17.
Ilyen is rég volt már, hogy nem tudtam mit kezdeni magammal. Mikor visszaértem elindultam felkeresni a többieket, de mindenkinek valami dolga volt. Tsireya Lo'akkal ment el valahova, az öcsém a barátaival halászni, és Neteyam meg Kiri pedig a szüleiknek kellet segítsenek. Én is próbáltam valami munka után nézni, de nem volt semmi, otthon mindent rendbe tettem még a reggel, és a szüleimnek sem tudtam semmiben segíteni. Elindultam inkább az én kis helyemre, hogy kicsit kapcsolatba lépjek Eywaval, hisz úgyis már rég volt hogy csak így egyedül elmélkedtem volna, és már legbelül a lelkem hiányolta is.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, mert ilyenkor nem figyelek az agyamat teljesen kiürítem így az időérzékem is teljesen kikapcsol, de egyszer csak egy kezet éreztem meg a vállamon, mire reflexszerűen hátralendítettem az öklöm, és a „ támadómat" hasba is találtam.
- Ohh te jó ég nagyon sajnálom- kaptam a számhoz mikor megláttam kit ütöttem meg- jól vagy?
- Persze, semmiség kaptam már rosszabbat is- legyintet a fiú, majd helyet foglalt mellettem- zavarlak?
- Nem dehogy, nem volt mit csináljak ezért kijöttem ide kicsit elmélkedni.
- Értem értem, én meg azért kereslek, hogy lenne e kedved eljönni velem most valahova?
- Hova?
- Legyen meglepetés- vigyorodott el a fiú
- Neteyam tudod hogy nem szeretem a meglepetéseket.
- De ez tetszeni fog, na gyere- állt fel, és a kezemet megfogva húzott magával.
Elindultunk meglepetésemre az Iluk felé.
- Hogy hogy nem repülünk?
- Mert neked nem szabad, és apámék most ott vannak az ikránoknál.
- Mindent értek.
A fiú elindult a zátonynak fele én pedig követte, tippem sem volt hogy hova megyünk, mert a zátonyon túl nem a kis szigetünknek vettük az irányt hanem másfele. Nem volt túl messze a hely ahova mentünk, egy szigetcsoport féleségnek néztem, de nem tudtam miért vagyunk itt.
- Megjöttünk- állt meg a partnál- most pedig kérlek csukd be a szemed, és bízz bennem.
- Kezdesz megijeszteni, de rendben.
Behunytam a szemem, a fiú pedig megfogta a kezemet, és a derekamat. Az érintése alatt a bőröm kellemesen elkezdett bizseregni. Tényleg vigyázott rám, mondogatta hogy hol van szikla, vagy épp hogy húzzam le a fejem.
- Megjöttünk, kinyithatod a szemed.
Mikor kinyitottam a szemem a szemem elé tárult egy gyönyörű szép rét, ami tele volt virágokkal, viszont ami furcsa volt hogy ott van egy paplanszerűség, és rajta számomra ismeretlen gyümölcsök.
- Hát ez meg micsoda?
- Apám ahonnan jött ez egy elterjedt szokás, az a neve piknik, mikor kisebbek voltunk rengeteget jártunk az erdőben piknikezni, és mindig a fákról szedtük a gyümölcsöket étel gyanánt, és a múltnap mikor elment repülni találtam egy erdősebb szigetet, hasonló a tiétekhez és ott is élnek Na'vik, na de nem is ez a lényeg, hanem az erdős részt kicsit jobban meg akartam nézni, és találtam gyümölcsöket, amikért ma visszamentem. Ez itt a Pápája ami Tuk kedvence, ez pedig az én kedvencem a Kjean gyümölcs, viszont találtam még Ananászt, és Homitiát is. Gondoltam megmutatom neked ezeket, csak kicsit felextrázva, de ha nem hoztam tengerit is mint a Kókuszt, Neyamit, ami a kedvenced ha jól emlékszem, és Tiraguet - vakarta meg a tarkóját zavarában.
- Ez remekül hangzik, köszönöm- mondtam boldogan- amúgy aranyos amikor zavarban vagy- mosolyogtam rá majd leültem hogy nekilássak a gyümölcsöknek. A fiú is helyet foglalt mellettem, és inkább terelte a témát valami másra, mert láttam rajta hogy a megjegyzésemre még jobban zavarba jött.
- ... és akkor Lo'ak után mentem, és a vége az lett hogy megsérültem, és még a lecseszést is én kaptam
- Bocsi de a mit?
- Leszidást.
- Jajj így értem. Amúgy ez ijesztő, mármint hogy nálatok ez ilyen minden napos volt és hogy ennyire nyugodtan tudsz beszélni róla, azon sem csodálkoznék ha azt mondanád hogy már öltél is- mondtam viccelődve, mire a fiú lesütötte a szemét, én meg akkor realizáltam hogy nem is tévedtem.
