destine
(chosen 2. évad) huszonkilencedik rész
Jo szemszöge
Az alattunk elterülő várost kémlelem. Nem mondom, hogy nem rettegek attól, hogy leesek, de mivel Harry itt van velem, valahogy biztonságban érzem magam.
Amikor felé fordulok, ő engem néz. Elmosolyodom.
"Mi jár a fejedben?" Kérdezi.
Válaszul megvonom a vállaimat.
Túl sok mindent kell egyszerre feldolgoznom. De a röhejes ebben az, hogy már ezek a dolgok megtörténtek velem. Egy álhalál, majdnem megöltek, a Harryvel való kapcsolatom.
Én pedig semmire sem emlékszem.
Visszanézek rá. "Emlékek," nevetek fel.
"El sem tudom képzelni, hogy semmire se emlékezzek."
Felsóhajtok. "Nehéz. Vissza fognak jönni, de csak magatehetetlenül várom, hogy ez megtörténjen."
"Szerinted apránként vagy egyszerre fog visszajönni minden?"
Megvakarom a fejemet. "Azt érzem, hogy nem kellett volna így történnie, hogy amnéziás legyek. De a szerencsémet nézve, így kellett lennie. Remélem, hogy hamarosan visszajön minden."
Harry elmosolyodik. "Talán előbb meg fog történni, mint gondolnád. Néhányan csak pár napig nem emlékeznek dolgokra. Lehet nekünk is szerencsénk lesz."
"Remélem."
Egyik kezét a combomra rakja, majd gyengéden megszorítja.
Alsó ajkamat beharapom és ránézek.
A kezét továbbra is a combomon tartja, de most már a hüvelykujjával simogatja azt a területet. Maga elé mered, a szél pedig ekkor feltámad és összeborzolja az így is kócos haját.
Lassan hajolok oda hozzá és teszem a fejemet a vállára. Pillanatok múlva már a karjait érzem meg magam körül, amint közelebb húz a testéhez.
Az arcomba lógó hajamat eltűri onnan, és a szemeimbe néz. "Talán már nem sokára az oltárhoz fogsz sétálni, míg én ott várok rád."
Felnevetek. "Miért hiszed azt, hogy hozzád megyek?"
Felsóhajt. "Tudni akarod, hogy mennyire szerencsétlen vagyok? A baleseted estéjén akartam megkérni a kezedet."
Újra felnevetek. "Tényleg?"
Bólint. "Sajnos haza akartál menni, pedig már mindent előkészítettem a saját házamban." Rázza meg a fejét, majd egy pillanatra elnéz rólam. "Ha rávettelek volna, hogy gyere haza velem.."
Megsimogatom a karját. "Semmit nem tudtál volna tenni. Ez az egész nem a te hibád, Harry."
"Amikor rólad van szó, úgy érzem, hogy minden miattam történik."
Összevonom a szemöldökeimet. "Tudom, hogy voltak rossz időszakaink, de pont ez az. Csak voltak. Azok már a múlt részei. Törődjünk inkább a jelennel és azzal, hogy új és boldog emlékeket gyártsunk. Mi a jó abban, ha csak a rosszakra gondolunk, de a jókra nem?"
Harry elmosolyodik. "Tetszik a gondolat. De nehéz, amikor én voltam az egyetlen, aki rosszat hozott az életedbe, miközben te állandóan boldoggá tettél engem."
Felsóhajtok. "Kérlek, ne gondolj állandóan a legrosszabbra. Megbocsátottam, és itt vagyok veled. Gondolj a jó dolgokra."
"Próbálkozom. Miután elmentél, Louis mondott nekem néhány dolgot. Jelenleg csak arra tudok gondolni."
"Mit mondott?"
"Lényegében azt, hogy nem kéne veled lennem, mert a legkevésbé sem érdemellek meg."
"Mindenki megérdemel valakit. Ha pedig együtt boldogok, csak az számít," vonom meg a vállaimat.
Néha csak a boldogság tartja össze a párkapcsolatokat. Ha két ember egyáltalán nem valók egymáshoz, de boldogok, akkor nem csak az számít?
"Sajnálom," motyogja Harry, majd elkezdi simogatni a karomat.
"Mit?"
Vállat von. "Minden egyes alkalmat, amikor nem voltál boldog mellettem. Nem emlékeztél, hogy akkor hogyan is éreztél, de csak azt akarom, hogy tudd, minden egyes alkalmat sajnálok, amivel fájdalmat okoztam, amiért szomorúvá vagy mérgessé tettelek."
"Megbocsátok most is, Harry, mint előtte. Most pedig ne aggódj többet, és mosolyogj."
Egy halvány mosolyt küld felém, majd feláll.
