Számít még? | Chris Collins&Shawn Mendes fanfic. [BEFEJEZETT]

#23☞②③☜#23

Igen, megvertem a legjobb barátomat. Bár hulla részeg voltam ez mégis megragadt a fejemben. Utáltam magam, sőt... gyűlöltem magam emiatt. nem lett volna szabad. Egyáltalán nem.

Másnap Shawn találkozott Leah-val. Halálra ítélt egy véletlen találkozás volt, de mégis jól telt. Akkor mondtam ki először. Egyetlen szó elég volt ahhoz, hogy kiverje a fejéből Shawn összevert képét.

Ott ültünk egymás mellett az ajtónak dőlve. Egymást követték a kövér könnycseppjei.

- Sajnálom - mondtam halkan majd megdörzsöltem az arcomat. Szörnyen éreztem magam. Ahelyett, hogy mosolyt csaltam volna az arcára sírt. Méghozzá miattam. A legpocsékabb érzés a világon. - Ő utána nem jártam senkivel. Azt fogadtam nem leszek többé szerelmes. Aztán jöttél te.

Leah idegesen a hajába túrt majd megkérdezte. Ismét.

- Szeretsz? - nem akartam ismét elveszíteni. A lehető legjobban átgondoltam a válaszomat.

- Igen, azt hiszem - mondtam ki félve.

- Őszintén és határozottan - mondta játékosan. Az előbbi könnyeinek már nyoma sem volt.

Mélyen a szemébe néztem. Leah arcára félelem ült ki. Fél, hogy mit mondok...

- Igen, szeretlek. - És kimondtam, de továbbra se tudtam, hogy valóban így érzek-e...

Leah nem vette észre a zavaromat. Vigyorogva átkarolta a nyakam majd lágyan megcsókolt. Nem bírtam ki, hogy ne csókoljam vissza, bármennyire is rosszul esett az az érzés ami bennem kavargott.

Óvatosan az ölembe húztam. Amikor a hajamba túrt mohóbban estem neki az ajkainak.

- És te szeretsz? - kérdeztem mikor egy pillanatra elváltunk egymástól.

- Igen, azt hiszem - vigyorodott el majd ismét megcsókolt. Átvertem. Becsaptam. Akaratom ellenére. Utálom magam!

A nap további részét együtt töltöttük. Próbáltam eltüntetni a zavaromat. Kimondtam, hogy szeretem, de továbbra se tudom, hogy igaz-e. Nem arról van szó, hogy egyáltalán nem kedvelem, de ez nem igaz. Élveztem minden pillanatot amit vele ölthetek kivétel nélkül. De Roxi mindig ott volt a gondolataimba. Mikor Leah megcsókolt úgy éreztem mintha nem is ő állna előttem. Nem akartam átverni. Az egyetlen célom az volt, hogy boldog legyen. A legboldogabb. És most elszúrtam...

- Olyan gyönyörű vagy - suttogtam a fülébe mikor a tornateremben álltunk. És tényleg gyönyörű volt a vörös ruhájában. Azon az estén ő volt a legszebb.

- Szabad egy táncra? - lépett oda hozzánk Shawn. Nem akartam semmit se mondani, de Leah mégis az én beleegyezésemre várt, de nem tudtam mit mondani.

Leah igent mondott neki aztán eltűntek a tömegben. A közelébe kellett volna maradnom.

Mikor megtaláltam őket Shawn megállás nélkül bókolt neki. Rosszul esett. Rosszul esett, hogy most az ő nyakát karolta át. És ami még rosszabbul esett, hogy miatta virított arcán az a gyönyörű mosolya.

A következő pillanatokban nem tudom mi történt. Leah arcán a mosolyt idegesség váltotta fel. Kirohant a tornateremből. Ha nem veszekedtem volna akkor vele...

- Mit mondtál neki? - kérdeztem mérgesen.

- Semmit - vágta rá.

- Hát persze - forgattam a szemeimet majd utána akartam indulni, de Shawn elkapta a karomat.

- Hazudtál neki, igaz?

- Ez most nem számít.

- Szóval hazudtál - bólintott Shawn majd megütött. Megérdemeltem.

Mindketten egyszerre indultunk utána. Leah már majdnem Chelsea-éknél volt. Továbbra is idegesen ment előre. Át akart menni az úton, de figyelmetlen volt.

- Leah! - kiáltottam utána kétségbeesetten, de mintha meg se hallotta volna. Az a rohadt autó nagyon közel volt hozzá. Még ha figyelt is volna a hangomra akkor is...

Ó, mégis kit áltatok! Miattam van az egész! Miattam volt rosszkedvű, és miattam fekszik most itt a kórházban. Az egész az én rohadt nagy hibám.