- Csak egyszer, de nem szívesen azt sem...
- Nem kell beszélned róla ha nem szeretnél.
- Nem nem gáz, nem akarom hogy azt hidd rólam hogy egy gyilkos vagyok. Az egész úgy történt, hogy ugye mi elmenekültünk ide hogy megvédjük az ottani klánunkat, mert apámat meg akarják ölni a régi riválisai, na de, ezt az egész menekülős dolgot az váltotta ki hogy a tesóimat elfogták, én pedig mentem a szüleimmel segíteni a kiszabadításukban. A helyemen kellett volna maradjak, távol a bajtól, ám mikor meghallottam hogy eldurvul a helyzet nem bírtam nyugton ülni, pont mikor odaértem láttam hogy az egyik katona anyára céloz a rejtekéből, én pedig cselekedte, hátba lőttem a mocskot. Utána persze furdalt egy kis lelkiismeret, de nem annyira sajnáltam, mert tudtam hogy ő hideg vérrel megölte volna anyát, és még örült is volna neki.
- Ehhez nem tudok mit hozzá fűzni, szerintem teljesen jogosan tetted amit tettél, a családomért én is képes vagyok bármilyen messzire elmenni és bármit megcsinálni.
- Köszönöm hogy megérted.
- Ez alap dolog, na de tényleg igazad volt, ezek a gyümölcsök tényleg nagyon finomak- tereltem inkább a témát mert láttam hogy a fiúnak kezd kínos lenni.
- Látod én mondtam- kacsintott rám.
Észre sem vettük hogy elrohant az idő, de már kezdett sötétedni. Nagyon jól éreztem magam Neteyam társaságában, egyáltalán nem unalmas, és mindenhez hozzá tud szólni, és ezt nagyon tudom értékelni benne. Jól esik hogy meghallgat, és tudok vele komolyabb témákról is beszélni, mert bár megvan neki is a gyerekesebb énje, nagyon komoly is tud lenni. Most is mindig feljött valami új téma, nem volt meg az a kínos csönd köztünk egyszer sem, és szerintem ez remek dolog.
- Uff már elég későre jár, nem kéne már menjünk?
- De igen, csak még egy valami.
Leszakított egy gyönyörű kék virágot, majd felállt, felsegített engem is és a virágot a hajamba tűzte. Ez az apró tette megmosolyogtatott, és a hasam bukfencezni kezdett tőle, amit nem értettem hogy miért. Az elmúlt időben a testem furán reagál a fiú érintéseire, tetteire vagy akár csak a jelenlétére, és ezt nem tudom hova tenni...
- Köszönöm szépen- vigyorogtam rá, mire válaszul csak visszamosolygott.
Miután összeszedtünk mindent, bár nem volt olyan túl sok dolog, csak a pléd, elindultunk vissza az Ilukhoz, majd hazafele. Út közben nagyon vigyáztam arra hogy a virágom ki ne essen a hajamból. Miután hazaértünk, még hazáig kísér, mert már jobbnak láttuk hazamenni, mert eléggé besötétedett.
- Holnap majd beszélünk, jó éjt- ölelt meg
- Neked is. Szia- léptem be vigyorogva a marauiba, mire húgom azonnal letámadott.
- Tenery, végre csak hogy itthon vagy, merre voltál, és miért van egy virág a hajadban? Várj ne is mondj semmit, a vigyorodból kitalálom hogy Neteyamal igaz.
- Igen, elvitt piknikezni.
- Mit csinálni?
- Ez egy szokás amit az apja mutatott nekik, a lényeg hogy a természetben eszünk. Megmutatott néhány erdei gyümölcsöt, amiket az egyik repülésekor talált valamelyik szigeten.
- Ó ez de aranyos, szerintem biztosan tetszel annak a fiúnak, és neked is tetszik ő csak még magadnak sem mered bevallani.
- Ki tetszik Tenerynek?- jött oda az öcsénk is.
- Senki- válaszoltam azonnal
- Neteyam, szerinted is aranyosak lennének együtt nem?
- Hát amilyen sokat vagytok kettesben én azt hittem hogy már együtt vagytok, csak még nem akarod mondani, ezért nem is hoztam fel.
- Nem nem vagyunk, és nem is tetszik- bár az agyam mást mondott volna, mert azért nekem is van szemem, és látom hogy a fiú eléggé jól néz ki- tudjátok mit inkább feküdjünk le és aludjunk, mert ez egy hosszú nap volt és én már fáradt vagyok.
Tsireya és Aonung sejtelmesen összevigyorogtak, de igazat adva nekem, ők is lefeküdtek aludni. Én még sokáig forgolódtam, mert nem hagyott nyugodni amit a többiek mondtak nekem. Vajon tényleg kezdek többet érezni Neteyam iránt?