Sziasztok! 🤧
Bocsánat a hosszadalmas kimaradásért. Végre összeszedtem magamat és immáron újra hozom a részeket. nyáron már be akartam fejezni a könyvet, csak annyira nem volt kedvem sokszor írni, hogy ez nem jött össze. Viszont körülbelül elértünk a történet feléhez. Ígérem, rendesen hozok már részeket.
Nektek pedig kellemes olvasást kívánok! 💓
⚾🧢⚾
A szombati napunk után hamar pörögtek a napunk számunkra. A vasárnapi napon tanultam és Izukuval, valamint Ochacoval voltam. Ochaco ott volt az unokatestvéremnél és így tudtunk együtt tanulni és az időnket is együtt tölthettük. Fat Gummal sikeresen megbeszéltem még vasárnap telefonon, hogy csütörtökön engedjen el minket Shoutoék meccsére. Szerencsére meg tudtam beszélni vele, hogy elmehessünk és ne legyen edzés. Pénteken viszont emiatt elkéret minket és egész nap edzés lesz, ugyanis szombaton meccsünk lesz. Nagyon izgulok, hogy milyen lesz a vágató. Nem most fogunk először menni, mégis annyira görcsöl a hasam, ha rá gondolok. Ki akarunk jutni a Nemzetire, még akkor is, ha teljesen tudatában vagyunk annak a ténynek, hogy nem vagyunk a legerősebb csapat. Sőt, a magunk módján vagyunk erősek. Minden csapatban vannak erős emberek, csak észre kell venni őket. Lehet, hogy valaki jobb lenne menedzsernek, vagy másik pozíción találná meg a helyét. Ha szereti ezt az egész területet, akkor nem kell mindenképpen elhagynia, ha éppen nem találja meg a helyét abban az adott pozícióban, amiben van. Ilyenkor végig kell járni az utakat, hogy rálelhessen arra a számára megfelelő helyre.
Csütörtökig teltek a napjaink szépen és nyugodtan. Elmentünk reggel a suliba, aztán ebédeltünk, végeztél pedig mentünk az edzésre. Az edzéske elhúzódtak és volt, hogy este hétre értem haza. éppen, hogy csak tanultam, lefürödtem ettem és már mentem is aludni, ugyanis nagyon ki voltam merülve. Nem tetszett ez az egész, hogy alig van időm magamra, de ezzel kellett együtt élnem most jelenleg. Közel volt a véghajrá és ha most nem sikerül nekünk az, hogy a nemzetire mehessünk, akkor el fognak velünk beszélgetni. nem akarjuk, Fat Gum se akarja, de kötelessége lesz beszélni velünk. Konkrétan minden japán iskolában, ha elveszítik az utolsó lehetőségüket a diákok egy meccs után, akkor el kell beszélgetnie velük a tanárjuknak, hogy hogyan tovább. Mivel végzősök vagyunk a tanulásra is oda kell figyelnünk. Éppen emiatt Fat Gumnak kötelessége lesz, hogy megbeszéljek velünk a továbbiakat. Maradunk a csapatban évvégéig, elmegyünk az ősszel tartandó megyei versenyre és itt leszünk év végéig a csapattal, vagy a nemzeti válogató után letesszük és a tanulásra koncentrálunk. Jómagam már tudom, hogy mit fogok tenni és erről az isten se tud lebeszélni. Ismerem a saját korlátjaimat és gyerekkorom óta ebben a világban élek, hozzászokva ahhoz, hogy mennyire is kemény egy edzés, vagy maga a sportolás. Én itt maradok a csapattal és közben keresek új menedzsert. Az, hogy a többiek hogyan döntenek, kérdéses számomra, viszont nem fogok beleszólni a saját döntésükbe. mit ők szeretnének, annak úgy kell lennie. Egy ilyen dologba nem szólhat bele más, még egy szülő sem. A gyereknek saját magának kell tudnia azt, hogy mi számára a jó és az elég. Én pedig tudom mindenkiről, hogy el fogja dönteni saját magának, hogy mi is lesz a későbbiekben. Katsukiról és Izukuról tudom egyedül, hogy maradni szeretne. Izukuval már régebben megbeszéltem, Katsuki meg csak úgy benyögte nekem, amikor egyszer feljött témának. Bár náluk nem is hittem azt egy percig sem, hogy nem maradnak a tanulás miatt. Katsukinak alapból is olyan agya van, hogy amit elsőre hall, általában utána megjegyzi jó sokáig. Hárman fix, hogy maradunk a többiek pedig kérdésesek. De ez még a jövő apró zenéje, amit úgyis meg fogunk tudni egy idő után.
