Az öltözök épületét elhagyva azonnal elkezdte égetni a szememet a nap. Kicsit felnéztem rá, de azonnal hunyorogni kezdtem és a kezemet „napernyőnek" használtam. hallottam, hogy a nézőtéren máris sok ember van, valamint mindenki még csatangol, ugyanis még nem kezdődött el a meccs. Hivatalosan csak egy negyedóra múlva fog, éppen ezért nekünk már le kell menni a pályára. Hátra néztem a srácokra, akik egymással beszélgettek. Katsukin hosszadalmasabb ideig megragadt a tekintetem és egyszerűen csak gyönyörködtem abban, hogy mennyire helyes és szép is az arca. Nagy valószínűséggel észrevette, hogy nézem, ugyanis felém pillantott, de csak a szemével és az arcát csak ezután fordította felém. Nézett pár másodpercig, majd ezt követően elmosolyodott, a szokásához hívően. Megindult felém, mire én egyetlen egy lépést tettem csak előre. Mikor odaért hozzám, lenézett rám és csak néztünk egymás szemébe hosszú másodperceken keresztül.
– Mi az? – kérdeztem meg mosolyosgós hangon.
– Semmi. Mi lenne? – vonta meg hirtelen a vállát.
– Ügyesek legyetek – nyúltam előre, majd megfogtam a kezét, összekulcsoltam a sajátommal, a számhoz emeltem és puszit adtam a kézfejére.
Ő elhúzta a kezét, majd arcomhoz nyúlt és elkezdte simogatni kettő ujjának a hegyével.
– Azok leszünk, de szerintem ez egy egyértelmű dolog – motyogta és közben végig rám nézett.
– Úgy szeretlek téged – csúszott ki a számon hirtelen, miközben egy kellemes bizsergés haladt át a testemen.
– Tudom – nevette el magát hirtelen, majd egy hirtelen mozdulattal előrehajolt, puszit adott a homlokomra, majd elhúzódva Izuku mellé lépett, hogy Fat Gumhoz mehessenek ki a pályára.
Amikor a homlokomra adott puszit, akkor mindig éreztem, hogy valóban ő is szeret engem. de nem csak emiatt. Mindössze a homlokpuszijaiban annyi érzelem és törődés volt, ami teljes mértékben megmutatta a szeretetét. A fiúk után néztem és nem sokkal ezután megéreztem, hogy valaki megáll mellettem. Oldalra néztem és megláttam az apukámat.
– Szia apu – köszöntem neki boldogan és közben oldalasan megöleltem őt – Köszönöm, hogy ma is eljöttél megnézni minket – néztem fel az arcára, de az most nem volt a legkedvesebb tekintetű.
– Az most másodlagos, hogy titeket jöttem el nézni – kezdte és hangja eléggé mély és rekedtes volt.
– Apu? – húzódtam el tőle és kérdően néztem az arcára.
– Csak lássam meg Atsushit – szorította össze idegesen a száját.
Aput nagyon nehezen lehetett tényleg felhúzni vagy mérgessé tenni, de most látszott rajta, hogy valóban dühös és ez a haragja tegnap óta tartott. Azt viszont nem tudom, hogy a tegnap történtek melyik része miatt ennyire mérges.
– Azért vagy ennyire mérges, amit rólad mondtak? – kérdeztem meg egy halk, suttogó hangon.
– Az nem érdekes. Vagyis – javította ki magát hirtelen – Az is rosszul esett, de az még jobban megütött, amit neked szántak személyesen és Bakugonak. Ha tudtam volna, hogy már korábban bántották, illetve bántotta Bakugot, akkor biztosan nem így viszonyultam volna hozzá. Annyira elkapnám azt a kis szarházit – húzta össze dühösen a szemöldökét.
– Kérlek, ne csinálj vele semmit – álltam azonnal elé és úgy néztem az arcára, valamint a szemébe – Te is tudod, hogy te jönnél ki rosszul belőle – hajtottam le kicsit a fejemet.
