-Nem tudsz jobban vigyázni?-kiáltottam rá egy férfire aki az újságába beletemetkezve nekem jött és még csak válaszra sem méltatót.-Bunkó.-pusmogtam majd beléptem a kávézóba ahova a barátom szervezete a találkozónkat. A telefonban remegő és komoly hangját betudtam annak hogy talán fáradt, de most ahogy beléptem az ajtón és megláttam ahogy az ablakon kifelé bámult az állát tartva a tenyerében kicsit megijedtem. Nyúzottnak tűnik.-Rég óta vársz?-kérdeztem egy hatalmas mosollyal az arcomon mire ő csak vállat vont és áthajolt az asztalon hogy egy puszit nyomhasson az ajkaimra.
-Egy..-idegesen megnyalta ajkait majd folytatta a makogást.-szóval, valami komoly dologról akarok veled beszélni.
-Ryan, kezdesz megijeszteni!-motyogtam összevont szemöldökkel.
-Sajnálom.
-Mégis mit?-kérdeztem vissza rögtön de ő csak a fejét rázva elfordult tőlem. A szívem ritmustalan táncot járt a mellkasomban és fogalmam sem volt arról mit csináljak.-Ryan!
-Megcsaltalak.-hirtelen azt hittem hülyéskedik, hogy mindjárt a nevetéstől rázkódó testével borul az asztalra és azt kántálja nem hiszem el hogy bevetted, sosem tennék ilyet. De nem ez csak a fejemben zajlott le így, a valóságban előttem ült és az arcom kémlelte hogy mit reagálok. Én magam sem sejtettem mikor fogom fel mit tett, csak vártam hogy az információ elérje a méltó helyét amit aztán egy könnycseppel jelezz. Jelzett.
-Ne haragudj rám!-kérlelte majd átnyúlt az asztalon. Kézfeje az én kezem felé sietett de én elhúztam az enyémet és felálltam az asztaltól. Hirtelen olyan elveszettnek éreztem magam.-Ne menj el.-suttogta elcsuklóhangon de nem bírtam maradni. Mennem kellett. Kibogoztam magam Ryan tekintetéből majd sarkon fordultam és elhagytam a kávézót. Léptem pár lépést majd egy ház falának dőltem arcomat a tenyerembe temettem, hogy legalább a levegő vételemet visszaállítsam a megfelelő ritmusába. Elkaptam a kezem onnan hogy letörölhessem a könnyeim és tovább állhassak. A könnyeimet hiába töröltem le újra folyni kezdtek így már beletörődtem és hagytam had áztassák az arcom. Nagy levegő vételekkel fordultam be egy emberektől nyüzsgő ház sarkán ahol hatalmas erővel csapódott nekem egy ajtó, a hátam meg a fejem hatalmasan és fájdalmasan találkozott össze a kemény betonnal.
-Bocsi.-morogta a férfi aki fejbe vert az ajtóval. Ezt nem hiszem el!
-Már megint te?-kérdeztem majd a fejemhez kaptam amibe hirtelen nyíllal bele a fájdalom.
-Tessék?
-Felejtsd el, tapló.-morogtam miközben próbáltam felkelni a földről, de az egyensúlyom nem engedte így visszahuppantam.-Segítenél?-pillantottam fel a férfire aki nevetve karba tette a kezét.
-Neeem, még egy darabig szívesen nézem ahogy vergődsz.
-Én csak haza akarok menni hogy telezabálhassam magam édességgel miközben elküldök minden cupidót a fenébe amiért ilyen szerencsétlenek!-morogtam mire két nagy tenyér nyúlt a cingár karjaimért. Nagyjából szemmagasságba kerültem a férfivel aki vadul pásztázni kezdte az arcom és a testem és hát én sem tagadtam meg hogy alaposabban szemügyre vegyem őt, barna keszekusza haj, szívbe léket verő gyémántul csillogó zöld szemek, szeplős arc, puháknak tűnő ajkak.
-Átbarangoltál?-kérdezte egy pimasz féloldalas mosollyal. Megforgattam a szemeim mikor hirtelen szúrós fájdalmat érzek a tarkómnál, oda kaptam a kezem majd mikor visszaemeltem a szememhez kétségbeesetten tapasztaltam hogy véres.-Nyugi! Ez csak vér.-motyogta mélyen a szemembe nézve a amitől én akaratlanul is megnyugodtam.-Gyere haza viszlek.
