Szemeimet elhagyó könnyeimtől alig láttam azt a képet, ami elém tárult. Ajkaim elé kaptam a kezeimet és miközben megremegett a testem, képtelen voltam abbahagyni a sírást. Mindez a boldogság és Izuku miatt volt. Annyira elmondhatatlanul büszke voltam rá, hogy azt el se tudtam volna mondani. Mindig is küszködött azzal, hogy hazafutást üssön és legutoljára második elején volt rá képes. Most azonban áttörte azt a végtelen nagy falat és elrepítette a labdát a stadionon kívülre.
A közönség tombolni kezdett és a mi sulink torka szakadtából üvöltött, a fent ülő, többi csapattársunkkal együtt. A srácok rohanni kezdtek Izuku felé, miközben ő egyre jobban közelebb ért a hazai bázishoz. Amint áthaladt rajta, megremegett az ajka és elpityeredett. gyenge mozdulatokkal állt meg és temette az arcát a tenyereibe, amint áthaladt a hazai bázison és megállt. A srácok szabályosan megőrültek, annyira boldogok voltak. Ordítva és kapálózva szaladtak Izuku felé, aki miatt nyertünk. Az egész játék alatt célpont volt és arra mentek, hogy kiejtsék, valamint, hogy hibázzon. Nem bízott saját magában, azonban, ha ő nincs, akkor nem nyerünk. Hazafutást ütött nekünk és emiatt nyerhettünk. Kirishima és Ichigo voltak a legközelebb Izukuhoz, így azonnal ráugrottak. Ahogy a többiek is odaértek, Kaminari kiabálva ugrott rájuk, amitől eldőltek a fűben. Taijuék követték a felsőbbéveseket és egyesével ugráltak egymásra a boldogságtól. Közben folyamatosan éljenezték Izukut, aki nem tudta uralni az érzéseit és sírt. Katsuki eközben ott állt mellettük és folyamatosan röhögött, amiért nyertünk.
Én végig néztem, ahogy a fiúk eldöntik Izukut, ám nem bírtam sokáig egyhelyben maradni. Lassú és remegő léptekkel indultam fel a pályára, miközben könnyeim lefutottak az arcomon folyamatosan. Ahogy közelebb értem, addigra már a fiúk lemásztak Izukuról és körülötte voltak. Krishima a szemét törölgette Yamazakival együtt. Éppen, hogy csak odaértem, nem bírtam tovább.
– Izuku – sírtam fel erősen és azonnal ledobtam magamat a fűbe.
A térdemet beütöttem, de jelen pillanatba nem érdekelt. Amint a térdeimre estem, rögtön magamhoz öleltem őt a nyakánál és szorosan fogtam magamhoz. Izuku szipogva ölelt vissza engem és közben az arcát a vállamba fúrta.
– A kurva életbe is, lőttél egy hazafutást! A rohadt életbe! – nyöszörögtem elérzékenyülve.
– Jó, asszem kevesebb időt kellene Bakugo–sannal töltenie – állapította meg Ichigo nevetve.
– Megcsináltam – suttogta síró hangon, ahogy magához ölelt.
– Megcsináltad, Izuku. Megcsináltad – halkultam el a végére.
A többiek valószínűleg nem értették ezt a nagy érzelmi kitörést, azonban ez a pillanat Izukunak és nekem nagyon sokat ért. Izuku áttörte a gátat, mely eddig elé tornyosult és megakadályozta abban, hogy kibontakozzon. mégis erős volt, átszakította és megcsinálta. Győzelemre vitt minket azzal a gyönyörű ütéssel. Öröm és büszkeség töltött el, amiért láthattam, hogy elüti azt a labdát. Sokat jelentett nekem Izukut egy ilyesfajta mérföldkőnél látni és azt akartam, hogy ne ez legyen az utolsó.
– Annyira büszke vagyok rád – suttogtam mosolyogva, miközben két kezem közé fogtam az arcát és a szemébe néztem.
– Hasznos voltam, ugye? – nyögte ki elvékonyodott hangon.
– A voltál – remegett meg az ajkam – Az voltál – simogattam meg zöld tincseit.
– Szeretlek – remegett meg a hangjával együtt az arca is.
– Én is szeretlek téged – köhögtem fel és hosszadalmasan elkezdtem őt ölelni.