– Egy beszélgetésbe nem fog belehalni.
– Nem fog meghatódni egy kis beszélgetéstől, apu. Őt nem hatják meg az ilyesmik.
– Akkor mégis mit kéne tennem? – tárta szét tanácstalanul a kezeit – Hagynám kéne szó nélkül, hogy ezt tették veletek? Nem akarom hagyni, [Név]. Felnőtt vagyok és nagyobb a hatalmam, mint neki.
– Ez nem mindig van így – húztam össze aggodalmasan a szemöldököm, ahogy a szemébe néztem.
– A picsába már – túrt bele a hajába és emiatt pár kósza szál a homlokára hullott.
– Apu! – néztem rá elkerekedett szemekkel, ugyanis nem szokott káromkodni. Előttem legalábbis nem.
– Szerintem megkeresem Todorokit és Urarakat. Leülök hozzájuk.
– Hát jó.
– Viszont egy valamit szeretnék kérni.
– Mégpedig?
– Verjétek már őket szarrá, légy oly szíves – húzta össze ismételten a szemöldökét.
– Apu, na! – szóltam rá, de nem tudtam megállni, hogy ne nevessek.
Apa csak kedvesen elmosolyodott végül, majd odahajolt és adott egy puszit a fejemre. Ezt követően a szemével elkezdte keresni Urarakaékat, de miután megmondtam, hogy merre ülnek, csak akkor jött rá, merre is kell mennie. Apával elbúcsúztunk a másiktól, majd jómagam is a srácokhoz mentem, mint utolsó ember, aki még hiányzott. A csapatunk többi tagja szokásosan ott ült a lelátón és beszélgettek, valamint már most nekünk kiabáltak dolgokat. Nem vagyunk kevesen, de hű se sokan sem. Lesznek játékosok, akik majd helyettünk itt lesznek, amikor mi elballagunk. Remélem egy jó csapatkapitány is lesz majd, nekem pedig még mindig menedzser után kell néznem. Viszont ezt most félre kell tennem és a mai meccsünkre kell fókuszálnom, ami itt van az orrunk előtt.
Amint leértem a srácokhoz, ittam egy kis vizet, az egyik kulacsból, amit mi hoztunk magunkkal. Közben én is figyeltem arra, amit Fat Gum a játékosoknak mondott. Közben Izuku a ruháját igazgatta, ami nem igen akart neki összejönni. Emiatt azonnal odaléptem hozzá és odanyúltam, ahol éppen próbálkozott megcsinálni a ruháját. Ő felpillantott rám és amint látta, hogy én vagyok, kissé sápadtan nézett engem.
– Izuku? – pislogtam nagyokat a zöld hajú, szeplős fiúra.
– Félek – mondta ki ezt az egyetlen egy szót és közben megremegett az ajka – E...Ez komoly most. Tényleg nagyon félek, [Név]. Hányingerem van erősen.
Amint kimondta az utolsó szót, azonnal a vizekhez léptem, magamhoz vettem egy kulacsot és nekiadtam. Ő nagyon lassan kezdett el kortyolgatni és amikor elvette a kulacsot az ajkától, a szája szélén végig folyt egy kis csepp víz.
– Számoljunk báránykákat? – kérdeztem rá aggodalmasan, miközben ismételten zöld íriszeibe néztem – Vagy üljünk le és vegyünk nagy levegőket közösen?
– A tegnapi után csak jobban félek tőlük. Mi lesz, ha majd beszólogatnak nekem, miközben ott fogok állni, mint ütő, vagy catcher?
– Próbálják meg – vágta rá hirtelen Katsuki, aki a semmiből jelent meg mellettünk – Ide figyelj! – nézett Izukura, aki kicsit megrezzent – Ezek mind egy nagy rakás köcsög csak, akik nem érnek a világon lószart sem! Mindenkire mondanak mindent, de nem szabad komolyan venni. Ha látják, hogy be vagy szarva tőlük, akkor persze, hogy neked fognak támadni. Embereld meg magad már egy kicsit és ne picsogj!