Csütörtökön volt nekünk reggeli edzés, így arra korábban bementünk. Shoutoék nem tudják, hogy pontosan hány órakor játszanak, de mindenkiben egy óra után. Éppen ezért mondta, hogy majd megírja, ha megtudja, hogy körülbelül mikor jönnek ők. Nme mi mentünk meccsekre, mégis annyira, de annyira izgultunk miattuk. Az edzésen még ott voltunk fejben, de az órákon nem igen tudtunk meglenni. Sokszor néztem hátra Katsukira, aki a tolla tetejét nyomogatta és láttam rajta, hogy türelmetlen. Ő is várta, hogy végre jelezzenek Shoutoék, hogy mikor is lesznek, mert akkor ki tudtuk következtetni, hogy melyik busszal menjünk és hánykor.
– Már tíz óra van – motyogta Izuku türelmetlenül, miközben kint voltunk az udvaron. Ő maga a padon ült, én pedig Katsukit néztem, aki egy baseball labdát dobált a falnak és amikor visszapattant, akkor elkapta, majd megismételte ezt az egész mozdulatot – Közeledünk az egy óra felé.
– Húsz percre szólt, hogy lassan megtudják – mondtam el neki.
– Egy órája is ezt mondta – motyogta Katsuki – Mi van akkor, ah egy órára teszik őket? Akkor nem tudunk odaérni.
– Nem fogják – ráztam meg a fejemet és a telefonomra néztem, mely felvillant. Üzenetem jött Shoutotól és a képernyőn azonnal el is olvastam azt a pár szót – Fél háromkor lesznek – szóltam hirtelen.
– Végre már! – sóhajtott fel Izuku megkönnyebbülve.
– A kertvárosi busszal el tudunk menni akkor és odaérünk kettőre – fordult felénk Katsuki és már nem dobálta a labdát – Bár sokan akkor mennek haza, szóval lehet dugó lesz.
– Elérjük – bólintottam – Azzal mindenképpen meglesz. gyorsan kajálunk egyet két óra között és akkor éhezni sem fogunk.
– Vajon Uraraka–sanék ettek? – kérdezte meg hangosan Izuku, de szerintem inkább magától kérdezte ezt.
– Biztosan. Mindig biztosítanak ilyenkor kaját – sóhajtotta Katsuki, majd beállt mögém a padnál és rátámaszkodott a vállamra – Kik ellen játszanak?
– Shiketsu – válaszolta Izuku.
– Az szép – csettintett a nyelvével Katsuki – Jól játszanak, sajnálatos módon.
– Shoutoék jobban – mosolyodtam el – Ott lesz a Ketsubutsu is – néztem fel barátom arcára.
– Legyenek. A focisok normálisak ott – vont vállat unottan – menjünk be – szólt, majd rám és az unokatestvéremre nézett.
Felálltunk és lassacskán be is csöngettek a következő órára. Bent Kirishimaéknak elmondtuk, hogy miképp szeretnénk menni, ők pedig mondták, hogy ez így nekik is jó. Ők is jönnek, ugyanis szeretnék látni Shoutoék meccsét, ahogy mi is.
Az órák teltek, mi ebédeltünk és amint kicsöngettek az utolsó óráról, siettünk a buszra, ugyanis megnéztük és a sokkalta korábbit is elérhetjük és így nem kell a forgalom miatt félni, hogy esetleg nem érünk oda időben, vagy nem lesz jó helyünk. Szerencsére némi futással időben odaértünk és láttuk is az utca végéről, hogy már jön a busz.
– Olyan izomlázam van, hogy mindjárt megrökönyödők – sóhajtott fel Kaminari és kiropogtatta a hátát – Még otthon is edzem kicsit, hogy formában legyek, de a testem nem nagyon szereti ezt. Bírj ki még egy kicsit – nézett végi magán.
– Te jézus fasza – szólt hirtelen Katsuki, elkerekedett szemmel, ahogy meglátta, hogy megáll a busz és mint az oroszok, annyian voltak benne.
