5 NAPPAL KÉSŐBB
Harryt azóta nem láttam, hogy megjelent az az ember a Danny's-nél és elrohant. Holnap van a nagy nap. Holnap fogom felgyújtani a könyvet.
Kétszer átmentem még Jennához, hogy pontosan tudjam mit, hogyan csináljak majd. Azt mondta, hogy Harry is átment hozzá, hogy megmondja neki, ő nem fog ebben részt venni. Azt mondta, hogy ezt nekem kell megcsinálnom és a kormány nem tudhatja meg, hogy ő is benne van ebben.
Nagy segítség tőle.
Azt hiszem csak ennyi van köztünk. Hogy segítünk a másiknak.
Úgy értem, hogy semmi rosszat nem tettem. Talán csak utálta annak a tudatát, hogy hogyan csöppentem bele az életébe. Valószínűleg azt gondolta, hogy csak megszüntetjük a törvényt és ennyi.
A nappaliban fekszem a kanapén, amíg a Törvény és Rendet nézem. Talán este nyolc óra lehet.
Apám tegnap elment, vagyis visszament dolgozni. El sem köszöntem tőle, de nem is nagyon izgat.
Ő próbált tőlem elköszönni és elmondta, hogy mennyire szeret, de nem érdekelt. Tudom, hogy úgysem őszintén mondta.
Nem foglalkozom a kopogással a bejáratni ajtón. Valószínűleg csak Liam az. Ebből az öt napból, hármat vele töltöttem. Nagyon nincs most hozzá hangulatom.
„Majd én nyitom, nyugodtan maradj csak a helyeden," hallom meg Sam hangját, de nem törődöm vele.
Hallom ahogy kinyitja az ajtót.
„Te meg ki vagy?"
Hallom meg a húgom hangját, mire felülök és az irányába fordulok.
„Jo itthon van?" Hallok meg egy reszelős, mély hangot.
Felpattanok a helyemről és az ajtóhoz megyek.
„Josie!" Kiált nekem Sam, de amikor megfordul már ott vagyok mögötte.
„Ki vagy?" Kérdezi Harryt.
„Liam barátja," mondja Harry és rám néz amikor odaérek.
Kiment a fejemből, hogy mennyire borzalmasan nézhetek ki. Nincs rajtam smink, és a ruháim borzasztóak. Viszont a hajam a szokásos lófarokban van.
„Oké, akkor," mondja Sam, én pedig összezavarodva nézek Harryre.
„Gyere, Liam találkozni akar veled," mondja Harry, mire összeráncolom a szemöldökeimet.
„Én nem akarok Liammel találkozni," csattanok. Mindketten tudjuk, hogyha azt mondjuk Liam, igazából Harryre gondolunk.
„De Liam nagyon akar veled találkozni. Kérlek," megforgatom a szemeimet.
Lehet meg kéne hallgatnom, hogy mi olyan fontos.
„Később jövök," intézem Sam felé a szavaimat, „mondd meg anyunak."
Sam bólint és becsukja az ajtót mögöttünk.
Harry engem néz, de én nem nézek rá.
Csak azért egyeztem bele ebbe, hogy megtudjam mit akar.
„Szóval akkor holnap gyújtod fel a könyvet?"
Hidegen bólintok.
„Beszélni is fogsz hozzám?"
Megrázom a fejemet.
„Jo, sajnálom. Csak vannak dolgok, amiket nem mondhatok el neked. Nincs választásom," mondja.
„És akkor muszáj egy óriási seggfejnek lenned?" Csattanok fel.
„Nos, úgy tűnik, hogy ez az egyetlen módja, hogy elérjem, hogy meghallgass," vakargatja a tarkóját.
„Csak felidegesít," mondom.
„Bocsánatot szeretnék kérni azért, ahogyan bántam veled. Tényleg sajnálom. Csak nem tudom, hogy hogyan kéne viselkednem amikor veled vagyok," mondja.
„Hogy érted?"
„Nem tudom, Jo. Bonyolult. Össze vagyok zavarodva," rázza meg a fejét.
„Tudom," mondom, mire rám néz. Megértem, hogy össze van zavarodva az érzéseivel kapcsolatban.
„Sajnálom," ismétli meg, én pedig felnevetek. „Ha mondok egy kopp kopp viccet, megbocsájtasz?"
„Attól függ," mosolygok.
„Kopp kopp," kezdi.
„Ki az?"
„Európa."
„Európa ki?"
„Nem, te egy kaki vagy," mondja vigyorogva, én pedig felnevetek. (a.n: újra nem tudtam értelmesebben lefordítani, sajnálom!)
„Ez szörnyű volt, nem bocsátok meg."
„Hé, ez igen is jó volt," védekezik, én pedig megrázom a fejemet.
„Nem volt az."
Már rájöttem, hogy hova megyünk. Mind a ketten szeretünk oda menni.
A padunkhoz.