"Men-"
Harry megáll a beszédben, amikor mögénk néz. Oldalra fordítom a fejemet, hogy lássam, ki megzavart minket. Egy férfi az.
A következő pillanatban Harry elém áll.
"Hogy találtál ránk?" Kérdezi Harry, a hangja sokkal mélyebb lett, mint eddig.
"Senkit nem kerestem, főleg titeket nem. Azt hittem, hogy Jo Liammel van," mondja a férfi.
Ideges kezdek lenni. Mi történik?
Harry magához hív a kezével, én pedig oda is megyek. Mögé állok, ő pedig megfogja a kezemet és megszorítja azt.
"Ki ez?" Suttogom a fülébe.
"Hayes. A kormánynak dolgozott."
A gyomrom elkezd bukfencezni, én pedig Hayesre nézek.
A férfi felnevet. "Most komolyan azt kérdezte, hogy ki vagyok?"
Harry mély levegőt véve válaszol. "Jo elveszítette az emlékezetét."
Hayes összevonja a szemöldökeit. "Tényleg? Milyen fura."
Harry megrázza a fejét. "Mit fogsz tenni?"
Hayes elneveti magát. "Semmit, Harry, nincs már közöm a törvényhez. Nem érdekel, hogy Jo visszatért, és semmit se fogok csinálni. Jó fiú voltam, akit rosszra kényszerítettek, emlékszel?"
"Honnan tudhatom, hogy megbízhatok benned?" Kérdezi Harry.
"Nem fogok mindent kockára tenni. Nem akarom, hogy a törvény visszajöjjön, senki sem akarja. John és TJ se törődnek már vele."
Harry lassan bólint. "Jobb lesz, ha megyünk."
Elhaladunk Hayes mellett, én pedig csak őt tudom közbe bámulni. Hayes is engem néz, de tudom, hogy nem ugyanarra gondolunk.
Amint biztonságos távolságba kerülünk tőle, megszólalok.
"Tényleg jó fiú volt?"
"A többiekhez képest, benne volt némi jó is. Nem akart ártani nekünk, kényszerítették, hogy ezt tegye, vagy megölték volna a családját."
Család. Egy olyan dolog, ami nekem nem igazán van.
Lassan bólintok. "Értem."
"Hé," mondja, majd a szemeimbe néz. "Nem kell aggódnod, semmi nem fog történni."
"Tudom, de kicsit ijesztő volt azok után ránézni, hogy tudja a dolgokat, amik történtek."
Harry szemeiben egy pillanatra düh jelenik meg. "Alig várom, hogy végre visszatérjenek az emlékeid."
Felnevetek. "Én is."
"Szeretnél valami csinálni ma este?" Kérdezi.
Megrázom a fejemet. "Semmi ötletem nincs."
Harry elkezd nevetni, mire nekem is muszáj nevetnem.
"Ezt direkt csináltad," mondja nevetve.
"Nem is."
Egy széles mosollyal az arcán néz rám, majd kezeit kinyújtva elkezd csikizni.
Még jobban rám tör a nevetés. "Harry, ne, hagyd abba!"
Nevetve szabadítom ki magamat a mancsai közül, és elfutok előle.
Hirtelen ötlettől vezérelve direkt elesek a saját lábamban, hogy megijesszem őt.
Amint földet érek meghallok egy "Uramisten, Jo!"-t, majd másodpercek múlva mellettem térdel.
"Jól vagy?" Kérdezi aggódó arckifejezéssel.
Ekkor hirtelen belemarkolok a mellettem lévő sárba, és Harry fejére dobom.
Felállok, és újra elkezdek előle menekülni nevetve.
"Jobban is teszed, hogy menekülsz!"
Még jobban elkezdek nevetni, ekkora pedig majdnem a hegy széléhez érek.
Nem sokkal később már a földön találom magam, Harry pedig felettem van.
Azonban egy apró leejtő van mellettünk, amin legurulunk, amikor pedig végre megállunk, én vagyok Harryn. Mind a ketten nevetünk, a ruháink tiszta koszosak lettek.
Felnyomom magam, a kezeimet pedig a feje mellé teszem, hogy megtartsam magam.
Mosolyogva nézek le rá, ő pedig szintén mosolyogva néz fel rám.
"Ez.. vicces volt," mondom, és leszállok róla.
"Még nincs vége," mondom.
Ránézek, de a következő pillanatban már újra alatta vagyok.
Megnyalom az ajkaimat, amikor ő halványan elmosolyodik.
Lehajol hozzám, az ajkainkat pedig egyesíti.
Azonnal visszacsókolom, a mosoly pedig akaratlanul is, de az ajkaimra szökik.
Rövid csók volt, Harry sokkal hamarabb elhúzódott tőlem, mint gondoltam volna.
"Most pedig," száll le mosolyogva rólam. "Meg kéne fürödnünk."