Ott ült, én pedig térdeltem a fűben és a porban, de nem érdekelt. Az se érdekelt, hogy valakinek „túlzás" ez a fajta örömünk. Nekünk több volt ez, szimpla hazafutásnál. Ez Izuku hazafutása volt, ami csodálatos volt.
– Megcsináltátok! Az gyerekeim! Az enyémek! – futott felénk Fat Gum és hirtelen elkapta Katsukit egy ölelésre.
– Engedjen már el, baszki! – kezdte el erőszakosan eltolni őt Katsuki, kisebb–nagyobb sikerrel.
– Kacchan! – ugrott rá Kaminari is és az edzővel közrefogták és ölelni kezdték őt.
– Leprát kapok, hagyjatok! – ficánkolt Katsuki.
Kicsit elhajoltam Izukutól és egy apró nevetés mellett kezdtem el megtörölni a szemét. Ő emiatt zavartan elnevette magát és adott egy puszit a fejemre. Mélyen a szemébe néztem, majd fel a többiekre. Kirishima volt az, aki hirtelen felhúzott, majd szorosan megölelt.
– Köszönünk minden támogatást! – szorongatott meg – Annyira köszönjük...
– Ti többet tettetek, ugye tudod? – kérdeztem esetlenül.
– Akkora lelki támogatást kapunk tőled, hogy a te érdemed is ez az egész. Bent maradsz velünk sötétedésig, segítesz, edzésterveket írsz, csinálsz vitaminos kajákat nekünk és még apukádat is elhívod sokszor, hogy segítsen nekünk. Több vagy, mint egy menedzser. Sokkalta több – suttogta elérzékenyülve.
– Sikerült, sikerült, sikerült! – ugrott rám Tetsutestu.
– Olyan boldog vagyok! – vetődött rám Taiju is.
– Okosan, baszki! – húzott el Katsuki a srácoktól, majd hátulról magához ölelt és kicsit megemelt a fölről – Köszönöm, hogy itt voltál – suttogta a fülembe és egy puszit adott a nyakamba.
Az örömünk közepette, oldalra néztem és a szívem azonnal elkezdett repedezni. Láttam, ahogy Inuzo próbálja felszedni Gint a földről ülőhelyzetből, de nem sikerült neki. Közben a menedzser is küzdött a saját érzéseivel. Gin zokogott, nyeldeste könnyeit és közben hangokat is adott ki a száján. Naoto a kispad kicsit odább a hazai bázistól, az egyik csapattársukat ölleve zokogott úgy, ahogy a testvére. Nakari közben egyik kezével elfedte a szemeit, de látszott a tekintetén és az arcán is, hogy képtelen elrejteni a könnyeit. Nakao–san aggódva nézett végig a csapatán és ő is az ajkába harapott. Láttam, hogy kiket nézett. A harmadéveseket, akiknek innentől nem volt tovább. Egy dögnek éreztem magamat, amiért kiejtettük őket, azonban nyerni akartunk. Mi is nyerni akartunk, akárcsak ők. Addig–addig néztem őket, míg Gin felénk nem nézett. Szemeit megtörölte, majd lassú, utána sietős léptekkel jött oda hozzánk. Alig bírta visszafogni a zokogást, előttünk mégse akart sírni. Hozzánk érve azonnal Katsukihoz ment, aki lenézett a kis pitcherre.
– J...Já... – kezdte Gin nehezen, ugyanis akármelyik pillanatban elsírhatta magát.
– Já? – nézett rá felvont szemöldökkel Katsuki.
– Játszunk majd egyet újra együtt, Bakugo–san! – nyögte ki Gin a remegve – Újra el akarom ütni a dobásod!
– Még szép! – tartotta felé a kezét Katsuki, egy fiús kézfogásra – Az őszi válogatón is majd megmérkőzünk.
Ginnek ekkor ledőltek a falai előttünk is és elbőgte magát Katsuki előtt. Ő nem szólt semmit, csak előre vezette a kezét, megfogta a fiú fejét, majd nekidöntötte a vállának. Gin még csak elsőéves volt és látszott rajta, hogy mennyire felnéz Katsukira és mennyire megkedvelte őt, rövid idő alatt. Katsukinak pedig nem volt kőből a szíve, éppen ezért reagált így. Összeszorítottam az ajkamat, ugyanis nagyon fájdalmas volt hallgatni Gin zokogását. Kicsit elfordultam, ahol Inuzo tartotta felém a kezét.