Szeretem inkább azt mondani, hogy a mi padunk, tekintve, hogy ugyanannyit járunk ide, és mert ez volt az első hely, ahol beszélgettünk.
„Ideges vagy?" Kérdezi. „A holnap miatt?"
„Igen," ismerem be.
Ahelyett, hogy a pad elé mennénk, Harry a tó felé megy. Kérdés nélkül követem őt.
A tó szélénél áll. Meglep amikor a karját a derekam köré fonja és magához húz. Lehajol a fülemhez, és elkezd suttogni:
„Kicsit nézz balra."
Abba az irányba nézek, amit mondott nekem. Meglátom a város fényeit, és eltátom a számat.
„Ez gyönyörű," mondom.
„Tudom."
Felnézek rá és ő is a fényeket nézi.
Gyorsan megpróbálom kiszabadítani magam a fogásából.
„Oh, ne haragudj," mondja, és elenged.
Felkuncogok. „Semmi baj."
„Szerinted sikerülni fog? A könyvet megsemmisíteni?" Kérdezi.
Vállat vonok. „Honnan kéne tudnom? Lövésem sincs."
„Aha," mondja.
„Miért akartad, hogy veled jöjjek, ha a holnapról beszélünk? Amúgy sem fogsz segíteni," mondom.
„Jo, segíteni akarok neked. Tényleg akarok. De nem tudok. Nem hagyhatjuk, hogy a kormány rájöjjön arra, hogy ismerjük egymást. Túl nagy kockázat lenne," mondja halkan.
„És ez mit számít? Csak nem akarsz bajba kerülni," válaszolom hidegen.
„Sajnálom, Jo. Én csak-"
„Most komolyan, semmi baj, Harry. Csak hagyd, hogy én vigyem el a balhét," mondom, és látom Harry szemeiben, hogy kezd bűntudata lenni.
„Jo, kérlek. Ne csináld ezt," mondja csöndesen.
„Micsodát? Csak mondom," mondom magas hangon, de megbánom. Nem kéne így viselkednem Harryvel.
De, ha őt nem érdekli, hogy hogyan bán velem, engem miért érdekeljen?
„Jo, ne ébressz bennem bűntudatot," túr bele a hajába.
„Én nem," megforgatja a szemeit szavaimra.
„Oké. Tök mindegy, Jo," rázza meg a fejét.
Kínos csöndben nézzük mindketten a tavat.
Harry valamit motyog az orra alatt, amit nem hallok, ezért felé fordulok. Ő is engem néz.
„Mi?" Kérdezem.
Megrázza a fejét.
„Semmi. Sajnálom," rázza meg a fejét.
Nagyon furcsán viselkedik.
„Nem, nem fogod ezt csinálni. Mit mondtál?"
Beharapva az alsó ajkát és a földet nézi. „Nem kellett volna semmit sem hallanod."
„Harry.." emelem fel az egyik szemöldökömet.
Arcpirulva néz félre. „Jo.."
„Mi van veled? Olyan fu-"
„Azt mondtam, hogy annyira gyönyörű, oké?" Néz rám.
„Mi?"
„Annyira gyönyörű," ismétli meg.
Szemöldök ráncolva nézek rá.
„Jo," szorítja össze állkapcsát, „sajnálom, nem akartam ezt mondani. Nem tudom, hogy mi-"
Nevetve szólok közbe. „Minden oké."
Megrázza a fejét. „Sajnálom, nem akartam."
Bólintok.
Egy ideig megint csöndben vagyunk, majd Harry megszólal: „Remélem, hogy Liam úgy bánik veled, ahogyan te azt megérdemled, Jo."
„Mint például?"
„Nem tudom."
„Miért vagy ilyen fura, Harry?"
„Nem vagyok fura."
„De önmagad sem vagy."
Vállat von.
Felnevetek. „Harry."
„Jo, tényleg nem tudom." Vakarja meg az állát. „Talán haza kéne mennünk."
„Oké."
Mindketten megfordulunk és hazafelé megyünk, közöttünk másfél méter távolság biztosan van.
„Rendben vagy? A holnap miatt?" Kérdezi megint.
Vállat vonok újra.
Megtenné, hogy nem kérdezi ezt meg ismét?
Viszont tényleg nem tudom. Igen, ideges vagyok. Nem azért vagyok ideges mert ezt kell csinálnom, hanem azért, mert félek, hogy mi lesz ha elkapnak.
„Nem akarsz.. nem akarsz nálam aludni este?" Kérdezi.
„Hogy még jobban kihasználj? Azt hiszem kihagyom, Harry," mondom komoran. „Holnap találkozunk."
„Jo-"
„Ne most, Harry. Mennem kell," mondom, és ott hagyom Harryt egyedül.
Kicsit eseménytelen rész, de hát kell ilyen is. Remélem tetszett, hagyj magad után nyomot kérlek! Xx.