– Ez kellemes lesz – jegyeztem meg, majd amint kinyílt az ajtó, elindult az embertömeg is.
Tőlünk én mentem elől és mögöttem pedig a fiúk. fellépve a buszra felmutattam a telefonom hátuljában lévő bérletemet és addig mentem a busz folyosóján, ameddig tudtam. Ez pedig a közepet volt, ugyanis minden hely tele volt és álltak az emberek. Mikor megálltam, akkor próbáltam kapaszkodni, de csak az egyik kezemmel tudtam.
– Mi az anyám szerve van itt – jegyezte meg Kaminari igen szépen – Ingyen pénzt osztanak, vagy mi ez a heringparti itt?
– Szerintem mindenki megy haza, vagy a meccsekre – szólaltam meg, bár nem tudom, hogy mennyire hallhatta, ugyanis nem a közelemben volt.
Előttem egy nagyobb fiú társaság volt, emiatt pedig megfordultam, hogy Katsukival lehessek szemben. Ő lenézett rám, majd átnézett a vállam felett a fiúkra, akik mögöttem álltak, majd csettintett egyet a nyelvével. A kezét levette a kapaszkodóról, majd átölelte a derekamat, és áttessékelt maga előtt, így közé és Izuku közé kerültem.
– Így biztonságosabb – motyogta egész halkan és adott a fejemre egy puszit – Kapaszkodj belém – kérte, és egyik kezemmel átöleltem a derekát, míg a másikkal a busz egy pontját fogtam.
– Tudsz rendesen kapaszkodni? – kérdezte meg tőlem Izuku.
– Igen – bólintottam rá a kérdésére.
Katsuki ott tartotta az állát a fejemen és mindvégig szorosan tartott magához. Egy idő után elengedte másik kezével az egyik kapaszkodót és átölelte a vállamat, ezzel tartva engem.
– Dekunak legyél háttal. Szoknyába vagy – nézett le rám a szőke hajú, és a mellem ülő fiatal srácra is.
Pislogtam csak párat, majd úgy álltam, hogy háttal legyek Izukunak. Katsuki ekkor közelebb lépett és adott egy puszit a nyakamba, melyet egy mosollyal díjaztam csak. Míg oda nem értünk a városi focipályához, addig így voltunk, közel a másikhoz. Szerencsénkre, vagy nem is tudom, hogy minkre, de le tudtunk szállni zökkenőmentesen, ugyanis majdnem, hogy a fél busz ott szállt le, ahol mi. Ezzel beigazolódott a gyanú, miszerint ők is meccset jöttek nézni. Mikor sikeresen leszálltunk, nagyot szippantottam a friss levegőbe. A többieket megvártuk, majd megfogtam Katsuki kezét és úgy sétáltunk a focipálya felé, mely nem volt messze a buszmegállótól.
– Valaki szól nekik, hogy lassan odaérünk? – kérdeztem rá.
Kirishima volt az, ki jelezte, hogy ír nekik. A nagy tömeg miatt vagy öt percig tartott bejutni, de szerencsére sikerült. Bent láttam még üres helyeket, mely jó jel volt. Shouto elmondta, hogy merre vannak körülbelül, így mi arrafelé vettük az irányt. Hamar meg is láttam a sulinkat és Ochacot is. Shoutot is kerestem a szememmel, viszont ő nem volt a többiek között. Kicsit odább kezdtem el keresgélni és hamar megláttam, ahogy Monomaval beszélget a lelátó melletti részen. Megálltunk és vártunk, hogy odamehessünk a többiekhez, ugyanis az edzőjük éppen beszélt velük.
Miközben Katsuki kezét fogtam, elkezdtem Shoutoékat nézni. bele voltak merülve a beszélgetésbe. Éppen Monoma beszélt, és Shouto pedig bólintott, aztán Monoma lemutatott a bokájára, mire Shouto bólintott és mondott valamit. Monoma ekkor a beletúrt szőke hajába és mintha gondolkodott volna. A szőke megszólalt, de Shouto is szinte azonnal és megrázta a fejét, majd bólintott. Nem tudtam, hogy miről lehet szó, de mintha feszültnek tűntek volna. Egy ideig néztem őket, majd Monoma megveregette Shouto vállát és elindultak vissza. Közben legjobb barátom felnézett és amint meglátott, egy olyan mosoly terült el az ajkán, ami megkönnyebbülést mutatott.