– Ügyesek voltatok – szólt könnyes szemekkel és egyben mosolyogva.
– Ti pedig erősek – suttogtam elérzékenyülve, majd a kézfogás helyett, megöleltem őt kicsit.
– Annyira szép volt az a hazafutás! – futott Naoto Izukuhoz és lerogyott mellé a földre.
Folyt az orra és a könnye is, de mindezek ellenére csak Izukura nézett.
– K...Kérsz egy zsepit? – kérdezte meg az unokatesóm zavartan.
– Taníts meg arra, hogy hogyan tudom elkapni a dobást akkor, hogyha nem én kérem! – hadarta el szomorúan.
– Ez gyors kicsit, várj – húzódott el Izuku – Előbb add ki magadból, utána beszélgethetünk ilyenről.
Izuku szavai miatt Naoto megölelte őt és a vállán zokogott. Közben Nakari is megtalálta a mi csapatkapitányunkat.
– Szépen játszottatok – mondta el szűkszavúan a fehér hajú csapatkapitány és látszott, hogy pirosak a szemei.
– Ti is – fogott vele Kirishima kezet – Igaz férfi voltál a pályán!
– Kirishima – szólította meg őt komorabban Nakari – Győzzétek le a Ketsubutsut. Nem szabad nyerniük.
– Tudjuk – bólintott a vörös hajú – És ne félj. Nem fogjuk hagyni, hogy nyerjenek. Tudjátok amúgy, hogy...?
– Tudjuk – bólintott – Éppen ezért ne hagyjátok, hogy csalók nyerjenek.
– Nem fogjuk hagyni! – szorongatta meg Nakari kezét Kirishima – Mi lesz most veled? Tudod az egyezség az apukáddal.
– Tudod mit? – húzta el a kezét Nakari – Sokat gondolkodtam, de csak most értettem meg igazán. Ezt akarom csinálni. Szeretem a baseballt – mosolyodott el – Habár veszítettünk, régen játszottam ennyire izgalmas meccset. Igen, egyezséget kötöttem vele. De abbaól állt az egész életem, hogy megszegte a szavait, én pedig engedelmeskedtem neki, mint egy jól nevelt kiskutya. Egyszer én is a saját talpamra akarok állni és azt tenni, amit akarok. Nem érdekel, ha kitagad, nem érdekel, hogy megszegem az egyezséget. Baseballozni fogok.
– Szerintem mióta ismerem Nakarit, azóta nem beszélt ennyit, mint most – pislogott Kaminari.
– Tudom milyen, hogyha a szüleid akarják irányítani a jövődet – mosolyodott el fájdalmasan Kirishima – Egy életünk van és azt is mi irányítjuk. Tedd azt, amit szeretsz és élvezd ki az életet.
– Így foguk tenni – mosolyodott el Nakari.
Egy bő öt percig még beszéltünk a másik csapattal, akik, habár összetörtek kicsit a vereség miatt, talán jobban közelebb kerültek hozzánk. Éppen ezért megbeszéltük az edzőinkkel, hogyha vége van az egész nemzetinek, akkor elmegyünk egy közös edzőtáborba, a kettő csapattal. A beszélgetést követően nem kellett azonnal elmennünk a stadionból, így Shoutoék is odajöhettek hozzánk. Gratuláltak mind, Ochaco pedig csak jobban helyretette a lelkét a barátának. Monoma kicsit beszélgetett közben a Seijinnel, de nem akart annyira zavarni, hiszen volt elég megbeszélnivalójuk. Negyed órás kommunikálást követően a barátaimmal, elindultunk az öltözők felé, amikoris egy nagy mosollyal megjelent előttünk az apukám.
– Hadd lássam a nyertes csapatot! – sietett felénk és ahogy odaért szorosan megölelt engem, Izukut és Katsukit.
– Tadashi Kazuya megölelt! – nyikkant egyet Katsuki.
– Olyan büszke vagyok rátok! – engedett el, majd nézett végig rajtunk, egytől egyig. Közben megállt a tekintete Izukun – Izuku.
– Mindent láttál? – kérdezte meg félve.
