- Basszus, de nyugi nem lesz semmi gond, tudsz úszni?
- Persze, nem olyan vészes.- legyintettem, de azért oda hívtam magamhoz Orphant hogy jöjjön, viszont ő nem jött, és ez nagyon nem tetszett nekem, ám ezen kívül az is gond volt hogy Neteyam nem volt még a felszínen. Megjött a húgom is, a fiú viszont csak akkor bukkant fel, de valami nem volt jól vele.
- Meglőttek- szólt majd elkezdett süllyedni.
Az öccse volt a legközelebb aki utána kapott, meg az ember, majd én is azonnal mentem segíteni.
- Gyorsan tegyétek fel ide, Lo'ak, te ülj a háta mögé, és tartsad hogy le ne essen.- tettük fel az egyik Ilura
- Elvitték Kirit és Tukot- szólt a húgom
- Előbb Neteyamot vigyük ki a partra utána visszajövünk értük is.- mondtam idegesen
Amilyen gyorsan csak tudtunk elindultunk a part felé, eközben Lo'ak szólt az apjának aki már elénk is szaladt és segített kihúzni a fiút. Mikor lefektettük ő zilálva megszorította a kezem.
- Tenery nem tudsz csinálni valamit?
- Nem , nincs semmi amivel meg tudnám gyógyítani- küzdöttem már a könnyeimmel- a golyó túl mélyre ment, és nem tudom hogy szervet is talált e el...
- Te- te- tenery, nagyon szeret- lek- szólalt meg a fiú
- Én is téged, de te most ne pazarold az energiád. Elmondhatod ezt miután ennek vége, mert nem hagysz itt minket- szorítottam még erősebben a kezét és a könnyeim már patakokban folytak.
- Apa, kérlek, menjünk haza- szólalt meg megint Neteyam.
Jake is próbálta őt nyugtatni, ám egyre jobban elkezdett zihálni, és már kapkodta a levegőt. Nekem bevillant egy emlék, az napról, ugyan ez volt, a levegőkapkodás, a kézszorítás, minden megegyezett.
- Neteyam hallod ne merészelj meghalni, kérlek tarts ki, légy erős könyörgök, ne hagyj el engem. Megígérted hogy együtt leszünk, kérlek Neteyam küzdj- fakadtam ki, de késő volt. A kezének a szorítása egyre gyengébb lett, mint ahogy a levegővétele is egyre ritkább. Majd abba maradt végleg. Ott és akkor úgy éreztem magam mint akit szíven döftek egy késsel, és megforgatták benne. Nem bírtam elhinni hogy ez megint megtörténik. A vér a fülemben dobogott, semmit nem hallottam a környezetem zajából, a szememet a könnyeke elhomályosították, reszkető kézzel kezdtem el rángatni a fiút.
- Ne ne ne ne, kérlek kelj fel.
- Neteyaaam- ordított fel mellettem Netyri aki ugyan csak nem bírta felfogni ami történt. Jake, megpróbálta átölelni a feleségét, nyugtatás ként, bár ő sem volt a helyzet magaslatán. Netyrivel egy pillanatra összetalálkozott a tekintetem. Nem bírtam mozogni sem, a fiú kezét szorongattam egyre csak, és rázogattam hátha felébred, bár tudat alatt tudtam hogy úgysem fog, de reménykedtem hogy ez csak egy rossz tréfa. Imádkoztam Eywához, de semmi nem történt, a fiú ugyan úgy mozdulatlan maradt.
- Hol vannak a lányok- hallottam Jake hangját.
- A hajón megkötözték őket- válaszolta sokkosan a húgom.
Tudtam hogy fel kell jussak arra a hajóra, a harag átvette a hatalmat a szomorúságom felett, már csak az lebegett a szemem előtt hogy elpusztítsak mindenkit aki közrejátszott ebben, aki elvette tőle a szerelmemet. Jake elkezdett mondani valamit Netyrinek, amit nem hallottam, mert szememmel, már elkezdtem keresni a leggyorsabb utat a hajóhoz, mikor is Netyriék elindultak.
- Én is veletek megyek- álltam fel.
- Szó sem lehet róla- tiltakozott azonnal Jake.
- Netyri, kérlek.- néztem a nő szemébe
- Jön- jelentette ki ellent mondást nem tűrő hangon.
- De hát rendes fegyvere sincsen.- akadékoskodott tovább Jake, és csak akkor vettem észre hogy a dárdámat idő közben elhagytam valahol.
- Tessék fogd- nyomta kezembe Netyam íját a nő- és velem fogsz repülni.
- Nem, Tenery, ne menj vele, kérlek, még a végén még jobban megsebesülsz te is.- hallottam a húgom aggódó
- Nem érdekel, megbosszulom a szerelmem elvesztését, az életem árán is.
Felültem a nő mögé, aki szélsebesen indult el a hajó felé. Mikor odaértünk, leugrottunk az Ikránról. Az ott lévő katonák azonnal elkezdtek ránk lőni, de Netyri kézbe vette a dolgot.