-Jó lesz nekem gyalog.-morogtam majd elfordultam hogy elindulhassak.
-Azt mondtam haza viszlek!-ráfogott a csuklómra majd maga után vont és egészen egy kocsiig.-Ő itt baby egy '67-es chevy impala.-mosolygott a kocsira majd megpaskolta a tetejét.
-Babynek hívod a kocsid?
-Ő nem egy kocsi, ő A kocsi. Ne is hallgass rá kicsim, nem tudja mi vagy te.-simogatta a műszerfalat miután már beültünk.
-De tudom, ez egy autó.
-Reménytelen.-lehajtotta a fejét majd beindította a kocsit.-Merre is megyünk?
-Walnut st.-makogtam az ablakon kifelé bámulva.-Tudnám miért ültem be egy köcsög autójába és adom meg a címem úgy hogy még csak a nevével sem vagyok tisztában. Ki a fene vagy te egyáltalán?
-Köcsög? Ez fájt.-a szívéhez kapott majd egy pillanatra rám nézett utána pedig vissza az útra.-De ha legközelebb a köcsög helyett Deant használsz nem haragszom meg. Ígérem.
-Winchester?-kaptam felé a fejem mire ő kérdőn rám nézett.-Valahol hallottam már.-gondolkodóba estem mire a Dean hangja újra megcsapta a fülem.-És a mi cupidó szomorítónk neve az hogy?
-Ariella Carter.-amint kinyögtem a nevem a kocsi megállt a házam előtt. Kinyitottam baby ajtaját majd miután becsaptam magam mögött lehajoltam az ablakhoz hogy megköszönöm Deannek a fuvart.
-Nincs mit Ariel!
-Ne hívj így!-morogtam majd a ház bejárati ajtajához léptem amit nyitva találtam, körbe kémleltem a ház körül de semmi furát nem vettem észre.
-Minden rendben van?-termett mögöttem Dean amitől enyhe szívinfarktusom volt.
-Szerintem igen, szóval vidd a babyd és menj.-mosolyogtam rá majd belöktem az ajtót. Dean arca eltorzult ahogy bepillantott a nappaliba, kérdőn néztem a fiút majd megakartam fordulni de nem hagyta.-Dean, engedj el.-suttogtam mire vonakodva ugyan de levette rólam a kezét. Az ajkamba haraptam és benéztem a nappaliba. Az öcsém élettelen teste hevert a földön vérbe fagyva.-Ne..ne..ne..ne..ne!-kántáltam zokogva. Dean belépett mellettem majd végig húzta a mutató és a középső ujját a padlón ami nyomot hagyott a parkettán, a fiú ujjain pedig sárga por időzött.-Jack!-letérdeltem szétcincált teste mellé majd kezét a kezeim közé vettem.-Öcsi!-elengedtem a kezét és a vállánál fogva rázni kezdtem.-Jacky..kell már fel az isten szerelmére!-dadogtam majd miután megbizonyosodtam arról hogy nem fog többé felkelni, zokogva borultam a mellkasára. Miután félig meddig kisírtam magam hátra fordultam hogy lássam Dean hogyan is reagál erre az egészre és meglepődve tapasztaltam hogy a szeme csillog a könnytől.
-Meghalt.-suttogtam majd az ajkamba harapva felálltam az öcsém mellől.
-Sajnálom.
-Meghalt.-mondtam újra mire Dean karjai hirtelen elkaptak és átöleltek.-Dean, meghalt az öcsém.-zokogtam a fiú nyakába mire ő csak a hajamat simogatta. Jack, a nálam két évvel fiatalabb testvérem akire mindig úgy vigyáztam mint a szemem fényére. Csak ő volt nekem.
-Egyszerűen meghalt!
-Mindent helyrehozunk, kicsi.-duruzsolta.-Ne sírj amíg egy Winchestert látsz.
-Láthatnék többet is?-húzódtam el tőle hogy a szemébe nézhessek.
-Láthatnál.
-Mi történt?
-Gyere, aludj ma nálam és ígérem reggel megbeszéljük ezt.-morogta majd elengedett és elindult az impala felé én pedig az istenért se tudom. De követtem őt. Bárhova követném pedig még csak nem is kedvelem.