– Igen – bólintott – Képes voltál megküzdeni a Seijin ellen és habár kicsit sírtál, te nem adtad fel. Ütöttél egy hazafutást! – nevetett apa és megborzolta Izuku haját – Nem bírtam magammal, akkorát ugrottam a hazafutásod miatt!
– De, a hibáim... – kezdett bele félénken.
– Az ember azokból tanul. Majd csiszolgatjuk azt, hogy ne félj annyira az erősebbek ellen. Rendben? – mosolygott apu kedvesen.
– Jó – helyeselt Izuku.
– Amúgy mit mondott neked Naoto, amikor kezet fogtatok? – kérdeztem rá Izukunál.
– Azt mondta, hogy sokkalta erősebb vagyok annál, mint azt gondolnám – mosolyodott el lágyan.
– Ez nagyon rendes volt tőle. Bár igaza van – simogattam meg a karját.
– Innen hova tovább? – kérdezte meg apa.
– Elmegyünk majd az öltözőbe és utána még megbeszéljük – magyaráztam meg.
– Én beszélek addig Nakaoval – intett apa és magunkra hagyott.
A stadion oldalánál voltak bódék, amik mögött mentünk el, hogy az öltözőkbe érhessünk. Közben Katsukin észrevettem, hogy valami zavarja.
– Katsuki, feszültnek tűnsz – néztem rá aggódva.
– Mert egy kurva hazafutást se ütöttem! – jegyezte meg sértetten.
– Holnap majd ütsz egyet – simogattam meg a kezét, mire ő összekulcsolta azonnal a kezünket.
– Kíváncsi leszek, mi lesz holnap – kezdett bele Izuku, miközben hangosan gondolkodott.
– Hát arra én is! – kiabált nekünk hátulról valaki.
Nem igen ismertem meg a hangot, azonban Katsuki azonnal ledermedt. Izukuval összenéztünk, majd Katsukira, aki nem mozdult.
– Katsuki? – szólítottam meg.
– Húzzunk innen – mondta el elhűvösült hangon.
Izuku hátrapillantott, de azonnal össze is rezzent. Szó nélkül indult el előre, Katsukival az élen, aki húzott magával.
– Hé, Katsuki! – kiabált egy másik hang, aki más sokkalta ismerősebb volt.
Ekkor láttuk, ahogy egy srác áll be elénk és az ujjával csinált egy kört, ezzel nekünk jelezve, hogy forduljunk meg.
– Szia Bakugo–san – köszönt az előttünk álló, mire Katsuki csettintett egyet a nyelvével – Ne legyél udvariatlan és fordulj meg, hogy a régi csapattársaidat üdvözöld – közölte gúnyosan.
Ez nem lehet igaz. Komolyan idejöttek és képesek erőszakosan itt tartani minket? Katsuki nem találkozhat velük...
– Ne legyetek bunkók – közeledett felénk a raszta hajú srác, aki előttünk állt.
– Dolgunk van! – szóltam határozott hangon és próbáltam elmenni, ő azonban elénk állt ismét – Hé!
– Na, máris nyertetek és ennyire el vagytok szállva magatokkal? Csak beszélgetni akarunk! – nevetett a raszta hajú – Ugye, Atsushi–san? – kiabált a hátunk mögé.
Katsuki ekkor megremegett és tudtam, hogyha itt maradunk akkor lehet, hogy össze is fog törni. Azonban, amikor már azon forgott az agyam, hogy miképp menekülhetünk el innen, Katsuki cselekedett. Lassan, de határozottan fordult meg és közben engem is fordított magával. Szépen lassan kerültem szembe a Ketsubutsu Akadémiával, akik tönkretették Katsukit. Kilencen álltak előttem és közülük egy lány volt, aki a csapatkapitány, Atsushi mellett állt.
– Reika? – szaladt ki azonnal Katsuki száján és egyből tudtam, hogy a lányra gondol.
Felnéztem a szemébe, amibe megjelent a rémület. Izukura néztem, azonban őt hirtelen átkarolta a raszta hajú srác, ő pedig megijedt. Azt kívántam, hogy valaki jöjjön a csapatunkból és ennek az egésznek vége legyen.
– Gratulálok a győzelmetekhez! – tapsolt egyet Atsushit és ott állt mellette a vörös és a szürke hajú srác is, akik anno eljöttek hozzánk Katsuki miatt. Ők voltak az éljátékosok a csapatukban – Bár látom a change–up még mindig nem megy – nevetett Atsushi.
