Reggel pirkadat előtt keltem, és mivel már nem tudtam visszaaludni eldöntöttem hogy elmegyek úszni egyet, és közbe meg megnézem a napfelkeltét is. Elindultam az Iluk felé. A falu még nagyon kihalt volt csak egy egy Maruiból hallatszott egy kis moraj, jelezve hogy az ott lakó már ébren van, de különben egy lélek sem volt még kint. A reggeli friss levegőtől még jobban felkeltem, és mikor leértem az Ilukhoz Orphan üdvözlésként boldogan körbeúszott. A lábam bizsergett a még hideg víztől, ezért kicsit megmártóztam benne hogy a testem többi része is szokja meg, majd csak ezután ültem fel Ilum hátára.
- Na kislány irány a szellemfához.
Orphan nem hazudtolva meg önmagát roppant gyorsan odaért a fához. A nap pont akkor kezdett el feljönni, és narancssárgásan megvilágította a vizet. Az ég gyönyörű színekben játszódott, elképesztő látvány volt. Lemerültem a víz alá, a fához, és hozzákapcsolódtam az egyik ágához. Már a megszokott bizsergető érzés kezdett átjárni, majd hirtelen megint máshol voltam. Általában mindig ez van ha hozzákapcsolódom a fához, vagy belerepít engem egy emlékbe, vagy csak szimplán érzem a bizsergést, és nem történik semmi, csak megnyugvást érzek, hogy hazaértem, érzem magát Eywat, bár ezért nem járok sokszor ide, mert én alapból tudom Őt érezni akármikor amikor kitisztítom az elmém, és ezek szerint rajtam kívül még Kiri aki erre képes, bár ő állítólag mindig érzi. Más Na'viknak muszáj hozzákapcsolódniuk a fához.
Mikor már éreztem hogy a levegőm kezd teljesen elfogyni visszamentem a felszínre. A nap már teljesen feljött, én pedig jobbnak láttam visszaindulni a partra mielőtt még eltűntnek hinnének. A partra érve Aonung rohant felém, és már távolról láttam rajta hogy valami baja van.
- Tenery végre megvagy, gyere gyorsan anya nagyon rosszul van.
- Mi, mi történt vele?
- Nem tudom, szerintem a babával van valami mert egyre csak a hasát fájtataj.- mondta már rohanás közben
Meg sem álltunk hazáig, otthon pedig szembe találtam magam anyámmal aki egyre csak sírt, Tsireyaval aki bepánikolva kutatott a főzetek között nyugtatót keresve, és apámmal aki tehetetlenül próbált segíteni a húgomnak.
- Nem ez nem lesz így jó- próbáltam nyugodt maradni, majd kifordultam és futásnak eredtem. Meg sem álltam Sullyék otthona előtt, ahol nagyjából majdhogynem rájuk törve az nádból készült ajtót rontottam be.
- Tenery, mi történt?- kérdezte meglepetten Jake
- Ne haragudjatok hogy így rátok török reggel, de baj van, Neytiri, segítened kell, te voltál a Tsahík a régi falutokban ugye?
- Igen
- Anyám nagyon rosszul van, egyre csak a hasát fájtatja, szerintünk a kicsivel van baj, kérlek segíts neki.
Neytiri azonnal felpattant, és elindult nálunk, én meg utána loholva követtem őt. Mikor belépett és feltérképezte a helyzetet azonnal elkezdte kiosztani az utasításokat.
- Ronal itt vagyok semmi gond jobban leszel ne aggódj.- nyugtatta anyámat
- A gyermekem, érzem hogy el fogom veszíteni a fiamat- visított fel fájdalmas hangon, majd hirtelen hangja elcsuklott és ő pedig elájult.
Megnéztük a pulzusát ami nagyon gyenge volt, ez persze még nagyobb pánikot keltett bennünk, ám Neytiri ahogy láttam megtartotta a hideg vérét.
- Tsireya, keresd meg a Kenyaba főzetet, Tenery te pedig hozz nekem Muriad leveleket. Aonung Tonovary ti most nem tudtok segíteni, csak ne legyetek láb alatt.
Tettük amit a nő mondott. Beadta neki a különféle főzeteket, vagy kenőcsőket kent rá, de semmi nem történt.
- Miért nem történik már valami?
- A gyógyszereknek idő kell. Neteyam emlékszel még arra a szigetre ahonnan hoztad a gyümölcsöket- fordult a fiúhoz, eddig észre sem vettem hogy a Sully család többi tagja is itt van
- Igen anyám.
- Rendben, és tudod hogy néz ki a Gulianzt fa?
- Nem- hajtotta le a fejét a fiú
- Én viszont igen- szólalt meg Kiri.
- Remek, menjetek gyorsan hozzatok nekem a leveléből és a kérgéből is.
- Aonung ugye ismered az Aqua virágot, mert szükségem van arra is de ahogy látom itt kifogyott...
- Nem nagyon.
- Ahhj férfiak semmit nem tudnak, Tsireya, te biztosan ismered.
- Igen, viszont innen legalább egy óra az út a lelőhelyéig...
