetlen. Egy. Szót. Sem. Egész nap. Shawn is észrevette a hallgatóságát, de amikor megkérdezte, hogy mégis mi a baja akkor csak annyit válaszolt, hogy "elcseszett mindent". Egyértelmű volt a beszéde közben, hogy a választ nekem szánta, de rám sem nézett. Az első tippem az volt, hogy zavarban van a tegnapi után, de annak egy az ezerhez az esélye. A következő felvetésem az volt, hogy megbánta és, hogy szerinte hülyeség volt az egész. Bár az elsőtől jobban éreztem volna magam, mégis a másodikra voksoltam.

A nap további része unalmasan telt. Az egyik szüneten Sammel beszélgettem, aki még mindig ott tart, hogy bizonyítani akarja, hogy "nem rossz fiú". A többi szünetet az ikrekkel és Shawnnal töltöttem mivel Chris ki se akart jönni a friss levegőre, inkább zenét hallgatott. Utolsó óra után is lassan indult hazafele és mivel már elegem volt a viselkedéséből utána indultam, hogy kérdőre vonjam.

- Mi a bajod? - kérdeztem mikor mögé értem.

- Mint ahogy mondtam, elcsesztem - mondta nemtörődömséggel a hangjában.

- Ennél azért többre lennék kíváncsi.

- Ó, tényleg? - kérdezte miközben hátrafordult és közelebb lépett hozzám. - Elcsesztem. Ne vedd magadra, én voltam barom és elsiettem ezt az egészet.

- Mégis mit? - miközben folyamatosan kérdezgettem tökre szerencsétlennek éreztem magam. Mint valami buta kislány. Chris tekintete is ugyanezt árulta el. Olyan mosoly ült az arcán mintha valami hülye kislánynak kéne magyaráznia a nagyok dolgairól.

- Nem akkor kellett volna megcsókoljalak - mondta ki lassan. Már épp kérdezni akartam, hogy miért is, mikor leintett. - Nem mostanra terveztem.

- Akkor mikor szeretted volna megtenni? - tártam szét a karomat tehetetlenül.

- Tudni szeretnéd? - vonta fel a szemöldökét. Válaszként csak egy aprót bólintottam. - Hát tudod, a bálra terveztem. El akartalak hívni aztán az utolsó táncnál megcsókoltalak volna, és akkor most minden jó lenne - zavart hallottam a hangjába és bizonytalanságot ami nem sokszor észrevehető nála szóval ki is használtam.

- Ilyen romantikus alkat vagy? - böktem meg a mellkasát vigyorogva.

- Én nem, de te igen - mondta miközben oldalra döntötte a fejét és úgy fürkészett. Mint mindig, most is rabul ejtettek azon a gyönyörű zöld szemei.

- Nekem így is eléggé romantikus volt - vontam meg a vállam.

- Belemész a játékomba? - kérdezte halkan. Mivel nem értettem mire akart kilyukadni kérdőn összevontam a szemöldökeimet. - Akkor kérdezem máshogy. Járni akarsz velem?

A kérdése megdöbbentett. éreztem ahogy elönt a pír, Chris pedig elégedetten elvigyorodott amitől csak még kínosabban éreztem magam, de továbbra se tudtam elfordítani a tekintetem. Utáltam ezt.

- Ezt igennek veszem - mondta halkan majd az egyik kezével megsimította az arcom. Az ujjai nyomán bizseregni kezdett a bőröm. - De először is vannak szabályaim.

- Milyen szabályok? - kérdeztem félve.

- Lényegében csak egy, de az szörnyen fontos. Bármint megteszel amit csak mondok - jelentette ki lassan szótagolva, mintha azt akarná, hogy ezt örökké az agyamba véssem.

- Mi van?! - mondta a kelleténél kicsit hangosabban mikor megtaláltam a hangom.

- Jól hallottad. Ha azt mondom, hogy csókold meg azt a lányt aki ott vár az udvaron akkor szépen megteszed - mondta, közben folyamatosan vigyorgott.

- Aha, szóval miközben veled járok csókolózzak mással - vontam össze kétkedve a szemöldökömet.

- Nekem ez csak poén lenne - mondta miközben ismét játékos csillogás villant meg a szemében. 

Chris óvatosan a két tenyere közé fogta az arcom és lassan a száját az enyémre tapasztotta. Mintha attól félne, hogy összetörne. 

Átkaroltam a nyakát és visszacsókoltam. Mikor a hajába túrtam csókja hevesebb lett és ismét nem hallottam semmit a körülöttem lévő zajból, és akárcsak tegnap most is majdnem kicsúszott a számon az sz betűs szó. 

- Minden oké? - kérdezte Chris mikor elváltunk.

- Igen  - mosolyogtam rá majd újra megcsókoltam.

Mikor elváltunk egymástól kimentünk az épületből. Már épp készültem elköszönni tőle mikor a kezét az ujjaimra kulcsolta és a házuk felé kezdett vonszolni.

- Várj már - nevettem fel és elővettem a telefonom. - Nem akarom megint magamra haragítani a szüleimet.

Chris nevetve biccentett majd megvárta míg tárcsázom anya számát. 

- Szia anya - köszönt bele a készülékbe vidáman. - nem gond, ha kicsit később megyek haza? Csak Chrisszel tanulok majd. - Miközben be adtam a kis mesémet a szám szélét rágva Chrisre néztem. A száján kaján vigyor terült szét amitől rögtön meg is bántam, hogy bele mentem ebbe az egészbe.

- Gyere Aranyhaj, menjünk tanulni - vigyorgott rám miközben átölelte a vállam és a homlokomra adott egy puszit.