– Mi a francot akartok?! – kérdeztem meg felháborodottan és közben megszorítottam Katsuki kezét.
– Szépen elvertétek a mostohatesóimat – húzta el a száját Atsushi – Pedig nem kevés dolgot mondtam nekik, hogy hogyan nyerhetnének. Mindenesetre, ez azt jelenti, hogy holnap mi játszunk egymás ellen.
– Legyőzünk titeket – mondtam ki.
– Te nem is játszol – pislogott a vörös hajú srác, majd Katsukira nézett – Miért nem beszélsz velünk, Katsuki? Elvittte a cica a nyelved?
– Itt van Reika–chan is! – nevetett a szürke hajú, ahogy a lányra mutatott. Katsuki megrezzent mellettem és egyet hátra is lépett.
Az arcára néztem, ami rémült volt. Féltem, hogy sokkot fog kapni, hogyha ez tovább folytatódik.
– Ő lett a menedzserünk, képzeld! – nevetett a szürke hajú továbbra is, mire barátom ismét hátralépett egyet.
– Itt vagyok – néztem rá aggódva és ismét szorítottam a kezén, de ő nem reagált.
– Azt a! – lepődött meg egy lila hajú srác – Bakugonak barátnője van? – nézett rám – Fogják egymás kezét!
Katsuki azonnal elengedte a kezemet, én pedig elkerekedett szemekkel néztem rá.
– Ez érdekes – engedte el a raszta hajú Izukut, majd felém nézett – Jó csaj – biccentett, majd elkezdett visszafelé sétálni.
– Ne válaszolj nekik semmit – nyögte ki Katsuki, egy számomra is ismeretlen hangon.
– Menedzsercsajszi! – fordult meg a raszta hajú és közben felém nézett – Ugye tudod, hogy Bakugo–san lányokat üt? Én a helyedben nem lennék a barátnője.
– Ő nem a barátnőm! – szólalt meg Katsuki, de a hangja azonnal elcsuklott.
– Ezek szerint még mindig nem tudod kezelni az indulataidat? – kérdezett rá Atsushi, mire a lány, akit Reikanak hívtak, odalépett hozzá, és átkarolta a derekát, mire a fiú egy puszit adott a fejére.
Katsuki ekkor nyikkant egyet és elkezdett remegni. Itt álltak előtte azok az emberek, akik kiszakították a lelkét. Most pedig azt kellett néznie, ahogy együtt vannak, valószínleg azóta is.
– Hé, menedzser! – kiabált oda nekem Atsushi – Tudod, hogy miért ment el a suliból? Megvert engem és bántotta őt is – biccentett a lányra, aki ártatlanul nézett előre – Az nem érdekel, hogy velem mit tett, de bántott egy nőt. Én a helyedben még a közeléből is elmennék. Ez a srác egy pszichopata állat. Mi lesz, ha bánt téged?
– Kacchan soha nem tenne ilyet! – szólt rájuk Izuku.
– Kacchan? – röhögött fel a raszta hajú, mire Katsuki aprót nyelt – Milyen gyermeki becenév egy szörnyetegnek.
– Hagyjatok minket békén! Nem kötelező idejönni és beszólogatni. Katsukit pedig hagyjátok békén! – szóltam rájuk mérgesen – Tudjuk jól, hogy nem igaz, amit mondtok! Komolyan mondom szálljatok le róla, vagy nem állok jót magamért!
– Dehogy igaz. Hazudozik össze–vissza – vonta fel a vörös hajú a szemöldökét – Mindig ő az áldozat, mi? Biztosan beadta nektek, hogy így meg úgy bántuk vele, de közben nem tudjátok az igazat. csak jót akarunk és azt, hogy elhiggyétek, ő nem az, akinek mondja magát.
– Ez nem igaz – remegett meg Katsuki hangja – Nem tettem semmit! – kiabált rájuk.
– Bántottad őt! – szólt rá Atsushi és közben megfogta Reika kezét – Hála istennek én ott voltam mellette és fel tudta ezt dolgozni. Velem boldogabb, mint veled volt, Katsuki.
– Rohadt meg, Atsushi – lett hirtelen ideges barátom és úgy tűnt, hogy egy pillanat alatt elszállt belőle a félelem, amit az eddigifelgyülemlett haragja váltott fel – Legszívesebben beverném a képe...