- De repülve nem- kiáltott fel hirtelen Lo'ak, majd apjára nézett aki engedélyt adva bólintott- remélem nem félsz a magasban- nézett a fiú a húgomra, majd el is tűntek.
Neytiri eközben valamit mormolt közbe anyám hasát simogatta, én meg tehetetlenségembe fel alá járkálta, mint egy megkergült hal. Az idő nagyon lassan telt, a percek óráknak tűntek, és a többiek még sehol nem voltak, mikor is Kiriék rohantak be, kezükben a növényekkel. A levelek gumisak voltak, amit Neytiri összetört, és készített belőle valami nyálkás dolgot, eközben Kiri aki ezek szerint jártas volta az ilyen dolgokban elkezdte lereszelni a fakérget, majd a forró vízbe dobta mire az átváltozott vörössé. Neytiri a kenőcsőt rákente anyám hasára, és folytatta a kántálást. Én már az idegtől és a pániktól reszkettem, az agyamban a gondolatok egyre csak cikáztak, előttem feküdt az a nő akit mindig is a legerősebbnek tartottam, soha nem törte meg őt semmi, nagy ritkán mutatott csak gyengeséget, most pedig élet és halál között lebegett, és ezt én képtelen voltam felfogni. A körmeimmel a bőrömet kapartam, mire hátulról átölelt valaki. Nem kellet megforduljak hogy tudjam ki az, hisz a testem a jelenlétében kezdett megnyugodni, viszont a lábaim egyre inkább kezdték feladni a harcot.
- Minden rendben lesz ne aggódj, de most gyere üljünk le- húzott a földre, és egy pillanatra sem engedett el. Hátamat a mellkasának döntöttem, fejemet pedig a vállára hajtottam. Ő a kézfejemet simogatta ami már egyáltalán nem reszketett.
- Neteyam én úgy félek, mi van ha nem élik túl?
- Ne aggódj, anyád egy erős nő, és nálunk úgy tartja a mondás hogy az erő az öröklődik, erre ti vagytok a legjobb példa, és biztos vagyok benne hogy a kiskrapek is egy igazi kis harcos. Mind a ketten túl fogják élni, anya érti a dolgát.
Ekkor jöttek meg a húgomék, mire Kiri elvette a tőlük hozott Aqua virágot, és azt is a vízbe dobta, ami így lilássá változott, még kettőt kevert rajta, majd keresett egy szűrőt, átszűrte egy tiszta edénybe és anyámhoz lépve a szájába csorgatta a levet.
- Emelje fel valaki a fejét hogy a gyógyszer tudjon lemenni a torkán- szólalt meg mire apám azonnal odapattant és tette amit a lány mond.
Ezután még mindig nem történt semmi, Neytiri is abbahagyta a mormolást, és várta kezelésének az eredményét. Csend honolta a szobára, mindenki a gondolataiba merülve meredt maga elé, én a szemet lecsukva pihentettem a fejem a fiú vállán, aki továbbra is a kezemet simogatta,ami elmondhatatlanul jól esett. Érintésére és közelségére a testem bizsergett, és a gyomrom bukfenceket hányt. Ha máskor lennénk ugyan ebben a pillanatban még örülnék is neki, de így csak a rossz dolgok jutnak az eszembe. Mire a rossz gondolatok megint elkezdtek az elmémbe férkőzni, és én meg nem bírtam már tartani utat eresztettem a könnyeimnek. Neteyam ezt észrevette, és még jobban magához húzott, és úgy ölelt át.
- Miért nem történt még semmi?- mondta ki hangosan öcsém tulajdonképpen azt amire én is gondoltam, ám ekkor anyám egy óriási levegővétel közepette hirtelen felült az ágyban.
- Mi történt?
- Elájultál, de feküdj vissza mert még nem szabadna ilyen hirtelen mozdulatokat tegyél- parancsolta neki Neytiri, mire anyám hallgatva rá visszafeküdt a párnára.- Fáj még a hasad? Hogy van a gyermeked érzed őt?
- Nem már nem fáj, csak kicsit sajog, és igen érzem őt hála legyen Eywanak érzem.- kezdett el anyám könnye csorogni- ohh Neytiri hálám örökké üldözni fog, megmentetted az én és gyermekem életét.
- Ne feledd hogy te is megmentetted az én gyermekemet- vigyorgott rá az asszony- de most inkább pihenj, és igyál sok Bayuna kéreg teát.
Mikor láttuk hogy a nő befejezte, azonnal mind anyánkhoz mentünk, és kicsit esetlenül öleltük őt át.
- Drágám, kedvesem, többet ne ijessz rám így- szólt apám érzelgősen. Bár mindenkinek azt mutatja hogy milyen erős és igazából az is, de a mi jelenlétünkben átváltozik, akárcsak az öcsém, le sem tagadhatnák ketten egymást.
- Hidd el nem önszántamból tettem, de majd legközelebb vissza fogom magam- szólt vissza azonnal anyám.
- Rendben gyerekek hagyjuk anyátokat pihenni- jött vissza apánknak a törzsfőnöki énje- bár már ha tud kötekedni nem lehet olyan nagy baja- vigyorodott el majd megcsókolta anyám homlokát, majd elindult kifele, mi pedig követtük őt.