– Szia, szia! – integettem neki, ahogy közelebb ért. Ekkor elengedtem Katsuki kezét és szorosan megöleltem őt. Shouto elég szorosan ölelt vissza engem és úgy éreztem, valami nincs rendben – Minden rendben van?
– Persze – suttogta – Csak izgulok – sóhajtotta végül és elengedett, majd a többiekre nézett – Ennyien eljöttetek? – kérdezte elcsodálkozva.
– Persze. Mindannyian szurkolni akarunk! – mosolyogtam.
– Köszönöm, hogy itt vagytok – nézett rám őszinte örömmel – Izgulok – szólt hirtelen.
– Minden rendben lesz. Egy csodálatos kapus vagy, ezt remélem tudod. A csapatod is remek és Monoma is sok gólt fog szerezni, mint csatár.
– Ebben nem kételkedem. Sokat fejlődött.
– Ahogy te is – borzoltam meg kicsit egyenes haját.
– Hé! – nevette el magát kedvesen.
– Mit vagy úgy befeszülve? – csapta meg hirtelen Katsuki Shouto vállát.
– Hé! – szólt rá legjobb barátom – te is be leszel feszülve szombaton.
– Én? Én biztos nem – röhögte el magét elégedetten Katsuki.
– Miért is? – vonta fel Shouto a szemöldökét.
– Mert én vagyok Bakugo Katsuki, aki semmitől se lesz ideges! – húzta ki magát.
– Hát, mit ne mondjak, eléggé be voltál szarva attól, hogy randizni hívd [Név]–et – szólalt meg hirtelen Kaminari.
– Kussoljál be! – fordult felé Katsuki.
– Na de Kacchan! – nevetett Kaminari.
– Szétkaplak! – nyúlt a nyaka felé Katsuki, de Kaminari kikerülte.
– Ochaco! – láttam meg legjobb barátnőm és azonnal odafutottam hozzá, majd szorosan megöleltem – Úgy szorítok, de közben tudom, hogy nagyon jók lesztek!
– hatszor leizzadtam már – engedett el és magát kezdte el legyezni – Bízom mindenkiben, mégis ideges vagyok. Ez normális?
– Persze hogy az – bólintottam – Mindent megtettél a csapatért, és büszke vagyok rád. Biztosan jó helyezést értek el. Sőt. Annyit fejlődtetek, hogy a nemzeti is esélyes!
– Én is ebben hiszek! – nevetett kedvesen – A második sorban vannak még helyek. ha siettek, akkor el tudjátok foglalni. Mi itt leszünk végig, szóval egymásra látunk majd.
– Jó, megyünk – bólintottam, majd még egyszer megöleltem őt – Képesek vagytok rá – suttogtam a fülébe, majd egy puszit adtam a fejére – Valaki el akar menni mosdóba?
Izuku és Kaminari feltették a kezüket, így őket útjukra engedtük és majd foglalunk nekik helyet. Mi sietősen mentünk a második sor felé, ahol valóban voltak üres helyek. Amint bechampeltük magunkat, foglaltunk helyet a kettő fiúnak is. Jómagam ültem a legszélén, mellettem Katsuki, mellette kettő üres hely volt, és Kirishima zárta a sort. Tetsutetsu is jött volna, viszont haza kellett mennie sajnos.
– Izgulok én is – motyogtam magam elé, amit Katsuki meg is hallott.
– Nem nagyon értek a focihoz, de amit belőlük és más csapatokból láttam, hát – húzta el a száját – Azon csodálkoznék, ha nem ők nyernének.
– Nyerniük kell – nyeltem aprót – Tudom mennyit jelentene ez nekik és akkor még mehetnének feljebb. Oda fel, a Nemzetire...A legboldogabbak lennének, én pedig a legbüszkébb. Bár már most is az vagyok.
– Értem – suttogta, majd maga elé meredt – Nekünk is ez a cél.
– Igen. A nemzeti – suttogtam magam elé mosolyogva és Katsuki vállára hajtottam a fejemet – Annyira szeretném, Katsuki. Annyira, de annyira. Ott akarok állni, ahol apa is állt.
– Semmi se lehetetlen.