- Menj keresd meg a lányaimat- kiáltotta oda nekem
Elindultam a lányok keresésére, ám utamat állták, ezért én is felvettem a harcot. Körülöttem minden lángokban volt, de nem érdekelt, és az sem hogy most én is ölni fogok. A fegyver nagyon hangos volt, és a golyók a fülem mellett zúgtak el, én amilyen gyorsan csak tudtam kilőttem az íjat ami célba is talált, egyenesen az egyik ember fejébe, aki vérezve hullott a földre. Felbátorodva kezdtem lőni a többit is, vagy pedig ütöttem őket, egynek kitörtem a nyakát, a másikat lehajítottam a hajóról. Hamar kiszúrtam a lányokat, ám ekkor valaki elkapta a hajamat és úgy húzott vissza.
- Nahát nahát, micsoda kis harcias vízi vagy te, és ráadásul még különleges is.- szólt egy kopasz Na'vi
Válasz ként csak szemen köptem, és amilyen erőset csak tudtam a jó lábammal bele rúgtam a lábába, mire elengedett.
- Ezt nem kellett volna szépségem- vigyorgott majd rám emelte a fegyverét.
Kerestem én is a sajátomat, de az méterekkel arrébb volt, ezért improvizálnom kellett. Mielőtt még a férfi el nem kezdett volna lőni ráugrottam és sikerült kiverjem a kezéből a fegyvert, majd bevinni neki egy két pofont, mire az orra vérezve adta fel. Ám ő erősebbnek bizonyult, ugyanis egy kettő felém kerekedett, és én is visszakaptam azt amit adtam. Már épp kapott volna a fegyvere után mikor a semmiből megjelent Netyri.
- Nem tanították meg neked hogy a saját súlycsoportoddal küzdj?- ütötte ki két ütésből- Jól vagy?- segített fel-
- Igen igen, de vigyázz- szóltam majd az első kezem ügyébe kerülő dolgot nekidobtam a nő hátánál lévő épp lőni készülő alaknak.
Ám ekkor egyre többen kezdtek el jönni, nagy robotokkal, és annál is nagyobb fegyverekkel. Én gyorsan visszaszereztem az íjam és folytattam a harcot, mikor is megláttam a lányokat, akiket egy Na'vi őrzött.
- Tenery vigyázz- szólt oda nekem Jake
- Megvannak a lányok, ott vannak, de őrzik őket.
- Megyek én értük, te menj és hozz Ilukat, hogy minél gyorsabban eltudjunk innen menni.
Elindultam a tenger felé, de közbe még rám támadt valaki, kaptam még egy lövést a lábamba, ami irdatlanul fájt, de próbáltam nem törődni vele, bár elég nehéz volt hogy ugyan azt a lábamat majdnem ugyan azon a helyen már másodjára lövik meg, de viszonzás ként én is adtam az illetőnek egy nyílvesszőt a mellkasába. Vérző lábbal hívtam magamhoz egy Ilut és pont az jött amelyik Neteyamé volt. Az állat láttán újra előjött a megtört gyenge énem, és hiába próbáltam, már nem tudtam vissza fojtani, kitört belőlem a sírás, és az ordítás, kiengedtem mindent ami bennem volt. Eközben a hajó elkezdett lángolni, és süllyedni, viszont a többiek még sehol sem voltak. Erre összeszedtem magam, kiadtam a parancsot az Ilunak hogy maradjanak biztonságos távolságban, és visszamentem a hajóra, ami már majdnem teljesen elsüjjedt.
- Tenery, itt vagyunk- hallottam meg Kiri hangját.
- Kiri jajj de jó, a többiek hol vannak?
- Apa és anya még a hajón vannak, Tukkal.
- Hey skacok- jött oda hozzánk Lo'ak is
- Én vissza megyek a hajóra- szóltam majd már alá is merültem.
Még magam sem tudtam miért tartom olyan fontosnak segíteni a Sully családot akár az életem árán is, de egyszerűen ezt láttam helyesnek. Neteyam miatt is, meg azért is mert megszerettem őket, ők lettek nekem a második családom, és én a hozzám közel állókért kitartok bármi történjék is. Ezzel a tudattal értem el a hajót, és kezdtem meg a keresést. A kabinok nagy része már meg volt telve vízzel, néhányban viszont még nem jutott be teljesen, amikor én is levegőhöz jutottam elkezdtem kiabálni hátha meghall valaki.
- Tenery, itt vagyunk- hallottam meg Tuk hangját
Elindultam a hang irányába, és meg is találtam Tukot és Netyrit.
- Jajj végre, már úgy aggódtam- öleltem át őket- gyertek erre kell menni- indultam meg előre.
Menet közben szembe jött velünk egy halraj, és őket pedig Kiri követte.
- Jajj de jó, végre megvagytok.- ölelkezett ő is- köszönöm Tenery
- Nincs mit köszönni, de menjünk, mert mindjárt nem lesz levegő.
A halak megvilágították az utunkat, így könnyen kitudtunk már menekülni a hajóból. A tengerre kiérve az Ilu már várt engem. Kiriék tovább úsztak Payakan felé, ahol már ott voltak Lo'akék is, én pedig először elindultam megnézni hogy Orphan hogy van. Örömmel konstatáltam hogy még életben van, és hogy tud úszni, így visszamentünk a partra. Az adrenalin kezdte elhagyni a testemet, minden amit eddig elnyomtam kezdett előjönni, minnél közelebb kerültem az otthonomhoz.
- Tenery, édes drága kincsem- rohant be anyám elém a vízbe, majd szorosan a karjaiba vont, és nekem annyi kellett, olyan szinten elkezdtem sírni hogy alig kaptam levegőt,majd körülölet a puha sötétség.