– Már megtetted – közölte Atsushi – Milyen legjobb barát vagy, aki félelemben tartotta a másikat, hm? A szüleimnek igazuk volt, amikor azt mondták, hogy nem kellene egy pszichiátriai esettel barátkoznom.
– Fogd be a szádat! – léptem el Katsuki mellől, kicsit előre és éreztem, hogy fortyog bennem a düh – Undorító mocskos emberek vagytok, akik tönkretettek egy ártatlan embert! Nem sül le a bőr a képetekről?! Mit ártott nektek Katsuki?! Nála jobb pitchert el sem tudnák képzelni a csapatomnak, ti pedig undorítóan beszéltek róla! Ezt nem fogom hagyni! Nem érdekel, ha nekem szóltok be, de őt hagyjátok békén! Annyira gyűlöllek titeket! – mondtam a szemükbe – Bántottátok Katsukit, ezt pedig soha nem fogom nektek megbocsájtani! Meg akarom védeni őt tőletek, átkozott bántalmazóktól, hogy ne sérüljön többet! Igen, a barátnője vagyok és tudjátok mit? Cseszettül szeretem őt és nem olyan, mint amilyennek ti beállítjátok! Katsuki egy csodálatos ember és megérdemli a boldogságot. Azzal, hogy idekerült hozzánk, igaz barátokat kapott és olyan csapatot, ahol elfogadják őt. Nincs rátok szüksége! – kiabáltam rájuk és közben éreztem, hogy erősen remeg a testem a méregtől.
– Fejezd be! – suttogta Katsuki feszülten és megfogva a karomat, visszahúzott – Bántani fognak! – suttogta és közben lenézett rám. Vörös íriszei a méregtől csillogtak, de közben kétségbeesett is volt – Bántani fognak, ha tudják, hogy a barátnőm vagy! Ne csináld ezt! Nem akarom, hogy bántsanak, amiért velem van együtt! Tagadj le engem és akkor biztonságban leszel!
– Annak is sok esze lehet, aki vele barátkozik – sóhajtotta egy zöld hajú, magas fiú – Igazából nem igen figyeltem a szád felesleges járására. Bakugo egy korcs ember, aki elmebeteg. Ennyit tudok róla, pedig csak rövid ideig ismertem őt és volt a csapattársam.
– Hé, Yoshiki! – szólt rá Atsushi – Ne sértsd meg a kutyákat azzal, hogy egy kategóriába sorolod velük őt! – biccentett Katsuki felé – Inkább nézz az arcára, mindjárt bőg! – nevetett Atsushi.
– Katsuki, ne már. Ne játszd, hogy te vagy az áldozat – szólalt meg a lány – Hé, ugye tudod, hogy velem mit akart? – szólt hozzám, mire értetlenül néztem rá – Nem feküdtem le vele és ez lett a vége. Én tényleg vigyáznék a helyedben. Lehet, hogy nem hiszel nekünk, de szerintem már te is megtapasztaltad, hogy mennyire agresszív és heves a természete. Nem biztonságos – halkult el.
– Egy olyan emberrel vagy együtt, aki meg fog fektetni, aztán eldob. Ez Bakuko Katsuki – dugta ki a nyelvét a raszta hajú.
– [Név] – nézett le rám Katsuki rémülten és a levegőt is elkezdte kicsit kapkodni – [Név], ne...ne higgy nekik. Sose bántanálak! Sose csinálnék ilyet! – nyögte ki rekedt hangon, miközben a mellkasa fel és le emelkedett gyors ütemben.
– Menjünk innen – fogta meg Izuku Katsuki karját és elkezdte hirtelen húzni a másik irányba.
– Jól van, menekülj, Katsuki. Ennyit is érsz, te tehetségtelen senki – köpte utánunk Atsushi a szavakat – Remélem ott maradsz valahol... – mondta ki, nem túl hangosan.
Ahogy Atsushi ezt kimondta, megálltam. Ez volt az utolsó csepp a pohárban és nem érdekelt, hogy mibe keveredem ezek után. Túl sok volt, túl messzire mentek ezek az aljas emberek, nekem pedig hirtelen lepte el a méreg az agyamat. Vissazfordultam és Izuku hiába nyúlt utánam, de én sietősen ellépte tőlük. Mind a két fiú utánam kapott, még Katsuki is, akire az imént mondtak olyan dolgot, ami embertelen volt. Ökölbe szorított kézzel mentem a csapat felé és ahogy közelebb értem, meglendítettem a kezemet és egy istenes pofont kevertem le Atsushinak. A kezem nyoma ott maradt az arcán, a saját tenyerem pedig csípni kezdett.