– Ott akarok állni a Koshienben. Ott, ahol apa is állt – hunytam le a szememet, miközben arra a stadionra gondoltam, ahol a nagy baseball mérkőzéseket játszották és a nemzetit is.
– Kurvára ott leszünk. Megcsináljuk – szólt határozott és egyben recés hangon – és tudod mit fogok még megcsinálni?
– Mit? – kérdeztem rá, miközben összekulcsoltam a kezünket.
– Hazafutást fogok ütni a Koshienben – mosolyodott el – Át fogja szelni az egész pályát és még az utcára is kiderül majd a labdám.
– Még szép, hogy azt fogsz ütni.
– Nem is tartod baromságban ezt? – kérdezte meg kissé meglepetten.
– Soha nem baromság az, ha valakinek van egy célja. Semmi se lehetetlen – pusziltam meg a nyakát – Én tudom, hogy képes vagy rá. Sőt, meg is fogod tenni. Lehet nem a középiskolában, de később igen. Mert tudom, hogy neked nem fog itt megállni az élet, és egy napon majd maradandó helyed lesz a Koshienben.
– Köszönöm – motyogta alig hallhatóan, mire kedvesen felnéztem rá. Ő lehajolt, majd adott egy puszit a számra – Mindjárt szombat.
– És nálunk alszol – vigyorodtam el.
– És nálatok alszom – mosolyodott el ő is, majd puszit adott a számra.
Egészen addig, amíg nem kezdődött a Shoutoék meccse, beszélgettünk egymással a többiekkel. Aztán fél három után perc perccel, felsorakoztak a csapatok. Folyamatosan néztem Shoutoékat, akik lassacskán beálltak a saját helyükre. Ochaco meredten nézte őket és tudtam, hogy minden forog most a fejében. Koncentrált, ahogy az edző is. Aztán minden egy sípszóval indult el. A labdát Monoma nagyon könnyen megszerezte és ment is vele az ellenfél kapuja felé, Közülünk Kaminari konyított a legjobban a focihoz, ugyanis a kistestvére focira járt, így tudott egy–két dolgot. habár én is tudtam ezt–azt, néha teljesen meglepetten figyeltem, hogy mégis mi történi. A másik csapat egész hamar belejött és már nem a mi csapatunknál volt a labda sokszor. A Shiketsusok nem csaltak, hanem szépen és ügyesen játszottak. Ám még így is látszott, hogy a mi csapatunk erősebb.
Már harminc perc is eltelt a meccsből, amikor Monoma majdnem gólt szerzett, de az utolsó pillanatban valaki elvette tőle a labdát és a mi kapunk felé futott vele. Kicselezte a többieket és egy pillanat alatt került a kapuhoz. Shouto elől volt, közel a másik csapat csatárjához. Őt figyeltem folyamatosan és imádkoztam azért, hogy ne legyen gól a másik csapatnak. Eddig kettő nullára vezettek Shoutoék, de nem szabadott elengedni magukat. Ahogy Shouto futott a labda miatt, a semmiből történt valami. Még csak el sem érte a labdát, hogy megakadályozza, de olyasmi történt, ami miatt ledermedtem. Legjobb barátom a semmiből, hirtelen összerogyott és elesett a fűben. A srác mindeközben már előtte a labdát és gólt is szereztek. Azonban senki sem, még a másik csapat se ünnepelte azt a gólt. Mindenki ledermedt és Shoutot nézték.
– S...Shouto? – esett ki az ajkamon a fiú neve.
– Todoroki! – kiabálta Present Mic, aki nem más volt, mint az edzőjük.
– Miért pont most? – hallottam meg izuku aggódó hangját.
Shoutohoz azonnal rohant Monoma és a srác is, aki gólt lőtt. Ők ketten állították fel, de Shouto amint felállt a lábaira, a jobb lába összerogyott és visszaesett. Ochaco rohant hozzá az edzővel együtt és hallottam, hogy valaki az orvosnak ordít.
– Shouto – pánikoltam be, és azonnal felálltam.
– Nem mehetsz oda – rántott vissza Katsuki.
– Engedj el! – kiabáltam rá Katsukira.
– Nem mehetsz oda! – fogta le a kezemet (nem erősen) és közben a szemembe nézett – Nyugi – nézett feszülten a szemeimbe. Ahogy Katsukit néztem át siklott a tekintetem az unokatestvéremre, akinek le volt sütve a tekintete.
