IGEN, TUDOM, hogy tegnapra ígértem a részt, de a gépem tegnap feladta a szolgálatot, és nem akarta felismerni a winchestert(??), ergo nem kapcsolt be vagy mittudomén, a lényeg, hogy nem tudtam felrakni nektek a részt, de itt van!! Jó olvasást, szeretlek titeket!♥
destine
(chosen 2. évad) tizenhetedik rész
Mély levegővételek közepette megyek be a házamba. Abba a házba, amiben már több, mint egy éve nem jártam.
Abba a házba, amihez annyi emlék köt; jók és rosszak egyaránt.
Kinyitom a bejárati ajtót, majd be is lépek a házba, tekintetemmel pedig rögtön Samet kezdem el keresni. A kanapén veszem őt észre: ő ül, Zayn feje pedig az ölében van. Az utoljára említett személy alszik, de a húgom ébren van, és az ajtónyitódásra felém is kapja a fejét.
Még csak meglepődöttésget sem látok az arcán.
„Sam?"
„Hogy tehetted ezt velem?" Rázza meg a fejét. „Miért hagytál egyedül? Miért hagytál egy éven keresztül teljes tudatlanságban? Egész idő alatt Liammel múlattad az időt, miközben ki tudja miket csináltatok. Egyszerűen csak.. magyarázd el nekem, hogy mi történt, Jo."
„Hogy tudtad-"
„Zayn látott titeket, ő mondta," mondja, és feláll a kanapéról. Ott hagyja az alvó Zaynt, és odajön hozzám, hogy megfogja a karomat és behúzzon a szobájába.
Ekkor veszem észre, hogy levágatta a haját.
„Tetszik az új hajad."
„Kösz," motyogta.
Leülünk az ágyára. Amikor ránézek, arcán még a düh jeleit sem látom. Se a szomorúságét. Annyira.. érzelemmentesnek tűnik.
„Apa volt?" Kérdezi meg.
„Igen. Hosszú sztori, és már annyiszor mondtam el, hogy unom, de tudnod kell, hogy mi történt," veszek egy mély levegőt.
Mindent elmondok Samnek; hogy mikor mi és miért történt. Elmondom neki, amit apánk mondott nekem, elmondok neki mindent Liamről. Hogy mit csináltam ezalatt az egy év alatt. Ő pedig eközben csak ott ül és néz engem. Amikor pedig befejezem az egész történetet, egy szót sem szól.
„Kérlek, mondd, hogy nem vagy rám mérges és-"
„Ezért soha nem tudnék rád mérges lenni. Most, hogy tudom mennyi mindenen mentél keresztül.. túl sok mindenen, és a helyedben én sem cselekedtem volna másképp," néz el rólam.
„Sam, tudom. Annyira sajnálom, én csak.. nem akartam, hogy bárkinek is bántódása essen."
„Mindegy mi lett volna, ígyis-úgyis sérültünk volna. És sérültünk is."
Felsóhajtok. Ez volt az utolsó dolog, amit akartam. Hogy Samnek ennyi mindenen kelljen egyedül keresztülmennie, miközben ott lehettem volna mellette. „Sajnálom."
Megrázza a fejét, és az ölelésébe húz. „Csak próbáljuk meg elfelejteni az egészet. Tovább kell lépnünk. Mindig is testvérek leszünk, és az a legfontosabb, hogy már itt vagyunk egymásnak."
Szorosabban húzom őt magamhoz, a könnyek pedig kezdik ellepni a szemeimet. „Szeretlek, Sam."
Remegve felsóhajt, és azt mondja: „Ne menj megint el. Kérlek."
„Nem fogok, Sam. Ezt megígérem."
*****
Harry háza felé tartva csak arra tudok gondolni, hogy mindjárt vele lehetek megint, és elmegyünk egy újabb vacsorás-randira.
Az utolsó ilyen randink volt életem legjobb estéje. Minden annyira gyönyörű volt; ahogy ott ült előttem, és nevetett és mosolygott megállás nélkül, amekkora élvezet és nyugalom sugárzott a hangjából.
Minden boldoggá tesz, ami ő. Miatta érzem úgy, hogy élek.
Amikor leparkolok a háza előtt, az enyémen kívül még egy másik autót is meglátok, amit nem ismerek fel.
Kiszállok anyám régi autójából, felmegyek a bejárati ajtóhoz és kopogok.
Nincs válasz.
Újra kopogok.
Megint semmi.
Elfordítom a kilincset, de az zárva van, ami furcsa.
Odamegyek az egyik ablakhoz, ami a ház oldalánál van és benézek.
A szívem pedig ekkor hagy ki egy ütemet.
Harryt látom meg, amint egy lányt épp a falhoz nyom. A lányhoz beszél, mivel mozognak az ajkai, de Harry arcát nem látom. Csak annyit látok, hogy a lány egy apró mosollyal az ajkain néz fel az előtte lévő férfire.
Ezután a lány meglát engem, majd mond valamit Harrynek, ami miatt a felém fordul.
Szmoking van rajta, és amint a szemei megtalálják az enyéimet az ajtó felé kezd rohanni.
Megrázom a fejemet és megfordulok, hogy elhúzzam innen a csíkot a pokolba.