– Te aljadék kurva! – kiabált rám Atsushi és rögtön felém emelte a kezét.
Atsushi keze lassabb volt, mint azé, aki elkapta neki hirtelen. Katsukit láttam meg és azt, hogy a fekete hajú csuklóját szorongatja, miközben el van ködösülve a tekintete a méregtől.
– Ha hozzá mersz érni egy ujjal is a barátnőmhöz, akkor megöllek – kezdett el vele mély, haragos és hangos hangon beszélni Katsuki, majd a végére már kiabálni kezdett – Komolyan mondom, hogy meg foglak ölni! Belém akárhányszor rúghatsz, elmondhatsz mindenfajta pszichopata embernek, akár meg is verhetsz. Leszarom! De ha vele csinálsz valamit, akkor isten bizony, hogy jobbik esetben is, de el fogom törni az átkozott kezedet. Világos voltam, bazdmeg?! Világos voltam, te mocsodék, aki képes lenne megütni egy lányt?! – csavarta ki Katsuki Atsushi kezét, majd a fölre lökte őt.
Katsukira néztem, akinek szikrázott a tekintete. Látszott rajta, hogy bármelyik pillanatban képes lenen felrobbanni és nekimenni Atsushinak. Éppen ezért megfogtam összeszorított öklét és lassan elkezdtem húzni Izuku felé. Közben észrevettem, hogy Kirishima és Shouto felénk tartanak és aggód az arckifejezésük. Valamit hallottak ezek szerint, ami itt történt.
– Ugyanolyan kurva vagy, mint az igazi anyád – szólt utánam Atsushi, mire Katsukival szinte egyszerre álltunk meg.
– Mi? – fordultam meg és azonnal üveges lett a tekintetem.
– Kotaro mesélt pár dolgot – nevetett, nekem pedig azonnal mogyoróméterűre zsugorodott a gyomrom – Azt is elmondta, hogy Todoroki Shouto beverte a képét, amiért megbántott téged, mert a szüleiddel jött elő neked.
– Ki ez a féreg?! – szólt Kirishima, ahogy odaért – Ennyire jóban vannak azzal az átkozott Kotaroval Isamival?!
– Azonnal kussolj be – fordult meg Katsuki és kicsit megingott.
– Ne vedd a szádra a szüleit! – szólt rá Shouto.
– A mijeit? – nézett ránk furcsán Atsushi és a barátnőjére nézett – Vannak a szülei?
– Nincsenek – gondolkodott el Reika.
– Hogy ti mekkora egy gerinctelen férgek vagytok – mondta ki Kirishima dühösen.
– Fejezzétek be – szóltam rájuk elcsukló hangon – Őket hagyjátok ki ebből! Semmi közük ehhez!
– Milyen érzés nincstelen senkinek lenni, akit Bakugo Katsuki is csak azért tart, hogy meghúzza? – kérdezte mosolyogva a rasztahajú.
Katsuki kicsit megindult, azonban Kirishima hirtelen elkapta a vállát, így egyhelyben maradt.
– Csak azért mondjátok, hogy megbántsatok vele. De nincs igazatok. Rohadtul nincs – mosolyodtam el fájdalmasan.
– Tadashi Kazuya is már lejárt lemez. Szépen elcseszte a karrierjét, hogy aztán egy ilyen kis lotyót nevelgessen – rázta a fejét a vörös hajú.
Katsuki ismételten megindult, de Kirishima erősen visszarántotta.
– Bakugo! – szólt rá.
– Mindjárt sír, mert szidjuk azokat, akik befogták őt az utcáról, amikor gyerek volt – nevetett fel a raszta hajú – Jobbat úgyse találtak. Szemét emberekhez szemét gyerek jár.
– Fejezzétek be, hogy a szüleimet ócsároljátok! – kiabáltam rájuk könnyes szemekkel.