– Katsuki, ez nem a legjobb mód ar...
– Nem lehet mindig csak vigasztalni! – szakított félbe barátom, majd hirtelen rávágta mind a két kezét Izuku vállaira – Tegnap lőttél egy kurva jó hazafutást a csapatnak, amivel nyertünk. Szerinted nincsenek felkészülve arra, hogy ma is ezt fogod tenni? Ijessz már rájuk egy kicsit, baszki. Még ha nem is lősz hazafutást, nem tudnak majd téged hova tenni. Kurva nehéz kiismernie téged annak, aki nem a csapatban van – paskolta meg a vállait, majd elhúzta a kezét és szőke hajába túrt – Ha meg beszólnak, akkor köpd le őket.
– Katsuki! – szóltam rá élesen.
– Ha ez sem segít, akkor majd én leköpöm őket.
– Uram segíts meg... – csaptam a homlokomra.
– J...Jó. Köszönöm – suttogta zavartan az unokatestvérem – Azért [Név] adhat egy ölelés? – fordult felém gyámoltalanul.
– Hát adjon – vont vállat a szőke hajú.
– Tudok jobbat – fordultam a többiek felé – Srácok! – szólítottam meg őket, mire ők felénk fordultak – Izukunak kellene egy bátorító, nagy ölelés – mosolyodtam el.
Erre Kaminari és Kirishima azonnal ugrottak és felénk futottak, majd Izuku előtt lelassítottak. Ekkor odatoltak engem az unokatestvérem elé és így öleltek meg minket egyszerre. A srácokat követték a többiek, akik nevetve ölelték meg Izukut, aki bekerült a kis ölelkezős csoportot közepére. Még Fat Gum is odasietett és a kis kupac szélén ölelgetett minket. Katsuki ki akart maradni, de Ichigo elkapta és hozzánk rántotta. Ő el akart menekülni, de a másik oldalról az edzőnk is elkapta, így esélytelen volt a menekülése. Mivel Izuku közel volt hozzám, hallottam, ahogy kicsit szipog. Emiatt egy puszit adtam az arcára és jobbam megszorongattam. Mindenki szerette Izukut a csapatban és egy értékes játékosnak is tartották. Ő volt a mi catcherünk, akit a többiek meg is becsültek.
– Nekem van a legjobb csapatom – szólalt meg Fat Gum, amikor elhúzódott.
– Ezzel senki se tud vitatkozni – nevetett Kirishima is.
– Hé...Ott vannak a bunkó emberek – mutatott Yamazaki a másik oldalra.
Oda pillantottam és láttam, hogy Atsushiék már meg is érkeztek. Lepakolták a cuccaikat (amiket kihoztak magukkal) és már a baseballruhájukban is voltak, mely bordó volt, és alatta fehér garbót viseltek. Kicsit összehúztam a szememet, amikor láttam, hogy nevetgélnek. Már attól rosszul voltam, hogy nevetnek és mosolyognak. Lehet, hogy kicsit túl feltűnően néztük őket (ráadásul egyszerre), de a vörös hajú srác felénk nézett és mintha jó barátok lennénk, intett is egyet. Emiatt Reika (a csapat menedzsere és egyben az a lány, aki bántotta Katsukit) is felénk nézett és egy nagy mosoly mellett intett, majd szándékosan odament Atsushihoz, aki éppen beszélgetett egy zöld hajú sráccal és megcsókolta. A fiú meglepődött, de azonnal reagált, megsimogatta a lány derekát és visszacsókolta. Katsuki felé néztem, aki kicsit üveges tekintettel nézte őket, de meg is rázta a fejét és elpillantott.
– Kacchan – léptem elé, majd két kezem közé fogtam az arcát és egy nagy puszit adtam a szájára. Közelebb hajoltam, hogy csak ő hallhassa, amit mondani szeretnék – Szeretlek, szeretlek. Nagyon, de nagyon szeretlek! Tudod, igaz? – suttogtam az ajkára és egy puszit adtam a szájára, amit ő picit viszonzott is.