„Jo!" Csapódik ki a bejárati, majd Harry hangját is meghallom, ahogy utánam kiált.
Nem fordulok meg, egyszerűen odamegyek a kocsihoz és kinyitom az ajtót, hogy beszálljak, de ebben Harry keze magakadályoz, ugyanis becsapja az orrom előtt a jármű ajtaját. Felé fordulok, a hátam az autónak van döntve.
„Jo, miért nem hagyod, hogy megmagyarázzam?! A francba, még csak esélyt sem adsz rá!" Kiáltja egyenesen az arcomba. A keze még mindig a kocsin van, ennek köszönhetően pedig a keze és a vállam között csak pár centiméter távolság van.
Összeszorítom a szemeimet. „Ki az?"
„Ő.. ő Julianne," mondja most már halkabban.
Szemeimet kinyitom és megrázom a fejemet. „Azt mondtad, hogy már nem találkozgatsz vele. Hogy már nem-"
„Már megbocsáss, de kibaszott hülyének kell lenned, hogy azt gondold, megint kikezdenék egy olyan lánnyal, mint ő. Jo, figyelj. Most jött át hozzám megint, és totál részeg. Az új csávója megcsalta, és idejött," emeli fel megint egy kicsit a hangját, közben pedig folyamatosan a szemeimbe néz. „És tudod mit? Megpróbált rám mászni, de leállítottam! És azért löktem neki annak a kibaszott falnak, hogy megmondjam neki, hogyha még egyszer ide fog jönni, akkor kibaszottul megbánja!"
Mire végzett az ordibálással hevesen veszi a levegőt. Nem tudom, hogy mit mondjak, így csak őt nézem.
Mellettem nekidől az autónak, majd hosszú ujjaival beletúr a hajába. „Hiszel nekem, Jo?" Kérdezi lenyugodva.
Felsóhajtok. „Nem tudom. Én csak.. nem tudom."
Erre ő felnevet. „Azt hiszed, hogy megint elkezdtem érzéseket táplálni iránta, nem igaz?"
Elnézek róla. Igaza van.
Újra elém áll, és hüvelykujjával az állam alá nyúl. Kényszerít, hogy a szemeibe nézzek, de én becsukom az enyéimet, hogy ne kelljen.
„Nézz rám," mondja komoran.
Lassan kinyitom a szemeimet és belenézek azokba a gyönyörű zöld szemekbe, amikbe az első pillanattól kezdve szerelmes vagyok.
„Soha nem kedvelném őt megint, Jo. Tudod nagyon jól, hogy jobban szeretlek téged, mint bárki mást ezen a világon."
Felsóhajtok. „Sajnálom, hogy túlreagáltam."
Erre csak durván megrázza a fejét, majd ajkait szólásra nyitja, de egy hang megakadályozza abban, hogy bármit is mondjon.
„Harry tényleg szeret téged," mondja Julianne, mire ránézek.
Gyönyörű; aranyszőke haja van, ami tökéletes hullámokban van, szemei pedig világító kék színűek. Nem is csodálom, hogy Harry egykoron szerelmes volt belé.
„Remélem tudod, hogy Harry semmi rosszat nem csinált. Én vagyok az, aki hibát követett el. Szörnyű ember vagyok, aki ha nem tudja, hogy hova menjen, idejön csak azért, mert úgy érzi, hogy ide bármikor visszajöhet. Harry szeret téged, embert nem láttam még ennyire szerelmesnek lenni, mint amennyire ő szerelmes beléd. Sajnálom, nem szeretném elrontani az estéteket," mosolyodik el hamiskásan, majd az autója felé veszi az irányt.
Annak ellenére, hogy nem szeretnék neki semmit sem mondani, úgy érzem, hogy muszáj valamit kinyögnöm.
„Julianne?" Szólok oda neki, ő pedig felénk is fordul mielőtt beszállna az autóba. „Egy nap majd rád talál a szerelem olyan, mint amilyen Harrynek és nekem van. És amikor ez bekövetkezik, minden a helyére kerül."
Egy újabb hamis mosoly jelenik meg az arcán, majd bólint egyet és beszáll a kocsiba.
Harryvel mindketten addig nézzük a távolodó autóját, amíg el nem tűnik a látókörünkből. Amint ez megtörténik Harryvel egyszerre fordulunk a másik felé.
„Julianne egy ribanc, Jo."
Halkan felnevetek miközben gyengéden a karjába ütök. „Ne már. Nem fogunk elkésni?"
Harry elmosolyodik. „Miért nem szerzünk egy taxisofőrt? Szerintem már hiányoltak minket." Kacsint egyet mosolyogva.
Felnevetek, majd a kezét megfogva indulunk el a kocsija felé.
„Josephine?"
„Igen, Harry?"
„Ha nem lenne nyilvánvaló csak úgy mondom, hogy lélegzetelállítóan gyönyörű vagy," nyom egy gyors puszit az arcomba a mondat végén.
Ezzel együtt pedig kinyitja nekem az anyósülés felőli ajtót, hogy elkezdhessük ezt a varázslatos estét.
Annak ellenére, hogy nem egy királyi pár vagyunk, Harry az én hercegem, aki tényleg úgy bánik velem, hogy hercegnőnek érezhessem magam.