– Miért? Mi lesz? Idehívod apucit? – mosolyodott el Atsushi – Hiszen azt se tudod, hogy ki az, te csitri! Tadashi Kazuyaék is genetikai selejtek, amiért annyi szex után még saját kölykük se lehetett, aztán téged kellett befogadniuk! Én a helyükben inkább kidobnálak téged! – nevette el magát.
– Hogy baszódnál meg, megöllek! – üvöltött rá Katsuki Atsushira és itt következett el, hogy elpattant az agya.
Katsuki ellökte magától Kirishimat és szaladni kezdett Atsushi fele, aki csak állt. Tudta, hogyha Katsuki megüti, akkor ki is zárhatják a meccsekből. Ő pedig ezt akarta. Végig ezt akarta...
Kirishima azonnal ugrott, hogy lefogja Katsukit, egyedül azonban nem tudta visszarántani. Shouto volt az, aki a másik oldalról húzta vissza Katsukit, miközben folyamatosan beszélt hozzá (ugyanolyan idegesen), hogy lenyugodjon. Mindeközben ott álltam én, akinek meghasadt a lelke. Hogy képesek ilyen csúnyán beszélni más emberekről? Hogy képesek ilyet mondani a szüleimre? Fáj, elképesztően fáj, hogy így beszéltek róluk. És abba bele se merek gondolni, hogy miket mondtak Katsukinak, amikor bántották őt. Ha nekem ilyeneket mondtak, akkor neki miket mondhattak?
A sírás hirtelen tört ki belőlem és kezdtem el zokogni, miközben végig néztem, ahogy Katsuki kishíján dührohamot kap és Shoutoék hiába fogják le, ő kiszakad a karjaik közül és Atsushinál lesz pillanatok alatt. Szántotta a szívemet a harag, a fájdalom, a bánat Katsuki iránt és megannyi keserűség. És eközben mind elfeledkeztünk arról, hogy volt itt még egy fiú. Egy olyan ember, aki eddig nem igen avatkozott közbe, most azonban megtette. Izuku Katsuki előtt ért oda Atsushihoz és amikor Katsuki meglendíttette az öklét, akkor Izuku Atshushi elé állt. Nem azért, hogy Atsushit védje, hanem Katsukit. Ha most megüti, akkor súlyos következményei lesznek neki.
Ahogy Katsuki ökle elérte Izuku arcát, a zöld hajú fiú azonnal összerogyott és az orrához kapta a kezét. Minden egy pillanat alatt történt.
Atsushiék megdermedtek, ugyanis nem számítottak erre, Kirishimaék Izukuhoz kaptak, Katsukiból pedig egy pillanat alatt hűlt ki minden érzés és állt le. Izukut nézte, akinek vérezni kezdett az orra, én pedig egyszerűen képtelen voltam megmozdulni a sokkos hatás miatt.
– Nem teheted ezt! – szólalt fel Izuku mérgesen, ahogy felnézett Katsukira, majd felállt és belenézett a szemébe. Közben elvette a kezét az orra elől, így a vére a baseballos ruhájára folyt – legszívesebben én is ezt tenném, mert [Név] és a családja se érdemli ezeket a szavakat, de nem teszem! Ez a céljuk az elejétől fogva, Katsuki! Azt akarják, hogy kiejtsd magad és ők nyernének! Ha engeded magad, akkor te kerülsz valódi bajba! Szedd össze magad, mert nem akarlak így látni és [Név] is megijed tőled! Te nem ilyen vagy! Nem lehetsz ilyen! – kiabálta folyamatosan Izuku.
Katsuki, amint én is említésre kerültem, hátranézett rám. A keze véres volt, a mellkasa fel és le mozgott a méregtől, a teste pedig szintén attól remegett. A tekintetével ölni tudott volna és ahogy nézett, megijesztett. Soha nem láttam még így őt és nem akartam így látni. Ő csak engem kémlelt, én pedig automatikusa tettem hátra egy lépést. Katsuki ekkor elindult felém, mire szorosan lehunytam a szememet. Ő nem állt meg mellettem, csak elhaladt mellettem sietősen és ott hagyott minket. Mielőtt bárki is reagálni tudott volna, kettő szervező és Fat Gum jöttek felénk, ezt pedig realizálva, a Ketsubutsusok azonnal le is léptek. Ott maradtunk négyen és legbelül úgy éreztem, hogy valami megrepedt a szívem környékén legbelül.