Számít még? | Chris Collins&Shawn Mendes fanfic. [BEFEJEZETT]

❝2Sⅹ④ⅹ2S❞

- Kösz - mondtam hűvösen Christiannak mikor megállt a suli előtt az autóval.

- Leah... - mondta halkan. - Beszéljük már meg, kérlek!

Sóhajtva visszaültem mellé az autóban aztán vártam a hegyi beszédét.

- Christian, nem érek rá - mondtam ingerülten.

Christian szorosan markolta a kormányt, tisztán látszódott ahogyan elfehéredtek az ujjbegyei... De nem érdekelt. Szó nélkül ott hagytam. És vajon mégis hogyan jutottunk el idáig? Szívesen mondanám azt, hogy ez egy hosszú történet, de egyáltalán nem az.

Az első hét összes napja ugyanúgy telt: bementünk az órákra, mikor volt egy kis időn megittam egy-egy kávét hol Chrisszel, hol Lottieval. Aztán a hétvégén ismét mentünk volna buliba, amihez semmi kedvem nem volt, de a srácok rávettek, hogy mindenképp menjek el, mert iszonyat jó buli lesz. Én meg hülye voltam és beleegyeztem.

A hangulatomhoz illően öltözködtem ami miatt Lottie még rám is szólt, hogy húzzak átöltözni mert így nem mehetek el egy buliba. A tanácsára a sportcipős szerelésemet lecseréltem egy bézs, picit térd fölé érő ruhára. 

- Tökéletes - nézett végig rajtam Lottie mikor elkészült a hajammal és a sminkemmel.

- Hogy nekem mennyire nincs kedvem ehhez - dünnyögtem.

- Ha Aiden miatt aggódsz... - kezdett bele, de félbeszakítottam.

- Nem érdekel Aiden, oké?

- Jó - bólintott majd az arcára erőltetett egy mosolyt.

Próbáltam boldognak és vidámnak tűnni mikor elértünk a buli helyszínére, de nem igazán sikerült. A srácok természetesen rögtön leitták magukat, legnagyobb örömömre.

- Chris, túl sokat ittál már - vettem ki a kezéből a vodkás üveget.

- Életem - döntötte oldalra a fejét -, elrontod a bulit.

- Pia nélkül is lehet bulizni - fontam keresztbe a karom magam előtt.

- Hát persze. Azért vagy ilyen zsémbes - forgatta a szemeit.

- Nem vagyok az - dünnyögtem majd igyekeztem a vodkát olyan helyre tenni ahonnan nem igazán tudja elvenni ilyen állapotban. Milyen nem találtam erre alkalmas helyett felmentem az emeletre és az egyik szekrényre helyeztem. 

Mivel nem igazán volt kedvem vissza menni az illuminált emberek közé ezért fent maradtam az emeleten és elfoglaltam az egyik ülőhelyet ami a folyosó szélén állt. Pár perc múlva csak annyit hallottam, hogy mindenki ordítani kezd. Ez még nem annyira keltette fel az érdeklődésemet. Az viszont annál inkább, hogy hangos csörömpölések is kihallatszottak a hatalmas hangzavarból.

Mivel kíváncsi voltam, hogy melyik barom tört el valamit így lementem. Igazán kár volt.

Egy szőke csaj ült a pulton amelyről lelöktek minden poharat, tálat, üveget... A csaj lábai szorosan kulcsolódtak egy fiú derekára. A kezei meg egy félreismerhetetlen szőkés barna hajba túrt bele többször is. Szerettem volna azt hinni, hogy nem ős az, de miért is lett volna igazam?

Mikor Lottie észrevett a lépcsőn rögtön odajött hozzám, de nem szólt semmit, csak szorosan megfogta a kezem és kivezetett a házból.

- Annyira sajnálom Leah! Nem is tudom mi történt - mondta idegesen.

- Ó, én pontosan tudom - mondtam fáradtan majd szorosan lehunytam a szemem, hogy ne törjenek lő a könnyeim. Nem akarok megint miatta sírni. Többé már nem akarok.

- Leah! - hallottam meg magam mögül egy ismerős, lágy hangot. Azt a hangot, amit ha az utóbbi napokban meghallottam menekültem előle. Most viszont megálltam.

- Mit akarsz? - kérdezte Lottie.

- Jól vagy? - szegezte nekem a kérdést Aiden.

- Megleszek - bólintottam. Aiden felsóhajtott majd beletúrt a dús, fekete hajába.

- Sajnálom ami múlt héten történt - hadarta. - Nem akartam...

- Nem történt semmi - vágtam közbe. - Most, ha megbocsájtasz haza szeretnék menni, hogy átöltözzek és lefeküdjek aludni. El akarom felejteni azt amit ma láttam.

- Bár nem hiszem, hogy ez menni fog - tette fel a kezeit védekezően - azért még menj csak, nyugodtan.

Még egy pillantást vetettem Aiden szánakozó arcára aztán visszafordultam Lottie felé és tovább mentünk. A szobánkig meg sem álltunk.

Épphogy ledőltem az ágyamra máris kopogtattak.

- Tűnj innen - hallottam Lottie ingerült hangját. Rögtön tudtam, hogy ki az.

- Beszélnem kell vele - szűrődött be a szobába Christian homályosan csengő hangja. Sóhajtva a fejemre húztam a takarómat.

Még pár percet hallottam a duruzsolásukat, aztán egy erőteljes ajtócsapódás hallatszott. Nem igazán érdekelt ki jött be, vagy ki ment ki a szobából. Én csak aludni akartam. Csak ki akartam tisztítani a gondolataimat minden szennytől. El akartam felejteni azt a képet amit akkor láttam...

- Leah - hallottam meg Christian tompa hangját a takarón keresztül.

- Hagyj békén - dünnyögtem majd még jobban magamra húztam a takarómat. Sajnos nem voltam elég erős, hogy magamon tartsam így Christian rögtön lerántotta rólam. A szemei csillogtak. Christian háta mögött Lottie állt keresztbe font karokkal.

- Beszéljük meg - kérlelt.

- Nem - mondtam ki egyszerűen. Christian arcán döbbenet látszódott. De nem szólt semmit.

A következő pillanatban kinyitódott az ajtónk és Aiden meg Grayson lépett be rajta.

- Haver, menned kéne - mondta Grayson mart a vállánál fogva felrántotta Christiant az ágyamról és kitaszigálta a szobánkból.

- Köszi - mosolyogtam erőtlenül Lottie-ra mikor megláttam a telefonját a kezében.

- Tuti jól leszel? - kérdezte Aiden aki továbbra is bent álldogált.

- Ja, azt hiszem - biccentettem.

Azután az este után kimondatlanul szakítottunk Christiannal.