Számít még? | Chris Collins&Shawn Mendes fanfic. [BEFEJEZETT]

#16☞①⑥☜#16

A tegnapi napom tökéletes volt. Egyetlen szó kellett ahhoz, hogy minden rossz gondolatom egyszeriben eltűnjön. Szeret. Ennyi kellett nekem. Őrült módjára kezdtem hinni abban, hogy most már minden normális lesz. Aztán minden az ellenkezőjére fordult mikor megláttam Shawnt. Továbbra is foltok virítottak a fején. Amint meglátott engem csak egy megvető pillantást kaptam. Nekem kellett semmit mondanom, hogy rájöjjön: továbbra is együtt vagyok Chrisszel. Jól tudta, hogyan kell összezavarni az embert. Jól tudta, hogyan kell bűntudatot ébresztenie bennem. Egyetlen pillantással elérte, hogy eszembe jusson mikor azt mondta szeret. És ez így ment napokon át. Amíg egy helyiségbe kellett lennem Shawnnal képtelen voltam boldog lenni. Aztán mikor Chrisszel találtunk akkor minden rosszat elfelejtettem. Hosszú távon azt hiszem meg fogok őrülni.

Most épp a tornateremben álltunk. Az első normális bálomon.

- Olyan gyönyörű vagy - suttogta a fülembe Chris mikor átölelt. Térdig érő, skarlátvörös ruhát viseltem.

- Köszönöm - vigyorodtam el.

Mikor elváltunk megpillantottam Shawnt aki felénk közeledett. Chris állkapcsa megfeszült és erősebben szorította a kezem.

- Szabad egy táncra? - szegezte nekem a kérdést mikor elénk ért. Lopva Chrisre pillantottam aki dermedten állt.

- Persze - mosolyogtam rá aztán engedtem, hogy átölelje a derekamat és kicsit arrébb vezessen.

Óvatosan a derekam köré fonta a karját én meg átöleltem a nyakát.

- Szép vagy - mosolyodott el kedvesen.

- Te se nézel ki rosszul - mondtam tettetett elismeréssel. Shawn felnevetett.

- Ha nem lenne lila a fejem akkor még el is hinném.

A kijelentésére szorosan lehunytam a szemem majd, hogy ne lássa az épp kitörekvő sírásomat a fejemet a vállára hajtottam. Shawn halkan felsóhajtott majd csendben tovább táncoltunk. Minden egyes pillanatban egyre jobban ölelt át.

- Sajnálom, hogy ennyire szeretlek - suttogta. Rögtön kővé dermedek a karjaiban.

- Te aztán értesz ahhoz, hogy kell elrontani egy pillanatot - nevettem fel kényszeredetten.

- Ó bocsánat, hogy elrontom a boldogságodat a drága hercegeddel aki szétverte a fejemet részegen - forgatta a szemeit.

- Na jó. Elegem van - mondtam indulatosan, majd kibontakoztam az öleléséből és az udvarra indultam. hallottam ahogy kicsapódott utánam az ajtó kétszer is. De nem érdekelt, semmi nem érdekelt.

Utat engedtem a könnyeimnek amik gond nélkül folytak végig az arcomon lemosva a tökéletes sminket. De már semmi nem érdekelt. Miután már harmadjára botlottam meg az átkozott magassarkú cipőmtől azt is levettem a lábamról és úgy mentem tovább. A kövek szúrták a talpamat, de az volt a legkisebb gondom.

Tudtam, hogy jönnek utánam, de a fülemben dübörgő vértől tulajdonképpen semmit nem hallottam. Csak az érdekelt, hogy végre Chelseahez érjek. Most csak rá volt szükségem és a nyugtató ölelésére.

Sötét volt. Alapból is alig láttam, de a könnyeim rásegítettek erre. Már nem tudtam merre tartok és, hogy őszinte legyek nem is érdekelt. Ugyan miért hagyná egyszer az élet, hogy minden tökéletes legyen? Úgy látszik nem érdemlem meg.

A következő pillanatban csak annyit hallottam ahogy Chris és Shawn egyszerre kiáltja a nevemet aztán egy csikorgó kereket hallottam. Éles fájdalmat éreztem a derekamnál aztán elsötétült minden. Semmire sem emlékszem.