– Izuku – szólítottam meg őt idegesen – Izuku! – szóltam rá, ugyanis nem válaszolt.
– Midoriya, te tudod mi folyik itt – kérdezte meg tőle Kirishima feszülten.
– Nem mondhatom el...
– Normális vagy?! – kiabált rá Katsuki – Kurva gyorsan járjon a szád, bazd meg!
– El van szakadva egy szalag a bokájában – suttogta hirtelen Izuku.
– Ne szórakozz – könnyeztem be azonnal és elrántottam a kezemet Katsuki kezéből és elkezdtem lerohanni a nézőtérről.
Hallottam, hogy valaki szintén felpattan és utánam siet. Amint leértem, elkezdtem rohanni a padokhoz, ahol a mi csapatunk volt. oda sem értem, de már éreztem, hogy a könnyeim égetik a szememet.
– Hé, hé, hé! – állt elém Monoma, aki észrevette, hogy milyen hévvel megyek feléjük.
– Mondd, hogy ez egy rossz vicc! Mondd kérlek és csak begörcsölt a lábad! – néztem legjobb barátomra kétségbeesetten, akit éppen ellátott az orvos.
Shouto lesütötte a tekintetét és maga elé nézett csak.
– Erről beszéltétek – néztem Monomara és egy könnycsepp elhagyta a szememet – Azért mutattál a bokádra – néztem Monomara fájdalmas arccal.
– Gyere vissza – esett mögém be Katsuki és óvatosan megfogta a csuklómat.
– Bassza meg. Bassza meg – sírtam el magamat halkan és elhúzva a kezemet, leguggoltam a fűbe.
– Mennyire súlyos? – kérdezett rá Ochaco.
– Most se szabadott volna játszani – szólalt fel az orvos.
– Nem fáj! Képes vagyok végig játszani! – csattant fel Shouto.
– Sportoló vagy, fiam. Tudnod kellene, hogy ez nem játék. Azzal, hogy most pályára álltál, csak rosszabb lett az állapota és ki is ment a bokád. maga tudott erről? – nézett az orvos Present Micre.
– Nem – suttogta a férfi.
– Pihentetned kell és menj el a korházba egy vizsgálatra. Játszani nem játszhatsz a válogatón.
– Képes vagyok rá! Nem fáj! – szólt Shouto hirtelen.
– Játssz, ha el akarsz búcsúzni a bokádtól és a sportolói karrieredtől. Még nem késő meggondolni és segítséghez fordulni.
– M....Mennyi idő lenne a felépülés? – csuklott el Ochaco hangja.
– Másfél év biztosan. Hosszú ideje meg van erőltetve, ahogy látom.
– A kurva életbe már! – csaptam ököllel a fűbe és erősen kezdtem el tépni egy fűcsomót – Ez nem lehet a valóság. Miért pont veled történik ez? – sírtam el magam keservesen.
– Másfél év? – szólt elhaló hangon Shouto.
– Hé – guggolt le hozzám Katsuki és átölelte a vállamat.
– Isten miért teszi ezt? – szólaltam fel fájdalmasan – Miért azt büntetni mindig, aki megérdemelné a boldogságot és a sport okozta szabadságot? Miért teszi ezt?! – téptem meg erősebben a füvet és emiatt ki is szedtem pár szálat.
– Nyugodj meg. Mást nem tehetsz – puszilta meg barátom a halántékomat.
Könnyes szemek mellett emeltem fel a fejemet és néztem rá Shoutora. A hallottak alapján, amit az orvos mondott neki, láttam rajta, hogy kicsit megtörik. Soha nem mutatta ki az érzéseit mások előtt. de akkor láttam, hogy kezd nála elszakadni a cérna.
– Másfél évig nem szabadna erőltetni és gyógytornára kellene járnia. Ha ezt megteszi, meggyógyulhat a bokája – szólt az orvos.
Ekkor láthatta mindenki először, hogy Shoutonak van gyenge oldala is. Ugyanis az orvos szavai után, könnyes lett a szeme, miközben csak meredt maga elő sokkosan. Arca néhány pillanat múlva eltorzult és realizálva a valóságot, kiesett egy könnycsepp a szeméből.