Kicsit pislogott, értetlenül nézett rám, végül összeráncolta a homlokát, kicsit morcosan nézett és oldalra pillantott.
– Naaa – csípkedtem meg az arcát és egy puszit adtam ismét a szájára – Szükségem van rád és mindig vigyázni fogok rád és a lelkedre is – pipiskedtem fel, ahogy átkaroltam a derekát.
– Nem lehetne... – kezdett bele és a szemembe nézett – ...az, hogy hagyjuk ezt az egészet, hazamegyünk és csak veled lehetek? – szólt kissé csalódottan.
– Utána így lesz – bólintottam.
Ő rátette a csípőmre a kezét, megszorította kicsit, majd adott egy puszit a homlokomra. Mikor elhúzta az ajkát, akkor azonnal lehajolt a számhoz, puszit adott rá, majd kicsit lenyomtam az alsó ajkamat a nyelvével és átcsúsztatta azt az én számba. Rövid csókot adott, mégis jól esett. Igazából minden csókja és érintése jól esik. Mindig.
– Te is kellesz nekem – cirógatta meg az arcomat az orrával, melytől végigáramlott a melegség a mellkasomban. Közben suttogott, hogy csak én hallhassam a gyengéd szavait – Jobban, mint azt el tudnád képzelni. Főleg ebben a pillanatban és ezen a meccsen. Szeretlek – suttogta a fülembe, puszit adott a fülem mögé, majd megölelt hirtelen.
Belefúrtam a vállába az arcomat és beleszippantottam mélyen az illatába. Ő elkezdte cirógatni a derekamat és közben jobban hozzám bújt. A többiek valószínűleg látták, hogy mit csinálunk, de nem szóltak semmit. hagyták, hogy most kicsit ketten legyünk és feltöltsük a másikat.
– Mindenki álljon készen – szólt Fat Gum, ahogy visszajött a csapathoz, ugyanis pénzfeldobással eldöntötte a két edző, hogy ki is kezd és hogyan – Mi támadunk és ők védenek először.
– Jó. Már az elején mindent bele fogunk adni – nézett a csapatra Kirishima.
– Lassan menjetek fel – nézett végig mindenkin Fat Gum.
A fiúk bólintottak, majd elindultak fel és közben lepacsiztak az edzővel.
– Menni fog. Erősebb vagy, mint az gondolnád – szorítottam magamhoz őt.
– Köszönöm. Mindent – suttogta mély hangján maga elé és egy utolsó puszit adott a számra, majd elengedett, de úgy, hogy végigsimított a derekamon.
Az összes fiú felállt és közben a kijelölt helyre, ahol várni kell, míg ők nem jönnek az ütésnél. Kirishima volt az egyetlen, aki ütővel a kezében elindult a hazai bázis felé. Közben Atsushi felállt és kezet fogott Kirishimaval, mivel ők voltak a csapatkapitányok. Kirishima egy erőltetett mosoly mellett fogott vele kezet és miután elengedte a fiú kezét, alig láthatóan a nadrágjába törölte azt. Tudjuk, ilyet nagyon nem illik csinálni és tuskó dolog is, de a világon az utolsó dolog, amihez hozzá szeretnék érni, az Atsushi. És nem csak én vagyok így ezzel.
– Izgulok – vallottam be Fat Gumnak.
– Nem csak te – fújt ki egy adag levegőt, ahogy mellém állt.
– Egy karnyújtásnyira van a nemzeti.
– És ez lesz a legnehezebb mérkőzésünk. Érzelmileg biztosan.
– Rendben lesznek – suttogtam aggódva.
– Büszke vagyok rátok, remélem tudod – mosolyodott el Fat Gum.
Érzelmes tekintettel néztem felé, ő pedig felemelte a kezét, jómagam pedig adtam neki egy pacsit. A pacsi csattanásának időpontjában megszólalt a hangosbemondó, miszerint a meccs elkezdődött.